2013. december 24.

Boldog Karácsonyt!

Kedves olvasók!
Büszkén mondhatom, hogy élményekben gazdag év ál Mögöttünk. A 2013-as év sok meglepetést tartogatott számomra, de ahhoz kétség sem fér, hogy a legtöbbet Ti adtátok nekem! Sosem gondoltam volna, hogy eljuthatok ilyen messzire – a Stole My Heart, a One Love, a Be Alright és most a Save Me történetéhez fűzött megjegyzésekkel, rengeteg támogatással és szeretettel tettétek gyönyörűvé ezt az évet.

Karácsony napja van, a szeretet ünnepe. Sokat gondolkoztam, hogy meglepjelek-e titeket valamivel, aztán arra jutottam, hogy idő hiányában csak egy kívánsággal és köszönettel tudok nektek szolgálni. Köszönöm a szép szavakat, azt, hogy mindig mosolyt csaltatok az arcomra, akár a legrosszabb napomon is. Miattatok folytatom az írást, s bár sokszor megfordul mostanában a fejemben, hogy ezzel abbahagyom végleg a blogok készítését, végül úgy határoztam, hogy egy utolsó történetet fogok publikálni jövőre. Lehet, hogy már februárban, lehet, hogy csak év végén, de annyi biztos, hogy valószínűleg a Save Me után az lesz az utolsó blogom.

Remélem nem keserítettelek el titeket, hiszen mindig itt leszek, akinek szüksége van rám kapcsolatba léphet velem. De ez még a jövő zenéje, hiszen egy darabig biztosan rontani fogom még a légkört :)

Ezúton szeretnék nektek boldog, békés, szép Karácsonyt kívánni! Remélem minden kívánságotok valóra válik – ilyenkor csodák történnek, nemde? Pihenjetek sokat, közben igyekszem végezni a 19. fejezettel!


A Be Alright blogomon már októberben megtalálható volt egy karácsonyi befejezés, szívesen várok mindenkit oda is!


Emellett boldog születésnapot kívánok a One Direction tagjának, Louis Tomlinsonnak!
Love, Diana

8 megjegyzés:

  1. Nagyon jó! Nyitottam egy blogot:http://tearsalwayswinn.blogspot.hu/ nézzétek meg ha ráértek ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm és benéztem hozzád :)
      Love, Diana

      Törlés
  2. Remélem kellemesek voltak az ünnepek, de már türelmetlenül várom a következő részt!!! Kérlek siess vele Diana, áldott és boldog újévet kívánok neked! :) ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Kellemesen teltek az ünnepek, s az azt követő hetek is, remélem neked is hasonló szép élményeket hozott az újév! Minden álmod teljesüljön :) Nagyon-nagyon sietek, most már tényleg a napokban érkezni fog a következő fejezet.
      Love, Diana

      Törlés
  3. Szia Diána, én nagyon szeretném veled fel venni a kapcsolatot, itt a facebookom: https://www.facebook.com/annamaria.sztech
    Kérlek jelölj be! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Természetesen felveszem veled a kapcsolatot, bár mostanában nem sokszor vagyok facebookon, be foglak jelölni!
      Love, Diana

      Törlés
  4. Szia:) én imádom ezt a blogot és légyszi siess a kövivel:)) számítok rád:*:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy szereted a blogot!♥ Próbálok nagyon sietni, tudom, hogy rengeteget késtem és meg sem érdemlem a támogatásotokat. Túl jók vagytok hozzám, drága olvasóim!♥
      Sietek, ahogy tudok!
      Love, Diana

      Törlés