2013. október 14.

13. fejezet - Utolsó remény

Kedves olvasók!
Mostanában már gondolom meg sem lep titeket, hogy állandóan kések. Eléggé szégyellem magam, ahogy egyre többször érkezem késve egyre jobban. mostanában kevés időm van, az átlagnál is kevesebb. Próbálok nem mentegetőzni, hiszen a lényeg, hogy itt vagyok, nem? Ez a fejezet kicsit másabb lett, mint a többi. Ismét Justin szemszög lett, ismét keverednek az események, de mégis miközben írtam valahogy mást éreztem. Azt, hogy ezzel egy fordulóponthoz érkezett a történet. Talán a későbbiekben kiderül számomra, hogy mi volt ez az érzés. Szeretném megköszönni a sok-sok díjat, ugyanis most jutottam el arra a pontra, hogy ki tudjam őket tenni és minden cserekérésre tudjak válaszolni. Apropó, azt szeretném kérdezni, hogy én vagyok az egyetlen, aki nem tudja megváltoztatni az oldalmodulokat, így nem tudok kiírni az új fejezet időpontját sem. Valaki tudna esetleg nekem segíteni? Előre is köszönöm, kellemes olvasást és sok kitartást a hétre! Ezer és ezer ölelés!
Love, Diana


- - - - - - - -
WHEREVER YOU WILL GO
2013. június 10. - Justin Bieber
Múlt hét óta nem hallottam semmit Gracie felől. Eleinte egyáltalán nem idegesített a dolog, mert vannak más gondjaim is – oké, ez picit bunkónak hangzott, de mostanság el vagyok havazva. Viszont tegnap egyfolytában hívogattam Őt, de nem vette fel a telefont. Még arra is gondoltam, hogy megbánthattam valamivel, bár ez nem valószínű. Őszinte voltam vele, s ebben az esetben könnyebbnek tűnt őszintének lenni mint egy álarc mögé rejtőzni. Sok időbe tellett, de rájöttem, hogy szeretem Grace-t és nem csak azon a kis gyerekszerelem szinten. Tényleg szeretem Őt, és nagyon kezdek aggódni miatta.

Újabb hosszú robotolás a stúdióban. Próbálom feldobni a szürke órákat pár viccel, és azt sem szégyellem, hogy tizenkilec éves létemre addig pörgök a forgószékkel, amíg meg nem szédülök és neki nem megyek valaminek. A ma viszont más. Itt van a zene, ami alapjában boldoggá szokott tenni, most azonban semmit sem vált ki belőlem. Olyan jól teljesítettem az elmúlt időben, amióta a dolgok rendeződtek, hogy szinte elvárás az, hogy tökéletesen énekeljek – annyi vigasztal, hogy eddig is elvárás volt, hiszen Scooter rettentő maximalista ember. Ám mégis úgy tűnik, mintha Ő sem lenne ma a toppon. Az eső ismét zuhog odakint, ez alapjában lelombozza a kedvem, viszont a gondolataim csak Grace körül járnak.

Szemeimmel utoljára futom át a Heartbreaker című dal sorait. A végleges felvétel most fog elkészülni, és remélhetőleg a rajongók is hamarosan hallhatják majd ezt a dalt. Az olvasás közben azonban elmélázom, s inkább meredek a távolba, mintsem a szövegre.

- Figyelsz? – Scooter hangjára kapom fel a fejem. Nem keresek kifogásokat, bambán tekintek a menedzserre, akinek a feje meglehetősen hasonlít egy túlérett paradicsomra.
- Mi lenne, ha mondjuk az egyik átkötést inkább mondanám, mint énekelném? – terelem el gyorsan a témát. Semmi kedvem ahhoz, hogy ismét kérdezgetésbe kezdjen, mert abból az lenne, hogy három óra alatt szépen az egész életemet centiről-centire kisemmiznénk.
- Szerintem ez egy jó ötlet. De komolyan, mi a baj kölyök? Amiatt a kép miatt vagy stresszes?

Tegnapelőtt az egyik adón leadták Grace képét a nevemmel fémjelzett szalagcímmel, ezután percek alatt elért mindenhova a hír. Másnap minden újságban ezt lehetett látni, ahogy Twitteren is. Nem igazán reagáltam a történtekre, mert azt sem tudom, mit kéne most mondanom a rajongóimnak. Egyáltalán nem tervezem letagadni Őt, de mégsem érzem azt, hogy eljött annak az ideje, hogy mindenki megismerje. Talán ez az oka, hogy bujkál: rejtve akar maradni. Mégis idegesít, egyre jobban a holléte..

Sikeres napot zárunk a stúdióban, hiszen elkészült a Heartbreaker végleges változata, ami nekem nagyon tetszik. Teljesen új hangzás, a szövege pedig mindent tökéletesen leír, amin átmentem. Tudom, hogy azt hitetem magammal, hogy túl akarok esni Selenán, de ez kicsit sem könnyű. Két évig voltam vele, persze, hogy nehéz, most viszont a pozitív dolgokra fogok koncentrálni és a jövőbe fogok nézni.

Az utcákon már félhomály van. Egyre jobban nyomom az autó gázpedálját, mellette a telefonom sípol kihangosítva, ezzel azt jelezve, hogy a hívott szám nem kapcsolható. Ujjaimmal idegesen dobolok a kormány bőr borításán. Mégis mi a franc van? Legszívesebben a földhöz vágnám a századszorra is sípoló telefont. Valamiért az a tudat van bennem, hogy történt valami. Lehet, hogy ez csak egy buta megérzés, mégis rohanva szedem a lépcsőfokokat egészen az emeletig, ahol Grace lakása található. Nyugi Justin, levegő ki, aztán be! Nincs semmi gond.

Kell egy kis idő, amíg le tudok nyugodni és a légzésem is egyenletes lesz. Immáron csak kicsi idegességgel kopogok be egyszer, aztán kétszer, végül szinte verem az ajtót, ám nem nyitja ki senki. Egy határozott mozdulattal, meggondolatlanul egész testemmel nekiugrok a fa ajtónak, amitől az kinyílik. Először kicsit habozok, aztán belépek a lakásba. Mindenhol szétszórt ruhák vannak, feldöntött vázák. Az egész egy csatatérre hasonlít.

Szobáról-szobára megyek, nyitok be minden helyiségbe, de sehol sem találok senkit. Kezdem elveszteni a fonalat ekörül a drogos ügylet körül. Úgy volt, hogy Brandon elviszi Gracie-vel az anyagot annak a bandának, ezzel végre békén hagynak mindenkit. Sok részlet homályos számomra a bizonyos este körül, ez is idegesít. Lehet, hogy túlkomplikálok mindent. Hiába megyek, nem találok senkit, végül a hálószobában akadok rá Grace alvó alakjára. A szobában rend van, a barna hajú lány teljesen nyugodtan szuszog. Mellkasa fel-le emelkedik, haja hullámokban omlik a párnára, rajta mindössze egy fehér póló és egy rövidnadrág van. Miután elidőzöm teste kémlelésében visszatérek az eredeti tervre.

Óvatosan ülök le a takaróra, kezemmel simogatni kezdem az arcát a neve duruzsolása közben. Álmosan pislog párat. Amint megpillant mintha egy kis mosoly költözne szája szélére, ez a mosoly azonban kicsit sem tűnik igazinak.

- J-Justin? – dadogja azzal a különös csillogással a szemében, ami folyton ott volt. Amióta ismerem reményekkel telve tekintett a jövőbe, saját maga akart lenni, korlátok nélkül. De mégis büszkén mondhatom azt, hogy erős lány, s bár makacs, ha kell, tud az eszére is hallgatni és nem csak a szívére.

Fogalmam sincs, ez hogy jön ide, mégis úgy éreztem, ezeknek a gondolatoknak meg kellett születniük. Lágyan fogom meg Gracie kezét, érintésemre azonban elhúzza a kezét. Mintha félne valamitől. Érdeklődve figyelem, ahogy felül. Szemei a nyugodt, álmos állapotból ijedtté s meglepetté változnak. Tényleg nem tudom, mi folyik itt, de minden egyes testbeszédéből az jön le, hogy határozottan retteg.

- Hol van Brandon? – néz rám idegesen.
- Miért keresed Brandont? – először felülök az ágyon, aztán miután a barna hajú lány feláll, majd idegesen kezd ide-oda járkálni követem Őt. Látszik rajta, hogy tömény ideg, mielőtt válaszolna a kérdésemre habozik egy kicsit.
- Hát nem érted? Brandon benne van ebben az egészben! – hangja élesen tölti be a hihetetlenül csendes teret. Nem értem a nőket, a napjaik kilencven százalékában idétlenül hisztiznek a nagy semmin. Ez viszont egyáltalán nem olyan, mint egy tipikus női hiszti. Sőt, inkább ijesztő és elgondolkodtató. Na, annyi biztos, hogy én sem vagyok ma formában. Egyszerűen alig jön valami értelmes gondolat, amit ténylegesen meg tudok fogalmazni és nem csak értelmetlen hülyeség lesz belőle – Brandon a banda része. Ők rajtam keresztül akarnak eljutni hozzád és tudod, mi a legnagyobb baj? Hogy sikerülni fog nekik! Azt mondták, hogy ki fognak téged semmizni, érted?
- Gracie, biztos, hogy jól vagy? – vezetem karjaimat dereka köré, ezzel közelebb húzva Őt magamhoz. A saját mellkasomban érzem az Ő szívének lüktetését, arcomon pedig a szabálytalan légzését.
- Én.. – kezd a föld kémlelésébe – Mikor lesz ennek vége? – alig várom, hogy ismét rám nézzen, de amikor meglátom könnyektől áztatott arcát tanácstalan leszek. Nem jönnek szavak a számra, csak elgondolkozom azon, amit mondott.

Ez a Brandon gyerek eléggé tisztázatlan módon került a köreinkbe. Arra sem emlékszem, hogy kivel jött, egyszer csak ott volt az egyik bulin és arról sztorizgatott, hogy mennyi drogot ad el egy este alatt. Alap volt akkor, hogy felmértük, mennyire mond igazat és eléggé sikerült meglepnie minket: egy este alatt minden nála lévő drogot eladott, így nem volt kérdés, hogy bekerült a csapatba. Ha jobban belegondolok tényleg érdekes egy ember, az a tipikus alamuszi nyuszi fajta.

- Vége lesz, rendben? – tenyerembe fogom arcát, ezzel elérve azt, hogy pontosan a szemembe nézzen. – Bármit akarnak, odaadom, de azt nem engedem, hogy bántsanak. Minden rendben lesz, oké? – egyáltalán nem várok válaszra, inkább megölelem Őt. Fejét vállamba fúrja, a sírását alig tudja elfojtani. Olyan rossz azt látni, hogy szenved. Az én hibám, hogy belekerült ebbe az egészbe, vagy nem? Rohadt tanácstalan vagyok vele kapcsolatban. Az egyik felem védelmezni akarja, a másik viszont minél távolabb taszítaná Őt azért, hogy megmentse.

Hosszú percekig állunk így: egymást ölelve, csendben. Azt megtanultam, hogy az ilyen helyzetekben abszolút nincs szükség szavakra. Néha a szavak nem elegek ahhoz, hogy leírjuk, amit érzünk. És ezt az elmúlt két év alatt fedeztem fel. Én is voltam elveszett, akkor azt hittem, a csapatom a kis elhagyatott kutyust látja bennem, aki mások után loholva próbál új gazdát keresni. Ilyesmi is lehettem. Voltak idők, amik nagy hatást tettek rám, amiket akkor utáltam és véget vetettem volna nekik, most viszont áldom őket, mert tanultam belőlük. Kezdem most is ezt érezni. Azt akarom, hogy Grace elhiggye, hogy segítek neki, mindent tudok, miközben azon az estén kívül semmit sem tudok. Azt főleg nem, hogy miért kezdték Őt kikezdeni, ez azonban megoldódni látszik.
Ölelésünket csattanás zavarja meg, aztán egy hang, ami ismerős számomra. Tenyeremmel befogom barátnőm – milyen furcsa ezt kimondani! – száját. Puha ajkai gyengéden simogatják a bőrömet.

- Maradj itt, elintézem! – a szobából kifele tartva minden egyes lépéssel több és több düh gyűlik belém. Folyton arra gondolok, hogy Brandon bántotta Őt, és ami a legrosszabb, hogy így van. Gondolom Ő kényszeríthette erre az egészre, miatta nem jelentkezett és feküdt itt napokig. Összeszorítom ökleimet, amikor eljutok arra a pontra, hogy legszívesebben a falat is kiütném a helyéről. Amikor Brandon látóterembe kerül megtorpan.

- Bieber?
- Most szépen megfordulsz és eltűnsz innen, értve vagyok? – húzom fel lazán egyik szemöldököm.
- Nem ijesztesz meg. Túl kicsi vagy Te ahhoz – trappol el mellettem, egyenesen a hálószoba fele.
- Azt hiszed nincsenek kapcsolataim? Nem csak Te vagy itt ám az egyetlen kemény srác.
- Ó, szóval verekedni akarsz velem? Semmi akadálya! – talán két-három centiméterrel lehet magasabb nálam, ennyi azonban kicsit sem elég ahhoz, hogy megijesszen. Magabiztosan állom a tekintetét.
- Sajnálom, de a szintedhez képest elég magasan vagyok. Eszemben sem lenne egy magadfajtához érni, csak el akarom rendezni ezt az ügyet – jobb, ha verekedés nélkül oldom meg ezt az ügyet. Tudok verekedni, hála a mostani bokszedzéseknek és mindennapi súlyemelgetésnek. Anya szavai jutottak eszembe: az erőszak nem old meg semmit. Ha annyira elfajulnak a dolgok akkor azonban nem lesz akadálya annak, hogy megüssek valakit. Velem nehéz ujjat húzni.
- Szívesen elrendezem neked ezt az egészet, ha kihívod a kis barátnődet. Telefonálok a bandának és akkor beszélhetünk – a hideg kisugárzás, amit ez a szőke ficsúr maga után hordoz önmagában is undorító, akkor még nem is beszéltem arról, hogy egy kétszínű állat. Ezt megszívtam. Új emberekkel akartam találkozni, de jó emberekkel. Nem ilyen kiégett kis drogosokkal, akik az anyukat is eladnák a pénzért. Szánalmas.

Kis idő múlva Grace is társul hozzánk, aki teljesen ideges. Próbálom megfogni a kezét, kicsit lenyugtatni, de nem úgy tűnik, mintha használna. A történtek közben órámra pillantok, ami lassan közelít az éjfél felé. Az életnek vannak másodpercei, amik csigalassúsággal telnek. Na, ezek azok. Nagyon lassú másodpercek, gyilkoló másodpercek. A fehér telefon elkerül a kis barátunk füle mellől. Egy diadalittas mosoly teszi ördögibbé a kinézetét. Komolyan ezzel akar beijeszteni? Rossz próbálkozás. Nálam biztosan, Collins kisasszonynál azonban igencsak bejön ez a módszer. Miért fél ennyire? Sosem volt az a típus, aki fűtől-fától rettegett. Olyan, mint egy kis reszkető őzike. Igyekszem érteni az Ő helyzetét is, rájönni arra, hogy neki ez nehéz.

Los Angeles városára sötétség borul, egy-két pislákoló lámpa fényét látni. Ez a környék sosem volt a kedvencem, kihalt, sötét és veszélyes. A pocsolya, amibe éppen belelépek nagyot loccsan. Biztosan húzom magam után Gracet, aki a hidegtől, s a félelemtől is reszket. Egyre jobban szorítom a kezét. Előttünk Brandon lépked magabiztosan, kezében a telefonjával, amit néha felvesz, mond két szót aztán leteszi. Vakító fény tölti be a kihalt környéket, aztán jön a jól ismert fekete autó. A vér száguld az ereimben, közben azt érzem bármire képes vagyok. Éppen ezért túlzott magabiztossággal állok a két kigyúrt ember és a középső, sebhelyes fazon elé. Még mindig titok számomra, hogy kicsoda ő. A neve ismeretlen, valószínű az arcát is elfelejteném, ha nem lenne az a sebhely rajta. Tipikus bűnöző arca van, olyan, aki több évet töltött börtönben és akinek nem volt soha gyerekszobája, hanem pisztolyokkal játszott ötévesen. Az ilyenek családtagról családtagra szállnak, ha ilyen helyre születsz nincs menekvés.

- Mr. Bieber – ez az alak már jóval magasabb mint én, a hangja is eléggé mély. Simán leverem. Talán kicsit elbízom magam, de egy kis egészséges önbizalom sosem árt, nemde? – Hallottam, hogy el akarja intézni ezt az üzletet. Állapodjunk meg. Húsz és fél milla és elmentünk. Örökre – bevallom, a levegő kicsit bennem akad a számot hallva. Sok pénzem van és hiába tűnik úgy, hogy minden szarra elszórom próbálok spórolni. Plusz annyi is biztos, ha bekerülök ebbe a körbe sose lesz vége. Ki fognak semmizni. Grace igazat mondott, ezt akarják: mindent el akarnak venni tőlem.
- Öt millió maximum vagy nincs üzlet.
- Ó, Mr. Bieber. Maga azt hiszi, szórakozhat velem? – áll meglehetősen közel, ennek következtében az arcomra suttogja a szavakat – Nagyot téved! – kiabál egy hatalmasat. Kezével terjegetni kezd, majd egy ördögi, hangos kacaj hagyja el a száját. Lábaim a földbe gyökereznek látva, hogy az előbb teljesen nyugodtan álló két kigyúrt ember most Gracie karját szorítja, de olyan erővel, hogy az nekem fáj. Az Ő szemében nem látok mást csak fájdalmat. Könnyeket. Mindig utáltam, ha olyanokat bántanak, akiket szeretek. És most sem hagyom annyiban!

Amire mérlegelem az erőviszonyokat az öklöm találkozik a sebhelyes fazon arcával. Hitetlenkedve nézem, ahogy letörli az orrán kifolyó vért, közben az duruzsolja a két pincsijének, hogy maradjanak ki ebből és várjanak. Erősen célzok egy ütést ugyanoda, ahova az előbb is találtam, a kezemet azonban kifordítják, az ütést pedig én kapom meg. Érzem, ahogy a szám felreped, próbálok elhajolni a következő csapás elől, de nem sikerül. Az orrom vérezni kezd. Összegyűjtök minden bennem lévő feszültséget, s azzal próbálok harcolni – kevés eséllyel. A földön kötök ki, s bár fel akarok állni egy rúgást érzek a gyomorszájamban, amitől rosszul leszek és visszarogyok a koszos kövekre. A fenébe, össze kell szednem magam! Akárhányszor új erőre kapok vagy egy rúgást vagy egy ütést kapok, a végén már érzéketlenül támaszkodom, bámulva a vérmennyiséget, ami a számból a földre csöpög.

- Justin! – egy ijedt sikítást hallok. Ennél több nem is kell, azonnal felpattanok. Katonaként törtetek előre, sajnos túl lassan. Utoljára találkozom Grace tekintetével, könnyes arcával, lila kezeivel, amik a szorítástól teljesen véraláfutásosak lettek. Az autó elindul, benne a lánnyal, akit szeretek. Hihetetlen gyorsan futok a mozgó jármű után, két sarok múlva azonban a kocsit elnyeli a sötétség. A gyomrom rettenetesen fáj, alig tart valami. Lehajolok, aztán négykézláb megtámaszkodom – s mindezt nem a fájdalom váltja ki, hanem a tudat, hogy a legjobb barátomat, a lányt akit szeretek elvitték, miközben én tehetetlenül bámultam. Nagyon szeretem Őt, és egy barom vagyok, amiért erre most jöttem rá, amikor Őt elvitték. Egyszerűen elnyelte Őt a sötétség, én, aki megígérte, hogy megvédi tétlenül figyeltem, ahogy sírva betuszkolják.

Vége. Vége mindennek.

15 megjegyzés:

  1. Drága Diana!

    Megértem késésed, és tényleg nem kell magyarázkodnod! ;)

    A rész, hát....nem is tudom. Hirtelen jöt ez az egész és elvesztettem a fonalat a végére.. Akkor most Grace-t elrabolták vagy mi?
    De amúgy jó lett ,csak meg kell találnom azt a bizonyos fonalat! :)

    Örülök, hogy Justin szemszög lett, kellett már ez ide! Jól megítad, semmi kifogáolható nincsen benne.

    Brandon meg...pfujj..pedig jónak indult!

    Várom a kövi részt, egy kis lazítást kívánok neked:

    xoxo Bekka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Bekka!
      Örülök, hogy meg tudsz érteni, bár sajnos most is késni fogok, egyszerűen nem tudok mindent összeidőzíteni. Sajnálom, s tényleg sokat jelent, hogy megértesz!
      Igen, Gracet elrabolták :) Tervezem az elkövetkezendők folyamán kitisztítani a szálakat, mindent a helyére rakni és hidd el, akkor majd mindent meg fogsz érteni.
      Igyekszem ma feltenni a következőt, neked is kellemes pihenést, hamarosan szünet. Kitartás!
      Love, Diana

      Törlés
  2. Nagyon jól írsz,és nagyon izgalmas és várom a kövit de nagyon! :D
    És mikor jön?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm! Ma vagy holnap érkezik a következő, de valószínűleg holnap!
      Love, Diana

      Törlés
  3. Drága Dius!♥
    Te késtél én meg elég régóta nem írtam neked..
    Meg tudlak érteni, az a fontos hogy jó jegyeid legyenek és kipihent legyél. Persze így sincs izgalmakban hiány :) Kicsit meglepett ez a fejezet. Én is volt, hogy elvesztettem a fonalat. Szerintem most akkor Gracet elrabolták vagyis én ezt vettem ki belőle. Kíváncsi vagyok a következőre, mert 20 fejezetes a történet és ha rajtad múlik lesznek ennél durvábbak is. Egy szó, mint száz: imádlak és siess a következővel!
    Lana

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Lana!♥
      Valóban fontos, hogy jó jegyeim legyenek és kipihenjem magam, néha azonban a blog, az iskola és a barátok csak úgy egyeztethetők, ha kicsit visszaveszek a pihenésből. Persze én ezt egyáltalán nem bánom, sőt, örülök, hogy minden rendben van körülöttem – nagyjából – és ilyen csodás olvasóim vannak! Gracet valóban elrabolták, de mivel nem akarom lelőni a poént titokzatos leszek. 20 fejezetig még sok minden van hátra. Nem ígérem, hogy lesznek ennél durvábbak, de igyekezni fogok!
      Love, Diana

      Törlés
  4. Drága Diana!

    Ez valami fantasztikus lett! Le vagyok nyűgözve! Ez a rész annyira izgalmas és félelmetes, hogy... huh! Imádtam szinte faltam a betűket, szavakat, mondtokat. Justinnak pedig azt üzenem nem lebet még vége! Most jött el az idő, hogy harcolni kell!:D Miért érzem azt hogy most kezdődik majd el igazán a történet?:o Lehet csak én vagyok zakkant mindenesetre nagyon várom a kövit!*.*

    Love, Zsófi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Zsófi!
      Jaj, nagyon édes vagy, köszönöm szépen!♥ Élveztem ennek a résznek az írását, bár nagyon sokszor kellett belekezdenem mert valahogy nem jöttek a szavak, de összességében elégedett voltam vele. Valóban nincs ezzel vége, a többi legyen titok! ;) Meglátjuk, Justin mennyire tud harcolni vagy túljárni a banda eszén és hogy milyen kis tervvel áll elő.
      Sietek!
      Love, Diana

      Törlés
  5. Éééééééééés,megint itt vagyok! ♥
    Én is késtem a kommentárral,plusz az előző részhez sem írtam egy szót sem,szóval kvittek vagyunk! ;)Tehát,az előző részhez már nem sok mindent fűznék hozzá,talán annyit,hogy eszméletlen jó lett.Brandon meg elmehet a picsába!(Már akartam írni,de még a netről is letiltanak,ha meglátják,hogy milyen mocskosan beszélek.)A mostani rész,viszont az összeset lekörözte.Egyszerűen hatalmas nagy!Kirázott a hideg!Annyira édibogyó(?) Justin, hogy ennyire aggódik Grace-ért!Szeretem,ha egy blog kissé durva-persze,csak ha olyan blogról van szó.Már pedig ez olyan blog.Sajnos ilyenkor,amikor komit kéne írnom,sosem tudom,hogy mit írjak.Egyszerűen csak legyél magadra büszke,és siess a következő résszel. ♥Amúgy,mivel elvoltam tiltva a géptől,így pont akkor olvastam el az előző részt,amikor ezt a részt postoltad,így pont jól időzítettél. ♥
    ♥I-M-Á-D-T-A-M! ♥
    Siess a következő résszel!
    Pusza.
    .xoxoReginaaxoxo.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága!♥
      Ugyan, semmi gond, én sajnos most is kések és ezért szégyellem is magam..
      Örülök, hogy az előző rész is tetszett és valóban, ha olvasó lennék én is elküldeném Brandont melegebb éghajlatra. Talán majd az egyik szereplőnek megadatik a lehetőség, hogy megossza ezt Brandonnal. Justin pedig Justin, mást nem tudok mondani :) Minden helyzetben aranyos, még akkor is, ha túlságosan törődik és azt hiszi, hogy elszúrt mindent. Próbálok büszke lenni magamra, bár szerintem nincs miért.
      Sietek, köszönöm, hogy írtál!
      Love, Diana

      Törlés
  6. Drága Shawty-m ♥!

    Köszönettel tartozom Neked, amiért szántál időt a You belong with me-re ♥ :) Hasonló finomságokkal küzdök én is, akárcsak te, szóval együtt érzek veled :/ Mondjuk, én már túlestem egy közel 6 oldalas fogalmazás megírásán, aminek az Odüsszeia volt a témája... ://

    Egyszerűen hibátlan, fantasztikus és űberelhetetlen lett a fejezet ♥ :) Nemcsak azért, mert Justin szemszögéből olvashattunk, hanem azért is, mert izgalmas volt és ez tette fel arra a bizonyos i betűre a pontot ;) Már eleve a fejezet eleje - milyen jó ez e betűvel beszélés... - tetszett, amiben Justin bevallja, hogy aggódik és kötődik Gracie-hez :33 Aztán jött ez a Brandon, a rosszfiú dolog, amin kicsit sem lepődtem meg... A fejezet vége viszont... Hogy is fejezzem ki magam, belém fagyasztotta a vért :DD Fhú, nem lennék most se Justin, se Gracie helyében ://

    Tűkön ülve várom a folytatást ♥! További szép estét és a hét hátralevő részéhez kitartást s jó jegyeket kívánok ♥!

    Love Ya,
    Mace

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, drága Mace!♥
      Nincs mit köszönnöd, hiszen mindig elolvasom az új részeket, akkor is, ha éppen nem írok neked. Próbálok időt is szakítani mindig egy kisebb megjegyzésre, de sajnos nincs túl sok időm mostanság.
      Örülök, hogy tetszett a fejezet, mindig irulok-virulok, mikor elolvasom a kommentjeidet!♥ Rég nem volt Justin szemszög, itt volt az ideje. Egyet-kettőt tervezek még, de maximum kettő fejezet lesz még Justin szemszögéből.
      Sietek a folytatással! Remélem jól telt ez a napod, sikerült pihenned és sok sikert a hét további részéhez!
      Love, Diana

      Törlés
  7. Hello my amazing Diana! ♥
    Sajnálom,hogy ilyen későn írok,de egyszerűen nem jutottam géphez.
    Azzal kezdeném, hogy megnyertük a pert! Szerdán volt a tárgyalás, és apát hét év letöltendő börtönbüntetésre ítélték családon belüli erőszak és testi sértés ürügyével. Úgyhogy nagyon megkönyebbültem,hogy mostmár a én is és a családom is biztonságban vagyunk. Másrészt viszont nagyon furcsa,mert mégiscsak az apám,és valahol rosszul esik,viszont nagyon nagy kő esett le a szívemről,tudván,hogy már nem tud bántani. (mind testileg,mind lelkileg).
    A nagyapám állapota nem változott,tegnap vittük haza a kórházból,hogy a maradék időt a nagymamámmal tölthesse.(na ez az igaz szerelem!47 éve házasok!!)
    Próbálunk anyával mindenben segíteni,amiben csak lehet.Ma adott a helyi pap egy családi úrvacsorát(a családom eléggé vallásos),úgyhogy nagyapa azt mondta,hogy mostmár megynugodott és kész itthagyni minket,mert tudja,hogy vigyázunk egymásra. A szertartáson amúgy mindenki sírt,egyedül én nem (oké,egyszer már nem bírtam ki,de gyorsan letöröltem a könycseppet,mielőtt bárki észrevette volna.)
    És most hogy itt papoltam magamról eleget(ami mondjuk téged szerintem nem érdekel), rátérek a részre.
    Ez oltári lett!:) Dehát ezt tőled már megszokhattuk.
    Brandont nem ilyennek hittem,azt hiszem most csalódtam benne.Amúgy,hogyha benne lennék a történetben(what???O.o) akkor elküldeném melegebb égtájakra.Justinon rendesen olvadtam,annyira aranyos ilyenkor*-* A történetből én személy szerint azt szűrtem le,hogy Gracet akkor most elrabolták,ugye?vagy nem?javíts ki ha tévedek!:D
    A múltkori válaszodon ismételten bőgtem,de szerintem ezt már meg sem kell említenem.
    Tűkön ülve várom a következő részt.
    Szeretlek! ♥ xx Ani

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, drágám!♥
      Istenem, el sem hiszed, mennyire örülök ennek! Mondtam, hogy a végén úgyis rendben lesz minden! Megértem, hogy rosszul esik, hiszen az apukád, de hidd el, hogy így sokkal könnyebb lesz az életed neked is és anyukádnak is. A nagypapádért is szorítok, csodák mindig vannak! Tölts vele sok időt, tudom milyen, amikor az egyik szeretted elmegy, én tíz évesen vesztettem el a dédnagymamámat és utólag jöttem rá, mennyire nagyon szerettem és mennyi mindent tanított nekem. El sem búcsúzhattam tőle, de legalább van egy védangyalom, aki mindig figyel engem!♥ A nagypapád és a nagymamád igazán édesek, kitartást mindkettőjüknek!
      Brandont szerintem sokan nem ilyennek képzelték, de hát éppen ez volt a csavar :) Gracet elrabolták, igen, de legyen titok, hogy fog kikeveredni ebből az egészből.
      Sietek a folytatással!
      Szeretlek, nagyon!♥
      Love, Diana

      Törlés
  8. Alig várom már az új részt!Siess vele! :D

    VálaszTörlés