2013. szeptember 6.

8. fejezet - Számomra megszűntél létezni

Kedves olvasók!
Remélem, mindannyian sikeresen túléltétek az iskola első, megerőltető hetét. Számomra legalábbis rettenetesen megerőltető volt, körülbelül egy hulla szintjén érez most magam. Nem szeretnék nektek itt keseregni, a Be Alright-on bővebben leírtam mindent, köztük egy igen rossz döntést is meg kellett hoznom sajnos a bloggal kapcsolatban. Ide igyekszem minden pénteken fejezetet hozni, amikor időm van írni, de előfordul, hogy ezután egy-két napos késések lesznek. Ameddig tudom és bírom hozni fogom a fejezeteket. Ez a rész kicsit rövidebb lett, mint az átlag, ezután azonban ismét jön egy Justin szemszög, amivel kevésbé vagyok már elégedett, de igyekeztem. Estére sajnos kifogytam már a szavakból, nem tudom, mit írjak nektek. Örülnék pár véleménynek, tudom, hogy elfoglaltak vagytok és nehéz, de nekem is. Én is írok, harcolok, sietek, fáradok, de itt vagyok, miattatok! Nem is jártatom tovább a szám, kellemes olvasást kívánok, kellemes hétvégét és jó pihenést nektek! Kitartás, rám mindig számíthattok!
Love, Diana


- - - - - - - -
LULLABY
2013. május 31. - június 1.
- Elmondom, mi történt azon az estén.
 Szavai mélyen beivódnak a fejembe, végeláthatatlanul visszhangoznak. Inkább ijedek meg, minthogy izgatott legyek. Eszembe jut, mit is mondott nekem múltkor: az igazság nem mindig nyugtat meg. Most valami azt súgja, egyáltalán nem fogok jobban lenni az igazságtól. A sok dolog, a sok figyelmeztetés rettenetesen megrémített. Úgy érzem, mintha sarokba szorítottak volna. Az eddigi látványos kíváncsiságom és érdeklődésem villámgyorsan párolog el, még az a pici is, ami bennem maradt látva, Justin ideges.

- Hát jó – egyezem bele igen nehéz szívvel. A pulzusom az egekben jár, a kezem izzad, a fejem zsong. Muszáj megtudnom. Muszáj végre rájönnöm, miért történnek szörnyűségek velem. Miért intenek óvatosságra azok, akik azon az éjjel velem voltak.
- Mielőtt bármit elmondok, kérlek, ne ítélkezz. Csak erre kérlek – helyezi kézfejét alkaromra, amitől egész testem libabőrben kezd úszni. Bizonytalanul nézek bele hatalmas barna szemeibe, s miután bólogatok, nehezen ugyan, de belekezd.

- Szóval. Aznap este találkoztunk és minden nagyon jól ment, egészen addig, amíg a fiúk el nem mondták nekem, hogy Te voltál a soros a drogozásnál. Tudod, náluk ez olyan rituálé, hogy minden bulit egy kis szerrel indítanak. – lágyan bólogatok egyet jelezve, értem, amit mond - Kicsit ideges lettem, amiért téged is belerángattak ilyenbe, na meg Brandon is azt hazudta, hogy ti együtt vagytok. Mindegy – egyik szemöldököm az egekbe szökik hallva, Brandon azt hazudta, együtt vagyunk. Vicces, hogy közünk nem volt egymáshoz.

Mielőtt folytatná, gyorsan beharapja alsó ajkát, s nagy levegőt vesz. Mellkasa láthatóan emelkedik, én azért azt sem tudom szó nélkül hagyni, hogy továbbra is a borzalmas párducmintás nadrágja van rajta. A sapka szerencsére lekerült a fejéről. De most nem ez a fontos. Ezzel csak el akarom terelni a gondolataimat, a félelmemet az igazságtól. Elég barom egy kísérlet ez, de valamilyen szinten működik, legalább pár másodpercre talán majdnem elnevetem magam kinézetén. Szedd össze magad!

- Kifogásokat kerestem, hogy megmenthesselek, ez szintén jól sikerült először, aztán én is drogoztam. Egyik ital csúszott a másik után, egyre jobban elvesztettem a fejem, így amikor Twist a kezembe nyomott egy tasakot és feléd bólogatott tudtam, mit kell tennem. Drogot tettem az italodba – mielőtt bármit szólhatnék, szabadkozni kezd – De nem direkt volt. Én elvesztettem a fejem. Emiatt a drog miatt nem emlékszel semmire sem. Miattam. Én voltam – nagyokat pislogva meredek elém. Erőszakosan húzom el karomat kézfejétől.

Érzem, ahogy a könnyfátyol belepi a szememet, légzésem egyre nehezebbé válik. Az első könnycsepp szinte égető érzéssel suhan végig arcomon, nem sokkal később követi ezt a többi. A csalódottság, ami tombol bennem kifejezhetetlen. Kihasznált. Tudta, hogy nem emlékszem semmire, tudta, mik a gyenge pontjaim. És ezek után volt képe azt mondani, hogy majd Ő megvéd engem? Legszívesebben pofán csapnám magamat és Őt is. El akarok innen menni.

- Utállak – halkan duruzsolom. Alig látom az arcát, annyi viszont biztos, hogy rettentően megbánóan néz.
Sikerül levegőhöz és adrenalinhoz jutnom. Tomboló viharral a lelkemben szállok ki a kocsiból és vágom be magam után az ajtót. Hallom, ahogy Justin is kiszáll, ahogyan Ő is becsapja a fehér Ferrari ajtaját, mintha nem is érdekelné, hány milliós csoda van a kezében. Ezelőtt vigyázott rá, a mozdulataiból lejött. Most pedig az arcából ítélve darabokra törne mindent, ami az útjába kerül, amellett, hogy a szokásos kiskutyaszemeit mereszti felém. Nem fog levenni a lábamról. Ahhoz túlságosan eluralkodott rajtam az utálat.

- Grace kérlek, had magyarázzam meg!
- Mit? Mit akarsz megmagyarázni Justin? – kiabálok, ahogy erőm bírja. A szívem egyre jobban összeszorul firtatva a vonásait – Azt, hogy kihasználtál? Drogot tettél az italomba, pasikat küldtél a nyomomba. Ezt akarod megmagyarázni? Nem vagyok kíváncsi az ostoba magyarázatodra. Te akartál megvédeni? Annyira el voltál telve magadtól, annyira figyeltél rám, és csak ezért?! Azért, mert ezzel tudtad, hogy leleplezed az igazságot és le is fektethetsz, amikor kedved tartja? Utállak, érted? Számomra megszűntél létezni, Justin Bieber! – az összeesés határán állok. Reménytelenül húzom magamhoz közelebb a táskámat. Nagy levegőt veszek, megfordulok. Bizonytalanul lépkedek a köveken, hazafele indulva.

Egyszer sem nézek vissza. Szaporán szedem lépteimet, levegő után kutatva. Azt hiszem, ennél jobban sosem sírtam. Olyan vagyok, mint egy szivacs, ami magába szívta a 19 év történéseit. Ez a dolog, ez a szituáció ébreszt rá arra, mennyire nem bízhatok senkiben sem. Justinban bíztam. A legjobb barátom volt, azt hittem, oka van, amiért ennyit foglalkozik velem. Hát, jó nagyot tévedtem! Basszus, hogy lehettem ekkora idióta? Hogy adhattam át neki magamat teljesen, száz százalékban? A vérnyomásom, annak ellenére, hogy igen alacsony az egekben lehet, abból ítélve, hogy a szívem rettenetesen gyorsan dobog. Rosszul vagyok.

Amerre vezet az utam, fényeket látok. A várost világító fényeket, s embereket. Boldog embereket vagy éppen gondterhelt embereket. Ha most valaki megkérdezné tőlem, hogy vagyok szimplán azt felelném: jól, köszönöm. Ennek nem az az oka, hogy nem akarom megmagyarázni, mi zajlik bennem, hanem hogy nem tudom. Egészen eddig azt hittem, erős vagyok, sőt, egyre erősebbnek éreztem magam. Azt gondoltam, végre valaki becsben tart, végre valaki keresi a társaságomat.

Hatalmas indulattal dobom le a földre a táskámat lakásom előszobájában. Szinte elefántként trappolok be a fürdőszobába. Igazam volt, borzalmasan nézek ki. A kis smink, ami rajtam maradt tegnap estéről teljesen el van mosódva, befeketítve ezzel arcom nagy részét. Kezembe veszek egy vattakorongot, bevizezem azt, s lemosom a szempillaspirál nyomait. Kihúzva a fiókot megpillantok a sok kacat között egy pengét. Fogalmam sincs, hogy került ide. Ezt nem tehetem! Nem adhatom fel!

Végső elkeseredésemben, továbbra is rettenetesen sírva kezembe veszem a pengét és gyengéden, habozva végighúzom a csuklómon. Rettenetes fájdalom uralkodik el testemen, a vér lassacskán távozik. Összerogyok, a földön fekve figyelem, ahogy a piros folyadék beborítja a fürdőszoba padlójának kis részét. Nem ájultam el, tehát nem vágtam elég nagyot. Nem fogok meghalni – ez egy kicsit bíztat. Ahogy a kezemet vizslatom, emlékek ezrei ugranak be. Szép emlékek. Úristen, én tényleg meg akartam ölni magam?

Ezelőtt sosem tettem ilyet. Mindig, kivétel nélkül mindig kitartottam, mentem előre, hiába volt a sok nehézség. Talán egy pillanatnyi elmezavar miatt tettem ezt magammal. Ahogy bámulom a véres kezemet, s szemeim lassan kezdenek lecsukódni, az álmok világa már közel jár, azt suttogom magamban: nem adom fel. Soha többé nem fogom megpróbálni ezt. Nagyon fáj, s csak picit lesz jobb, de végső soron semmit sem old meg az, ha szétszabdalom magam. Soha nem fogom feladni. Ez csak egy pillanatnyi válság, túl fogok lépni rajta.

Feltűnik előttem Justin barna tekintete. Kezemet lágyan fogja, vigyázva a vágásra, amit ejtettem magamon. Lágy puszit lehel csuklómra, miközben azt suttogja „Szeretlek”. Sírva nézem tevékenységét, sírva tűröm, hogy kezébe vegyen és védelmezően felvigyen szobájába. Erősen bújok hozzá, szinte érzem minden egyes porcikáját. Felnézek megtört arcára. Nem jön ki hang a torkomon. Hiába kiabálom, hogy én is szeretem, nem hallja. Istenem, miért nem hallja? Hallja már meg! Kezei közt vergődve, hangért kiáltva próbálom a tudtára adni, hogy én is szeretem. Aztán minden lassan elsötétedik..

Ijedten, könnyes arccal ülök fel a hideg padlóról. Reggel van – ez az első dolog, amire rájövök. A második pedig az, hogy csak álmodtam. Pici könnyebbség öleli körül testemet. Vigyázva felállok, előveszem az alkoholt. Először rettenetesen csíp a vágás kitisztítása, párszor fel is szisszenek. Végül sikerül kibírnom az alkohol csípését. Előhalászok a fiókból egy vízálló sebtapaszt, és óvatosan a vágásra helyezem azt.

Zuhanyzás közben rengeteg gondolat van a fejemben. Sok mindenre megoldást találtam Justin magyarázata kapcsán, viszont így is van olyan, amit kevésbé értek. Az, hogy miért nem emlékszem és mi történt félig kitudódott. Bieber drogot tett az italomba, gondolom ez váltotta ki a hatását. Arra tisztán emlékszem, hogy elég sokat ittam, ez is hunyó lehet.  Szorosan magam köré tekerem a törölközőt kilépve a zuhanyzóból. Összefogom vizes hajamat, s a nappali felé veszem az irányt. Elkezdek kutakodni a telefonom iránt, amit aztán meg is találok hosszas keresés után.

47 nem fogadott hívás. Ezek háromnegyede Justintól származik. Ha tudnám, kitől szerezte meg a számomat. Biztos Brandon köpött neki. Aztán vannak még hívások az előbb említett szőke fiútól is, sőt, egy hívásom Twisttől is van. Sem az énekesnek, sem a rappernek nem mondtam meg a telefonszámomat, akkor honnan tudják? Amikor kiderül valami, más terület ismét sötétség elé kerül. Hármuk közül két embert biztosan nem fogok visszahívni. Inkább elindítom a telefonomban lévő zenék tömkelegét. Mind szomorúbbnál szomorúbb dalok, a mécses azonban akkor törik el, amikor fülembe jut a Nickelback Lullaby című dalának első üteme. Mintha a helyzetre írták volna a szövegét.

Könnyes szemekkel várom a dal végét. Kifújom a bent tartott levegőmet. Letörlöm könnyeimet, és mintha mi sem történt volna veszem az irányt a szekrényem felé. Miután felöltözöm és megszárítom a hajam, zsebembe teszem a telefonom, s táskám nélkül indulok útnak. Szombat van, tehát nincs munka. A tengerparti sétány felé veszem az irányt.

A Nap kellemesen süt, a szellő is jár egy kicsit. A tenger sós illata beissza magát a bőrömbe. Lekapom a cipőmet a homokba érve, immáron mezítláb ülök le a partra.
Szörfösök százait látom a forgalmas strand vízében. A napbarnított, szőke lányok vihogva karolnak bele barátnőjükbe, egy falatnyi bikiniben mászkálva, ezzel kellemesen felhívva minden fiú figyelmét. A szerelmes párok egymás arcát fagyizzák össze, de van olyan lány is, akit ruhástól felkap a barátja és úgy viszi be a vízbe magával. Összeszorul a gyomrom. Semmi sem fáj jobban, mint csalódni abban az emberben, akiről azt hitted, sosem bántana. Talán ez nem is számít. Kibírtam ennél rosszabbat is. Egy éve önmagammal harcoltam, sikeresen kilépve a csatából. Nem akarok ismét inni és bulizni. Nem akarok olyan lenni, aki este összetörve ül egy koszos járdán reggel viszont kénytelen mosolyt erőltetni az arcára. Most viszont úgy érzem, megint ilyen helyzetbe keveredtem. Egy este elrontott mindent. Csalódtam, hatalmasat. Túlságosan ragaszkodom, törődöm.

Tudod mit, kedves élet? Akkor sem hagyom, hogy összetörj. Akkor is magamra erőltetek egy mosolyt, ha fáj. Leszarom, mennyire akarsz kitolni velem, mennyire akarod, hogy azok bántsanak, akiket szeretek. Akkor is erősebb vagyok nálad. Nincs szükségem Bieberre. Eddig is elvoltam nélküle, ezután is elleszek. Dolgozni fogok, tanulni, az álmaimat valóra váltani.

Sok óra üldögélés után végül unalmamban hazafele veszem az irányt. Komótosan szedem a lépcsőfokokat, közben kis zsebemben a kulcsom után kutatva. Mikor az ajtó elé érek megtorpanok. Egy hatalmas csokor virág áll a lábtörlőn. Habár sejtem kitől van, azért amint beérek, elolvasom a rátapasztott kártyát. Kisebb regény található rajta, én azonban falom a sorokat. Ismét sírva fakadok, látva a feladója nevét. Ne már, ennyire nem lehetek érzelgős! Mi a franc történik velem, miért bőgök mindenen?

„Gracie!
Tudom, mit gondolsz most rólam. Tudom, hogy utálsz és azt mondtad számodra megszűntem létezni, de én ezt nem hiszem el. Azt is tudom, hogy kedvelsz. Nem a nagyképűség beszél belőlem, csupán csak beszéltem Brandonnal, aki sok mindent elmondott rólad. És hogy te is tudd: én is kedvellek. Sajnálom, hogy átvertelek, hogy úgy érzed, kihasználtalak. Nekem nem ez volt a célom. Nem akartalak kihasználni, eszembe sem jutott. De annyira szép vagy és annyira hiányoztál, én meg egy akkora barom vagyok. Fiúból vagyok, egyszerűen fogalmam sincs, mi ütött belém. Kérlek, bocsáss meg! Rengetegszer hívtalak, remélem jól vagy, nem csináltál semmit magaddal. Kérlek, beszéljük ezt meg. Találkozzunk ma este nálam. Beszélgetünk, őszintén. Légy szíves gyere el, látnom kell téged. Szeretlek Grace, kérlek, gyere el!

Várlak: Justin.”

- Miért kell megnehezítened? – suttogom magam elé, továbbra is kezemben a kártyával. Tekintetem a rózsára téved aztán ismét a levélre. ’Szeretlek’ – ezt az egy szót ismételgetem magamban. Képletesen értette, nyugi. Ez mindössze csak kedveskedés.
A csokrot beteszem egy vázába, pont olyan helyre, ahol látom. Miután elnyammogom a vacsorámat is, az idő pedig villámgyorsan röpül azon gondolkozom elmenjek-e. Kizárt dolog, hogy megadjam magam neki. Ezért fog hülyének nézni. Biztos, hogy ennyivel nem fog megnyerni magának.

Próbálom megfejteni, mi folyik velem. Eddig is kedveltem Őt, de most valahogy más. Talán a csalódás miatt, de többet érzek. Én szeretem Őt, szerelmes vagyok belé. Buta vagyok, hogy ilyenekkel áltatom magam, mert nyilvánvalóan Ő kicsit sem szeret. Én viszont tehetetlen vagyok a pici pillangók ellen. Egyszerűen libabőrös leszek, ha Rá gondolok. Eddig ha valaki azt mondta, szerelmes, kinevettem. Elvégre, hogy lehetnének pillangók a gyomrodban? Nem egy állatkert vagy, könyörgöm! Aztán rájöttem: a bizsergő, melengető érzés, az izgalom, ami folyamatosan elönt a közelében – ezt hívják egyszerűen híres-neves pillangóknak.

Teljesen össze vagyok zavarodva. Egyszerűen azt sem tudom, hogyan fogalmazzam meg a bennem zajló érzéseket. Csalódott is vagyok, szomorú is, a szívem viszont legszívesebben meglágyulna és elmenne arra a találkozóra. Ráadásul nem elég, hogy magammal nem vagyok tisztába még választás elé is állítanak.
Mielőtt eljutnák odáig, hogy összeszedem a cuccaimat az indulásra lefagyok. Eszembe jut a mondat, amit utoljára hozzávágtam. „Számomra megszűntél létezni, Justin Bieber!”
Vicces, hogy hazudtam, mert kicsit sem szűnt meg létezni. Ezt Ő persze sosem tudhatja meg. Ezért nem is megyek el hozzá. Inkább lefekszem, de nem a fürdőszoba padlójára, hanem az ágyamba és álomba sírom magam, miközben az előbbi mondatot ismételgetem. Hátha a végén még sikerül is elhinnem..

14 megjegyzés:

  1. Drága Diana.
    Hát hű... Minden féle tippem volt az emlékezetkieséssel, csak ez nem. Bár logikus is lehetne..:)
    Nagyon jól megoldottad ezt az egészet. Brandon kicsit kavar, bár nem tudom miért úgymondd segít Gracenek. Biztos majd rájövünk.
    Justin bevallotta érzéseit, de Grace akkor sem ment el ezt jól tette. Sablonos is lett volna,ha rögvest Justin karjaiba borulna. DE nem lett az.

    A részek pedig. Úgy hozod ahogy tudod. Én legalább is nem sürgetlek. A suli az első, ém is így vagyok vele.:)
    Kitartást hozzá!
    Várom a kövit!:)
    xxBekkaxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Bekka!
      Pontosan ez volt a célom, hogy semmiképpen se jöjjetek rá, mi is történt valójában és meglepetésképpen pont Justin vallja be :) Valóban lehetne logikus, de még sok-sok pici részlet hiányzik, amiket csak később fogok felfedni előttetek. Brandonnak is egyre nagyobb szerepe lesz a történetben, de Ő is legyen egyenlőre egy kis titkos összetevő :) Justin valóban bevallotta az érzéseit, de Grace nem ment el, s örülök, hogy Te sem gondolod így sablonosnak.
      Igyekszem minden pénteken hozni nektek fejezeteket, előre írogatni hétvégén, mert hétköznap nem igazán vagyok a toppon, de igyekszem.
      Kitartást neked is, sok-sok erőt a sulihoz, sietek a folytatással!
      Love, Diana

      Törlés
  2. Most is nagyot alkottál!!!! Mondtam már hogy imádom a történeted?Hát most mondom.
    Imádom olvasni,mert...mert..nem tudom megmondani,mert már agyon fényeztelek úgyhogy...Majdnem elsírtam magam!Látod(?),megsitatsz itt minket...
    Mint mindig most is későn jötem de ez van.A részekre mindig van időm!Legyen minden nap péntek!Nem birok addig várni!És most olyan lassan telik az idő mert itt a suli,a sok unalmas óra és rengetek megbuggyant tanár.Te is ivagy már egy hét eteltével?
    Puszi,Petra!
    (Bocs a sok szövegelésért..^^)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm szépen, rettentően sokat jelent ez a sok bíztatás! Mondtad, de én továbbra sem hiszem el!♥ Tényleg nem hiszem el a kedves szavaidat, közel sem vagyok annyira tehetséges. Számomra is volt egy pont a fejezet írása közben, amikor majdnem elsírtam magam, ugyanis azokban a napokban elég rossz kedvű voltam, szinte minden délután sírtam, ezért kicsit nehéz volt ezt a fejezetet megírni. Na de nem akarom sajnáltatni magam, elkészült, az a lényeg, nem? :)
      Egyetértek, legyen minden nap péntek, hiszen én is alig várom, hogy hozzam nektek a folytatást és picit pihenhessek, mert teljesen kikészültem már az első hétben, mi lesz a következőkben? Hidd el, nem csak Te vagy így, új iskolába kerültem, új társakkal, tanárokkal – akiknek az eddigieknél is nagyobbak az elvárásaik. Óraszámot emeltek, első héten kaptuk a sok házit. Nekem ennyi elég volt, nyarat akarok! Talán közösen, összefogva kibírjuk ezt, ha úgy érzed, nem bírod gondolj rám, mert valahol én is ugyanezt fogom érezni ;)
      Love, Diana

      Törlés
  3. Kedves Diana!!Egyet értek az előttem lévőkkel.Imádom az összes részt!Nagyon ügyesen össze tudod hozni őket!Az ember teljesen beletudja élni magát a részekbe.És ez igazán érdekes érzés.Igaz,én is mindig az új részeket vérom,de nem akarok tolakodó lenni.Inkább koncentrálj a fontosabb dolgokra!!De azért bizom benned!:D
    Sok puszi
    Orsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Orsi!
      Köszönöm, rettentően jól esik ilyet olvasni! Örülök, hogy bele tudod élni magad a fejezetekbe, a történésekbe, mert én személy szerint az olyan írásokat szeretem, akik valóságosan, elképzelhetően vannak megírva :) Igyekszem minden pénteken jelentkezni, azt nem ígérhetem, hogy nem lesz egy-két kivételes alkalom, amikor szombatonként fogok érkezni, de mindig sietni fogok.
      Köszönöm, hogy írtál!
      Love, Diana

      Törlés
  4. jujdeszeretem<3
    már könyvet is irhatnál olyan jó..tényleg!
    nagyon kiváncsi vagyok a következő részre*_* aligvárom

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm! :) Hú, én lennék a legboldogabb, ha kapnék egy ilyen lehetőséget, de ahhoz sokat kéne még fejlődnöm és írnom. Sietek a folytatással, igyekszem pénteken hozni!
      Love, Diana

      Törlés
  5. Drága Shawty ♥!

    Sajnálom, hogy vége van a Be alright-nak :( Szerettem azt a történetet, nagyon is :(

    Nem mondok újat azzal, hogyha sokadjára, de azt mondom, hogy imádtam ♥ :) Valahogy sejtettem, hogy Justin-nak is köze van ehhez a drogos ügyhöz :) Azért ez egy pöppet szemét húzás volt... Sajnálom Gracie-t és teljesen egyetértek vele :D Ennél a pontnál vált igazán izgalmassá a fejezet: Gracie elindul JuJu-hoz, de megtorpan és mégsem megy el a fiúhoz :) Éreztem azért, hogy a megrázkódtatás miatt az "önsanyargatás" is előjön majd... Jó pont ;) Összességében és nagyon kritikus, fáradt szemekkel nézve... a 8.fejezet csillagos 100000000000000000000000000000000000000-t kap ♥ :DD

    Tűkön ülve várom a folytatást ♥ :) Sok sikert a suliban, de előbb kellemes, pihenésben gazdag hétvégét kívánok ♥!

    Love Ya,
    Mace

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Mace, Shawty!♥
      Én is sajnálom, hisz rettenetesen hozzám nőtt, sokat segített abban, hogy az írás igazán a szívembe férkőzzön. Mert amikor azt a történetet írtam, azokat a sorokat tényleg úgy éreztem, végre valami, amit én alkottam. Természetesen a One Love-ot is imádtam írni, de a Be Alright volt az első olyan alkotásom, amit komolynak tartok és a szórakozáshoz társult benne egy önkifejezési mód.
      Köszönöm szépen, tényleg fogalmam sincs, milyen szinonimát használjak a köszönömre!♥ Grace-szel még sok-sok dolog fog történni, de nem olyan ember aki könnyen feladja, még ha úgy is tűnik most. Köszönöm, én egy gyenge ötöst adnák a fejezetre, hiszen kedd este fejeztem be, hulla voltam, ezért nem is vagyok elégedett vele.
      Sietek a folytatással, további kellemes pihenést, sok kitartást a sulihoz!
      Love, Diana

      Törlés
  6. Drága blogíró barátnőm!

    Nem tudom, hogy neked már mondtam-e de új nevem lett...sajnálom hogy egy ideje nem írtam de mind a családi mind a sulis dolgok miatt nem tettem... :(
    A részed csodás volt, egyre jobban megkedvelem Grace-t mert nagyon hasonlítok rá...egyek az érzéseink! Sajnálom Őt és remélem hogy hamar jobban lesz, bár ezt kétlem! :I Justin meg...ahw ledöbbentem!
    Kitartást a sulihoz drága Dianám!

    Dodó

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága blogíró barátnőm!♥
      Olvastam nálad, hogy új neved lett és meg kell mondjam, rettenetesen tetszik! Egyedi és ötletes, sokkal jobban illik egy íróhoz, mint az egyszerű becézés, de természetesen az is nagyon aranyos és azt is szeretem :)
      Köszönöm, örülök, hogy tetszett a fejezet!♥ legyen titok, mi lesz Grace sorsa és hogy fog Justin ismét belefonódni a sok bonyodalomba.
      Sok-sok kitartást neked is, remélem, minden rendben van veled!
      Love, Diana

      Törlés
  7. Drága Diana ♥!

    Nagyon sajnálom, hogy vége lett a Be Alright-nak, mivel az volt a kedvenc történetem az egész blogspotba :'(
    Már a címből is tudtam, hogy ez a fejezet nem lesz valami boldog és igazam is lett. De ettől a ténytől eltekintve megint imádtam. Az, hogy Justin drogozta be Gracet nem gondoltam, de sejtettem. Elég gonosz volt tőle, meg kell mondjam... Nagyon sajnálom Gracet, hogy így alakult ez az egész dolog. Az, hogy Grace elindult Justinhoz, de aztán visszafordult és lefeküdt aludni elégé meglepett, de végül szerintem jól döntött. Kitudja mi történt volna akkor ha elmegy...
    Röviden: imádtam és várom a következőt! ♥

    Ölel, Abbie Brightmore

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Abbie!♥
      Én is rettenetesen sajnálom, mert a szívemhez közel állt, talán az eddigi történeteim közül a legközelebb. De a Be Alright sem volt már a régi, és sajnos az időm is egyre kevesebb, nem volt más választásom.
      Juj, nagyon örülök, hogy tetszett a fejezet, igazán sokat jelent! Igyekszem mindig meglepni titeket, és ez esetben Justin nem volt teljesen őszinte, ebből sajnos lehetnek még gondjai neki és Grace-nek is.
      Köszönöm, sietek!♥
      Love, Diana

      Törlés