2013. augusztus 9.

4. fejezet - Egyedül

Kedves olvasók!
Gondolom az első, amit észrevesztek a blogon a kinézetváltás volt. Nos, igazából nekem kezdett túl színes lenni az összkép, pedig szerettem az előző fejlécet is, de ahogy feljöttem a  blogra, picit kezdett túl sok lenni a lilás-rózsaszínes árnyalatból. Talán ezért választottam most picit semlegesebb színeket, remélem, elnyeri a tetszéseteket! Szeretném ismét megköszönni a sok támogatást, az előző részhez érkezett nyolc kommentet, a pipákat és a sok-sok díjat! El sem hiszitek, mennyi inspirációt és ösztönzést adtok ezzel! A fejezet picit hosszabb lett, mint múltkor és kicsit szomorúbb hangvételű is, a végét tekintve, de nem sokáig lesz ilyen elhagyatott Grace, de bonyodalomból most sem lesz hiány. Lehet, hogy így az elején nagyon zavaros nektek a sok történés, ahogyan a főszereplő számára is, de lesz egy fejezet - vagy kettő, még nem tudom - a vége fele, ahol minden értelmet nyer, de közben is fognak bontakozni a szárnyak. Dalnak Ed Sheeran Give Me Love-ját választottam. A Be Alright-on is volt már ez a dal, de annyira szeretem és annyira gyönyörű, szerintem tökéletesen ideillik, meg vagyok vele elégedve. Nem is húznám tovább a szót, kellemes olvasást, és előre is kellemes hétvégét kívánok!
Love, Diana


- - - - - - - -
GIVE ME LOVE
2013. május 29.
Kísértetiesen ismerős az érzés, mely hatalmába kerít. Déjà vu, ahogy mondani szokás. Egyszerűen a helyzet, az időpont, sőt, még a Nap beeső kis sugarai is mintha ugyanúgy lennének. Pillangók ezrei röppenek fel gyomromban, ahogy tekintetem a mellettem szuszogó fiú alakjára téved. Idegesen ülök fel a kanapé leheletnyi helyén, s túrok bele a hajamba. Valahogy most jobban fáj ez az egész helyzet. Talán azért, mert másodszorra is megtörtént és tudom, hogy másodszorra is végig fog rajtam söpörni az érzelmek hurrikánja, vagy pedig azért, mert kihasznált – ismét. Hiszen miért jelentenék neki többet puszta kalandnál? Sosem voltam az a lány, az ideál, akit Ő keresett. Pont most lennék?

Fogalmam sincs, hogy került rám a vékony takaró, de jelen pillanatban ez nem is érdekel. Szélsebesen tekerem szorosabban magamra, és óvatosan próbálok felállni. Mindössze próbálok, ugyanis két kar derekam köré fonódik, ezzel visszahúzva testemet.

- Gracie, gyere vissza – különleges csilingelést vélek felfedezni hangjában, s mintha kezei is egyre erősebben húznának vissza és szorítanának magához. Ajkai mézédesen hívogatóak, vonásai olyan lágyak, mintha egy ártatlan kisgyerek lenne, felnőtt bőrbe bújva.

A tetteim ellenére sosem voltam olyan lány, akit minden fiú kihasznált és megkapott és most rosszul érzem magam. Az a baj, hogy gyártom az elméleteimet, ami egy külön női hiba. Túlgondolok mindent, és a végsőkig hiszek. Nem csak a szerelemben, az életben, mindenben. Ahogy a Justinhoz fűződő kapcsolatomban is. Megszámolni sem tudom, hány éve akarom neki bevallani az érzéseimet. Mikor eltűnt, hibásnak érezem magam, amiért nem vallottam be, hogy szeretem. Hosszú hetekig hibáztattam magam, ám így utólag rájöttem, jól tettem. Hiszen semmin sem változtatott volna, ha tudja, talán az arcomba röhög, semmi több.

Nagy levegő. Kifúj, befúj. Bátorság.

- Nem! – erőszakosan szakítom ki magam végtagjai közül. Tiltakozó szavam kicsit erősebben sikerült, mint terveztem, s ezt Ő is furcsállja. Nagyokat pislogva mered rám barna szemeivel, közben tökéletesen ívelt ajkait lebiggyeszti. Na nem Grace, ennek nem dőlsz be!
- Miért? – továbbra is magamon érzem pillantását, ahogy ügyetlenül szelem át a nappalit, ruháimat keresve. Egyszer majdnem el is esek a takaróban, amin Bieber el is nevetni magát. Kellőképpen megajándékozom egy gyilkos pillantással, kezemben az éppen talált melltartómmal. Nos, szépen nézhetek ki, valószínű komolyan is vesz.
- Mert nem leszek a kis ágyasod, akit csak kihasználsz – válaszolom egyszerűen továbbra is melltartómat szorongatva. Magamban elmosolyodok a helyzeten, aztán amilyen hamar jó kedvem lett oly’ hamar erőltetem újra ideges kiállásomat.
- Honnan veszed, hogy kihasznállak? – óvatosan és lassan ül fel a nagynak nem mondható kanapén, közben egyszer sem veszi le rólam tekintetét.
- Egyértelmű. Sosem voltam az ideálod.
- Ezt honnan veszed? – kérdése után a beszélgetést belsőségesebbnek kezdem érezni. Utálom, ha valaki belelát az érzéseimbe, a lelkembe, vele pedig pontosan ezt érzem. Semmi kedvem magyarázkodni neki arról, hogy mit éreztem éveken keresztül mellette, mikor más lányokat hívott el randizni. Sikeresen kivertem a fejemből, erre ismét megjelenik?
- Nem kell tudósnak lenni, hogy rájöjjek. Menj el! – kőszívű ábrázattal meredek rá és dobom mellé az éppen talált alsónadrágját.

Szó nélkül szedem fel a többi ruhámat, és indulok el a fürdőbe. Az ajtót a biztonság kedvéért bezárom. Miközben a hűsítő víz körbeveszi testemet, abban reménykedek, mire kilépek a kis helyiség nyugalmából a szokásos üres lakás fog fogadni.

Olyan ember vagyok, aki kicsit sem hisz a véletlenekben. Véletlenek nincsenek. Sokaknak egy kibúvó, amikor azzal a kifogással jönnek, hogy minden történik valamiért, mikor elrontanak valamit. Nekem nem kifogás, én ezt hiszem. Biztos, hogy nem össze-vissza van az élet és éppen akkor, és éppen ott veszítesz el valakit, teszel rosszat, beszélsz gondolkodás nélkül. Azért csinálsz butaságokat és bántasz meg másokat, mert ennek így kell lennie. Néha ki kell engednünk az embereket az életünkből, bármennyire is szeretjük őket. Érezzük, hogy nem valók bele. Helyettük érkeznek majd mások, olyanok, akik okkal vannak veled, melletted. Akik fontosak. Akiket neked küldtek, s lehet ez először kérdéses, rá fogsz jönni. Rá fogsz jönni, hogy bármennyire is furcsa, belépett az életedbe, az életed könyvébe, mint egy főszereplő, így tehát az életed része, hiába ellenkezel tovább.

Pontosan így érzek ezzel a Justinos üggyel kapcsolatban. Hosszú, hosszú évekig az életem része volt, s akkor Ő volt az egyetlen, aki értett engem. De ma kis jelét sem látom ennek. Mintha kifordult volna magából, és ez a második éjszaka tökéletes bebizonyítása volt annak, hogy csak arra kellek neki. Ez bánt, hiszen én mindig szerettem Őt, csak nem voltam elég bátor bevallani.

Hosszú percek telnek el, kíváncsian állok a tükör előtt és hallgatózom, mindössze egy testem köré tekert törölközővel. Semmilyen zaj sem csapja meg fülemet, ugyan várok egy picikét, de aztán magabiztosan nyitom ki az ajtót, és mezítláb szedem lépteimet a puha szőnyegen. Pulzusom végre visszatér nyugodt, hétköznapi állapotába, szívemnek azonban sokáig nincs nyugta, ugyanis valaki a nevemet mormolja, amitől majd’ szívinfarktust kapok. Villámgyorsan kapok magam elé, bár tudom, van rajtam egy törölköző, ez a vékony kis anyag mégsem ad biztonságot.

- Te miért vagy még itt? – üvöltök rá reflexből, kezeimet továbbra is szorosan magam elé tartva.
- Ne kiabáljál már! – ironikus, hiszen Ő is pontosan kiabálva válaszol nekem. Az igaz, hogy felöltözött, magára vette fehér pólóját és egyszerű, fekete bőrkabátját, de továbbra is ugyanolyan helyzetben ült a kanapén: szétterpesztet lábakkal, kényelmesen elhelyezkedve.
- Most is Te kiabálsz! – förmedek vissza rá, továbbra is kiabálva. – Na jó, miért vagy még mindig itt? – kevés időbe telik, míg rájövök, elég gyerekes ez a viselkedés. Ki üvöltözne a másikkal, 19 évesen? Éppen ezért lejjebb veszek hangerőmből, ahogyan aztán Justin is.
- Nem tudom, csak itt maradtam. Vártalak – arckifejezése őszintének tűnik, hanglejtésében mégis van valami, ami talán egy kis bizonytalanságot is mutat. A szívem azt súgja, hadd maradjon, az agyam viszont teljesen ellentétesen működik. Egyszerűen képtelen vagyok marasztalni Őt.
- Menj el – egyik kezemet továbbra is mellem előtt tartom, a másikkal parancsolóan az ajtóra mutatok. Elég egyszer kérnem, máris összeszedi a cuccait és meglehetősen hangosan, bevágva az ajtót távozik.

Úristen. Ez a szó szalad ki halkan a számon, lassan leülve a földre és összekuporodva. Fogalmam sincs, mit érzek most. Pár perc alatt össze is szedem magam, felállok, látványosan leporolom magam és a hálószoba felé veszem az irányt. Kedvetlenül ülök le az ágyra, s fújom ki benntartott levegőmet. Azóta nem dolgoztattam a tüdőmet, mióta Bieber pár perce távozott. Az éjjeliszekrényen lévő telefonom csipogásba kezd. Lustán mászom át az ágyon, kezembe véve a készüléket.

”Grace! Anne-nak elintéznivalója akadt az esküvőjével kapcsolatban, be tudnál jönni helyette ma? Kifizetlek! Ölel, Brittany„

Brittany üzenetére összekapom magam, felpattanok, a fürdő felé veszem az irányt. Miután teljesen megszárítkozom, lágyan átfuttatom hajamon párszor a fésűt, utolsó simításként a tükör előtt lévő kis tartóra nyúlok, nyakláncom után kutatva. A levegő megfagy bennem, mikor ujjaimmal nem érzékelem az ezüst ékszer jelenlétét. Érzem, ahogy pulzusom az egekbe emelkedik. Idegesen kezdek végeláthatatlan kutatásba. A kanapé körül kezdem, de sehol sem találom. Órákig kutatok a nyakbavaló után, végül sírva huppanok le a konyhában lévő asztal elé. Egy sárga cetli pihen a fa asztalon. Utolsó reményként magamhoz húzom, s kíváncsian kezdem el olvasni a sorokat.

”A nyakláncod nálam van. Ha kell, gyere érte.”

Egy percig sincs kétségem afelől, hogy ki firkantotta ezeket a sorokat. Szomorúságomat hirtelen düh váltja fel, ami vulkánként tör belőlem a felszínre. Megfojtom ezt a gyereket! Mégis mi a francot akar tőlem, miért játssza ezt az idióta játékot? Megölöm!

A nagy kitörésemből végül semmi sem lesz, sietve ballagok vissza a fürdőbe, nézek utoljára a tükörbe, igazítom meg felsőmet és rövidnadrágomat, és indulok el.

Sem a napsütés, sem a szédítően meleg levegő az, ami leköt. Egész úton a nyakláncom körül jár a fejem, s mikor berögzült tevékenységként nyakamhoz kapok ürességet érzek. Nem tudtam, hogy ennyit jelent az a nyaklánc. Persze, senki sem tudja ez megérteni, és én is azt hittem, ennyire azért nem fontos. De olyan, mintha egy darab hiányozna belőlem. Évek óta alig-alig vettem le, fürdésen kívül sosem. Úgy érzem, elveszett. Justin biztos benne, hogy utána fogok menni – mennék is, ha valami elérhetőséget adott volna.

Annyit tanultam a tegnap folyamán, hogy ha valaki keres, és ki akar hívni, nem fogok kimenni. Mégis mit műveltem, miért akartam tőlem drogot? Túl homályos ez az egész nekem, ezért inkább megrázom a fejem, és kimenekülök a probléma elől.

A kávézóban kevés vendég van, közülük páran felkapják fejüket érkezésemre. Aprót integetek az ismerős arcoknak, akik mosolyogva intenek vissza. Jóleső érzés fog el, ahogy belépek a pult mögé, Brittany mellé, aki meglepő módon egy nagy öleléssel fogad.

- Ezt miért kaptam? – meredek tengerhez hasonló kék szemeibe.
- Csak úgy. Na, irány dolgozni! – azzal kezembe dobja a színtiszta, fehér kötényt. Magamra kötöm az anyagot, a táskámat leteszem a szokásos helyre és dolgozni kezdek.

Valahogy felüdülés rendeléseket készíteni, sőt, mosogatni is. Mindenemet átjárja a kávé és a sok-sok finomság illata, miközben szorgosan készítem és adogatom a kért dolgokat főnökömnek. Vagyis, ideiglenes főnökömnek.

Rengeteg mosolygós vendéggel találkozom az elkövetkezendő órákban. A jókedvük átragad rám is, és nem tudok mit tenni, mint mosolyogni rájuk: a végén azért, mert jól esik, s nem muszájból. A rádióban felcsendül Bruno Mars Locked Out Of Heaven dala, mire mosolyogva rázom meg a fejem és térek vissza a munkához. Közel vagyok ahhoz, hogy ledobjam a csészét és a tejszínhabos üveget, mikor Justin dala, a Boyfriend dallamai lepik be a kávézót. Sikeresen átadom Brittany-nek a kávét, utána pedig – őszintén, fogalmam sincs miért – dobolni kezdem a basszus ütemeit, aztán ismét elmosolyodom, végül halkan mondom a szöveget. Akárhányszor hallottam eddig Őt a rádióban, inkább megvetést éreztem, mintsem boldogságot. Most viszont azt érezem, szabad vagyok. Miközben hallgatom ezt a dalt, teljesen átadom magam a zenének, és büszke is vagyok. Büszke vagyok a kis kanadai srácra, aki a legjobb barátom, és eddig jutott. A világ tetején áll, a csillagok között. És ezt a büszkeséget nem tudom leírni.

- Kedveled Justin Biebert? – a szőke lány szemében meglepődöttséget vélek felfedezni.
- Hát, kedvelem. Vagyis, inkább szeretem – Britt számára talán egy rajongó mondatnak tűnik ez, az én szememben sokkal több. Volt egyáltalán olyan, amikor nem szerettem Őt? Nem elhanyagoltam, nem foglalkoztam vele, hanem nem szerettem. Szerintem sosem volt ilyen.

A nap többi része unalmasan telik, az én arcomon mégis nagy mosoly van. Páran meg is dicsérnek, amiért ennyit mosolygom, s vannak olyanok, akik régi ismerősként ölelnek meg, vagy köszönnek. Jól esik az emberek szeretete, még ha tulajdonképpen sok mindent nem is tudok ezekről az emberekről. De önzetlenek velem és ez többet számít, mint pár felesleges tény az életükről.

Zárás előtt tíz perccel nem sokan vannak, éppen ezért bátorkodom írni Brandon számára egy üzenetet. Csak Ő tudja, hol van Justin, és vele együtt a nyakláncom. Lehámozom magamról a fehér köpenyt, amit a nap végére pár kávécsepp díszít. Aztán a pultra támaszkodva bámulok ki az üvegajtón, várva a fiú érkezését. Kevés időn belül itt is terem, egy lánnyal az oldalán. Meglehetősen jól elvannak egymással, de a lány kint marad, mikor Brandon bejön és egyszerre elém áll.

- Mi volt ilyen sürgős? Társaságom van – pillant a lány felé, akin tűzpiros ruha van, szőke fürtjei nagy hullámokban omlanak vállára, és magabiztosan integet Brandon felé.
- Mond meg Justin címét! – utasítom, miután rájövök, hogy a ’társaságom van’ mondatában egy szexista megjegyzés tartózkodott.
- Mi van Grace, ennyire belezúgtál? – piszkálja meg játékosan karomat.
- Barom! Nekem nem Justin, hanem a nyakláncom kell! Tudod, múltkor nála maradt – hazudok szemrebbenés nélkül neki. Szemöldökei feljebb kúsznak, ekkor azt hiszem, rájött a turpisságra.
- Justinnak van egy háza Los Angeles egyik külső negyedében. Elég messze van, de ha ennyire kell, elmondom neked: Toluca Lake a hely neve. Tudsz adni egy tollat? – kérésének eleget téve kezébe nyomok egy fekete tollat. Lágyan írja rá a betűket kézfejemre, az utcanévvel együtt a házszámot is. – Ha odamész, kérlek vigyázz, mert sokszor tart bulit és elég kétes alakok vannak ott.

Résnyire nyílt ajkakkal figyelem Brandon távozását, aztán összepakolom a cuccomat, elbúcsúzom főnökömtől és elindulok hazafele. Az úton rengeteg turbékoló párt látok, hiába van este, a kivilágított utcákon ugráló kislányok és a mögöttük battyogó szülők, boldog emberek mászkálnak. Tulajdonképpen rettenetesen egyedül vagyok. Nincs mellettem senki olyan, akinek mindent elmondhatnék, hogy mi bántja a szívem, miért vagyok olyan, amilyen. Persze, mindig erősnek mutatom magam, de valóban korántsem vagyok az. Ragaszkodó vagyok. Kezdem rosszul érezni magam, gyengém kitapintom pulzusomat, ami elég vészjósló. Alacsony a vérnyomásom, ezért könnyen rosszul lehetek, sőt, akár meg is hallhatok. Hogy kicsit jobban legyek, előveszem a táskámba rejtett palack vizet, leülök a járda peremére és erősen kapaszkodva a betonba bámulok ki a fejemből. Szemem a kezemen levő írásra téved, ahogy kortyolok a vizemből. Ezt is megértük. Sok-sok év egyedüllét után most érzem magamat igazán elhagyatottnak. Egyedül vagyok, ebben a hatalmas világban…

22 megjegyzés:

  1. Diana!
    Eszmletlen lett! Annyira átérzem a helyzetét Gracenek!!! Fantasztikus lett...
    Szerintem is hosszabb lett egy kicst,.amit megjegyeznék nem bánok:)
    A kinézet...nekem nagyon bejön. Az előző is nagyon tetszett, de ez...
    A dal is illik ide.
    Várom a kövit!;)
    xxBekkaxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Bekka!
      Rettentően köszönöm a szép szavakat, szerintem annyira nem lett jó! Grace helyzetét picit nehéz átérezni, hiszen csak úgy kavarognak benne az érzések. Szerintem is hosszabb lett, de mostanában mindig ilyen hosszú fejezeteket igyekszem írni :) Igyekszem a következővel!
      Love, Diana

      Törlés
  2. Szia!

    Hát ez valami elképesztő lett! Az össze fejezet amit eddig írtál egytől - egyig tökéletes volt, egy porszemnyi hiba sem volt benne - nem mintha kerestem volna. Először a a részhez csatolt számmal kezdeném. Remek választás lett mivel mindig is imádtam Ed-et és mindegyik számát is, így nálam ezzel nem volt probléma.
    Nagyon tetszett, hogy ez inkább ilyen nyugis rész lett - ha mondhatom ezt, mivel azért ez sem esemény nélküli. Az, hogy Justin elvitte magával Grace nyakláncát azért elég pofátlanság volt, de jó ötlet. Valószínűleg Justin csak így tudná Gracet a közelébe tartani, akár egy kis ideig is, jól kitalálta a dolgokat a srác az már biztos. ;)
    És hát az új desing, megint meséset alkottál. Nekem az előző is nagyon tetszett, de nekem ott olyan fura volt Grace feje, de úgy is tetszett. Gyönyörű lett és ez a lényeg!
    Kellemes hetet kívánok neked, és maradék nyarat. Használd ki ahogy csak tudod! Izgalommal várom a következő részt:)

    Ölel, Abbie Brightmore

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Abbie!
      Hú, nagyon szépen köszönöm! Tudod, rengeteget jelent tőled ilyet olvasni, hiszen pontosan Te vagy az egyik olyan ember, akiben maximálisan megbízom és – számomra – igaz barát vagy. Köszönöm! Nos, Ed-et én is szeretem, rettentő tehetséges ember, igazi zenész. Ez a dal pedig a fejezet megírása után nem is volt kérdés. Általában nehezen találok dalokat, de ez egyszerre eszembe jutott átolvasva az eseményeket.
      Kicsit nyugisabb fejezet lett. Az, hogy Justin miért vitte el a nyakláncot legyen titok, de volt vele szándéka, annyit elárulok.
      Örülök, hogy a design is tetszik. Bevallom, nekem az előző azért nem tetszett már, mert picit túl színesnek találtam és a fejlécen is volt számomra egy-két furcsa dolog.
      Kellemes hetet neked is, és további szép nyarat! A következő résszel pedig sietek!
      Love, Diana

      Törlés
  3. imádom!! nagyon jó lett!!
    annyira részletesen irod le az egészet!
    kiváncsi vagyok nagyon a következő részre:3 remélem hamar lesz<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm! Igyekszem részletesen leírni, hogy el tudjátok képzelni. Nekem úgy sokkal kellemesebb, ha nem csak én, hanem az olvasók is bele tudják élni magukat a történésekbe. Sietek a következővel, jövő pénteken érkezik!
      Love, Diana

      Törlés
  4. Drága Shawty ♥!

    Először is, imádom Ed Sheeran-t és ezt a dalát különösen, szóval remek választás volt ;) Másodszor, beleszerelmesedtem az új külsőbe, nekem valahogy ez jobban tetszik, mint az előző volt :)

    Imádtam az egész fejezetet, Grace-től kezdve Brandon-n át egészen Justin-ig ♥ :) Valahogy éreztem, hogy Grace úgy fogja majd fel a helyzetet, hogy Justin csak a szex miatt van vele... :"D Pedig szerintem nem, de ez majd a későbbiekben ki fog derülni :D A nyaklánc elrablása felettébb kínos, vicces és mégis találó volt :) Így legalább megtudhatjuk, hogy mi is az igazi szándéka Justin-nak Gracie-vel... Remélem :D Ez egy fajta csapda, amivel sarokba szoríthatja a csajt... Okos ötlet, Mr Bieber! :D

    Tűkön ülve várom a folytatást ♥! További szép éjszakát és kellemes hétvégét kívánok ♥!

    Love Ya,
    Mace

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Mace!♥
      Ed Sheeran-t én is imádom, ahogyan minden dalt tőle, de ez kimondottan az egyik nagy kedvencem. Nekem is jobban tetszik, pedig nem szoktam elégedett lenni a saját alkotásaimmal :)
      Justin és Grace kapcsolata, hogy is mondjam, nem hétköznapi. Később sokkal több ki fog derülni, többek közt az is, hogy Justin miért vitte el a nyakláncot és mi is az igaz szándéka.
      Igyekszem sietni a folytatással, további kellemes hétvégét neked is!♥
      Love, Diana

      Törlés
  5. Diana!
    Tudom nem írtam az előző két fejezethez, de szerintem tudod mit gondolok róla. Imádom! Grace karaktere nagyon szimpatikus, és van egy olyan érzésem, hogy Justin nem hiába vitte el a nyakláncot :) Gondolom akar valamit Gracetől, különben nem csórta volna el tőle a nyakláncot, ami annyit jelent neki. Kíváncsi vagyok, mi lesz a magyarázata, bár nekem van egy érzésem mi lesz, csak ki kell várni :D
    Siess a következővel!♥
    Lana

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Lena!♥
      Igazán meg tudlak érteni, hidd el, én sem könnyen veszem rá magam a kommentelésre. Örülök, hogy Grace szimpatikus neked, és valóban, Justin nem hiába lopta el a nyakláncot. Nem tudom, milyen előérzeted van, ki tudja, lehet, hogy ugyanarra gondolunk. Sietek!
      Love, Diana

      Törlés
  6. Drága blogíró barátnőm!

    Csodás volt maga a fejezet és az új design is, mint mindig most is nagyon tetszett! Profi munka lett! Sajnálom Grace-t....fura vele Justin, kíváncsian vároma fejleményeket, mert iszonyatosan jól bánsz a szavakkal, csak úgy iszom őket. :D Emiatt kérlek hamar hozd a folytatást! ;)

    Dodó

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága blogíró barátnőm!♥
      Köszönöm szépen! Justin valóban fura, de tervezek egy szemszöget tőle is a hatodik fejezetben, akkor sokkal több kiderül az érzéseiről. Igyekszem sietni a folytatással! :)
      Love, Diana

      Törlés
  7. nagyon jó mikor jön a kövi? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm és pénteken érkezik :)
      Love, Diana

      Törlés
  8. Sajnálom!!!!!!!!!Nagyon sajnálom,hog csakmost írok.De hétvégén nyaralni voltunk..
    A rész állati lett-mint mindig.Szemét dolog Justintól,hogy elvezi a nyakáncát,amikor tudja mennyit jelent neki...Élvezet a szavaidat olvasni!Várom a pénteket és remélem hamar eljön...
    Puszi,Petra!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Semmi gond, teljesen megértelek, remélem, jó volt a nyaralás!
      Köszönöm szépen, igyekeztem :D Justin valóban szemét dolgot tett, de mindennek megvan az oka, ahogyan ennek a tettének is. Sietek a folytatással!
      Love, Diana

      Törlés
  9. Nagyon joba blogod!! Siess a kovetkezo resszel!! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm, és sietek!
      Love, Diana

      Törlés
  10. Kedves Diana!
    Őszintén szólva, nekem ez a design jobban bejön, mint az előző, bár az is káprázatos volt.:)
    A fejezet címe ismét nagyon találó volt, remélem nem sokáig fogja egyedül érezni magát Grace.
    Kíváncsi vagyok...úgy mindenre, de főleg arra, mi a célja Justinnak a nyaklánccal, bár van egy sejtésem.:)
    Alig várom a pénteket.:)
    További szép nyarat! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nos igen, őszintén, nekem is jobban bejön ez a design, a másikkal nem voltam túl elégedett.
      A fejezetcímekkel mindig gondban vagyok, a következő fejezetét például egyáltalán nem fedi le. Nem tudom, a sejtésed helyes-e, majd kiderül :)
      Sietek a folytatással, s további szép nyarat neked is!
      Love, Diana

      Törlés
  11. Szia!
    Hát nem tudok mit hozzá fűzni egyszerűen eszméletlen jó lett ! :-) És teljesen át érzem Grace helyzetét .. Nagyon jól írsz és az ahogy le írod a szereplők érzéseit .. Hát Huh
    Nagyon várom a kövit!!!! :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm szépen, én sem tudom, mit fűzzek a megjegyzésedhez :)
      Sietek a következővel, még egyszer köszönöm!
      Love, Diana

      Törlés