2014. január 20.

19. fejezet - Vércseppek

Kedves olvasók!
Próbálom ésszerűen összeszedni az elmúlt hónap történéseit és valóban jó magyarázatot adni nektek arra, miért késtem. Rettenetesen szégyellem magam, mert úgy érzem, cserben hagytam mindenkit. Hosszú, fárasztó hónap áll mögöttem és a szünet két hete volt az egyetlen lehetőség a pihenésre. Elfáradtam, a belemet kitanultam az első félévben és most értem el arra a pontra, amikor erősnek érzem magam a folytatáshoz. Sokkal kevésbé vagyok levert és kimerült, valahogy jobban állok a dolgokhoz amióta kipihentem magam. Annyi dolog történt velem és itt a blogon is, hogy tiszta lappal indulok neki ismét a Save Me-nek: ezért lettek törölve a chat üzenetei, tehát aki cserét kért azt nagyon, nagyon szépen megkérem írjon nekem még egyszer!
Az utolsó előtti fejezethez érkeztünk, s én mindenképp valami olyat szerettem volna, ami nyomot hagy bennetek, amire kellően lehet emlékezni a Save Me történetében. Tudom, hogy a késés és a rész vége miatt is meg fogtok ölni, de én régóta így terveztem. Az elején mondtam, hogy ez nem egy boldog, felhőkben táncoló történet lesz és ezzel számomra be is bizonyosodott.
Írtátok már sokszor, hogy ideje lenne leleplezni a titkokat: nos hát, ennek tíz nap múlva eljön az ideje! A 20. fejezet amolyan „kipakolós” szösszenet lesz, amiben minden, Grace-szel történt esemény jelentést kap. Addig is írok és írok, mert most tényleg időben fogok érkezni és tisztességesen be fogom fejezni ezt a blogot, mert rengeteg mindent köszönhetek nektek és ennek a történetnek. Köszönöm, hogy kitartotok mellettem és nem adjátok fel, amikor egy ilyen pocsék és hanyag bloggerinára kell számítani! Köszönöm! 
Love, Diana

- - - - - - - -
BLEEDING OUT
2013. június 15.
Egyszerűen repdesek az örömtől, a fellegekben járok. A tegnap este folyamán teljesen megnyugodtam. Sokat gondolkoztam, miközben néztem Justin alvó arcát. Mostanában – furcsamód – rengeteget agyalok ilyen-olyan dolgokon. Nem mintha ezelőtt nem tettem volna, hiszen a gondolkodás alapvető emberi tulajdonság, sőt, szükséglet is. A gondolataim azonban olyan helyeken is járnak, ahol ezelőtt biztosan nem jártak volna. Sosem érdekelt, mi lesz az életemmel, van-e egyáltalán célom és érdemes-e élnem, vesztegetnem az időmet.

Ennek a hatalmas „végigjátszom az összes lehetőséget” elfoglaltságnak az lett a vége, hogy eldöntöttem: fel fogom keresni Brandont és véget vetek ennek az egésznek. Nem menekülhetek örökre előle, sem a Los Angeles-i problémáim elől. Ez egy olyan harc, amit meg kell vívnom és nyernem kell. Amilyen makacs személyiséggel rendelkezem képes vagyok ezzel megbirkózni.

A délelőtt folyamán anya és apa átjöttek hozzánk és nagy meglepetésemre Jeremy új – annyira nem is új, hiszen régóta együtt vannak - felesége, Erin is benézett, Jazzy-vel karöltve. Utoljára akkor láttam őket, amikor a szöszi kislány egy éves volt. Nem csak én voltam megilletődve a találkozástól, hanem Jazzy is, aki azt sem tudta, mit mondjon, amikor meglátott engem. Biztosan nem emlékszik rám, de az utóbbi órákban sikerült kicsit feloldódnia.

Fáradtan, lassan sétálok Stratford egyik legnagyobb parkjának kövein. Szabadnak érzem magam, s ez most különösen boldoggá tesz. A fényesen sütő Nap lágyan melengeti a kezemet, miközben szememmel még egyszer átfutok a panorámán. A zöldellő fű, a fák, egyszerűen minden összhangban van egymással. Már most tudom, hogy a mai egy tökéletes nap, körülöttem tökéletes emberekkel.

- Gracie, várj meg! – a kis Jazzy csoszogását bárhol felismertem volna. Pontosan olyan, mint a bátyjáé. Aranyosan, de mégis félénken közeledik felém, majd kicsit biztosabban megfogja a kezemet és mellettem ballag tovább.
- Miért jöttél el Justintól? – az igazság az, hogy kicsit sem értek a gyerekek nyelvén és egyáltalán nem tudom, mit is mondjak a kis Biebernek.
- Mindig rólad beszél – dadogja azon az édes hangján. Jobban megszorítja a kezemet, aztán amikor észreveszi az egyik barátnőjét máris fut tovább.

Megtorpanok. Lassan nézek hátra, mögöttem Pattie és Justin sétál, elmélyedve egy beszélgetésben. Amint közelebb érnek az énekes arcán egy mosoly jelenik meg. Vállamat átkarolva fonja össze ujjainkat.

- Jazzy hova tűnt? – egy pillanatra félelmet kezdek érezni. Elengedtem Jazzy-t, amikor azt sem tudtam, hova is megy pontosan. Talán nem lesz ebből gond. Sosem voltam gyereknevelésből jeles, de azért vigyázni mindig is próbáltam a kicsikre, akkor is, ha néha nehezemre esett nemet mondani nekik.
Hat éve tartottam utoljára kisebb óvodást a kezemben, Ő is az unokatesóm volt. Hiányzik az egész családom, de most meg kell elégednem azzal, hogy kibékültem anyuval és apuval, mert ez is nagy szó.
- Elment játszani – válaszolom eléggé bizonytalanul.
- Meg is van! Elmegyek Jazzy-hez, Erin hamarosan jön, csak elment jégkrémért – Pattie egy szempillantás alatt eltűnik, így kettesben maradunk Bieberrel.

Egy ideig csendben sétálunk, fürkészve a gyönyörű parkot – vagyis én nézegetek össze-vissza, amíg Jus azon nevet, amilyen reakcióim vannak. Hogy lehet, hogy itt éltem évekig, mégsem jártam egyszer sem ebben a parkban?

Teljesen elbambulva ülök le a legközelebbi padra. Jól vagyok, teljesen jól vagyok. Nem érzem, hogy gondjaim lennének, ismét az a stratfordi Grace vagyok, aki voltam és ez tesz boldoggá.

- Édes, itt vagy? – suttogja édesen búgó hangon J, miközben kezével arcom előtt hadonászik.
- Persze, persze – szedem össze magam a lehető leggyorsabban – Csak egy kicsit elbambultam. Sosem jártam még itt és ez a park, Ti, Erin és Jazzy, ez mind olyan tökéletes. Boldog vagyok, szóval köszönöm neked – eresztek egy felettébb szégyenlős félmosolyt felé. Csak egy nagy, cuppanós puszit kapok az arcomra.

Szeretem, hogy megértjük egymást, szavak nélkül is. Tényleg hálás vagyok a Sorsnak Justinért és mindenért, ami vele kapcsolatos. Talán kicsit túl nyálas lettem mostanában és változtam is, de ennek ellenére nem érzem, hogy más ember lennék. Inkább megtaláltam önmagamat, azt a Grace-t, aki itt, Kanadában voltam, és aki egészen elveszett Los Angelesben.

- Annyira édes a kicsi Jazzy, megzabálom – kósza pillantást vetek a körbe-körbe futkozó kislány felé. Vissza kell tartanom a nevetést, látván, Pattie hiába fut utána, képtelen elkapni. Sajnálnom kéne szegényt, mert elég vörös már a feje, biztosan ideges, de annyira vicces ez a jelenet.
- Családban marad – szemöldökeim egyszerre felkúsznak ezen szerény szavak hallatán. Szúrós pillantással meredek az énekes felé: neki látszólag semmi újdonság sem történt, csak önmagát adta.
- De szerény itt valaki – fejem ki magam meglehetősen gúnnyal teli hangon.
- Jó tulajdonságaim egyike – bármennyire is ismerem Justint, mindig meg tud lepni a túltengő önbizalmával. Persze, nem rossz, ha az ember biztos önmagában és tudja, mire képes, de Bieber sokszor viszi túlzásba, de ezzel a rossz jellemvonásával is ugyanúgy szeretem. Senki sem tökéletes mindaddig, amíg szerelembe nem esel velük. Onnantól az. Igyekszem reálisan látni Őt, az összes jellegzetes, rá illő sajátosságával, de néha nehéz. Nagyon szeretem.

Habozva állok fel a zöld padról, ahol az előbb üldögéltem. Justin lágyan csúsztatja puha tenyerét csuklómra, majd egy határozott mozdulattal ránt egyet rajtam, ezzel elérve hogy az ölébe essek. Amíg én magamhoz térek és ismét levegőhöz jutok, ajkait máris a számra tapasztja. Egy pillanat alatt csókolok vissza. Pillangók ezrei repkednek a gyomromban minden másodpercben. A világ megszűnik létezni körülöttem, csak Rá koncentrálok. Hosszú csókcsatánkat egy meglehetősen hangos köhögés szakítja félbe.
Villámgyorsan válunk el egymástól. Majdnem kiesek Justin öléből, de mielőtt véglegesen a földön landolnék karjait derekam köré fogja, s tart meg biztosan.

- Meghoztam a jégkrémeket. Grace nem tudom Te milyet szeretsz, ezért vaníliásat hoztam – a jégkrém szóra szemeim kisgyerek módjára csillannak fel. Az édességek közül talán a fagyi és a jégkrém az, amit a legjobban szeretek. Teljesen mindegy, milyen ízű, nem tudok nemet mondani. Mosolyogva veszem ki Erin kezéből a nyalánkságot.
- Köszönöm – motyogom halkan. Tekintetem találkozik a meleg, csokoládébarna szemekkel. Ebben a jól ismert szempárban aggodalom van. Teljesen elbambult állapotban vannak, máshol járnak. Idegesek és mintha félnének is.

- Mi a baj? – simogatom meg lágyan arcát, ezzel kizökkentve Őt állapotából. Furcsa lassúsággal fordítja felém fejét, ügyelve arra, nehogy szemkontaktust tartson velem.

Régóta érzem, hogy valami nincs rendben Justinnal. A velem való bánásmódja továbbra is édes és aranyos, ám néha olyan kétértelmű jeleket ad, hogy teljesen összezavar. Ismerem Őt, tudom, mikor hazudik és mikor titkolózik. És mostanában sokszor kaptam rajta füllentésen – persze magamban nyugtáztam ezt, mert azt hittem, én reagálom túl a dolgokat. Kezdek félni. Kezdem azt hinni, hogy igazam volt, aminek ebben az esetben nem örülnék.

Csendben áll fel, én pedig követem a távolodó alakját. Később csatlakozom Erinhez és vele beszélgetek, amíg Bieber a testvérével játszik. Párszor elmosolyodom a mérhetetlen cukiságon, ami övezi őket.

Késő délután érünk vissza Pattie rezidenciájához. A többiek fáradtan huppannak le. Szó nélkül veszem le a kabátomat, aztán indulok a konyhába, segíteni a vacsora elkészítésében. Pattie kifejezetten örül nekem. Szorgosan mossa a piros paradicsomokat, közben ügyelve a nappaliban lévő állapotokra is. Nekem ez biztosan nem menne: ennyi helyre figyelni egy időben lehetetlen folyamatnak tűnik.
Óvatosan helyezem el a poharakat az asztalon, ügyelve arra, nehogy eltörjön a vékony üveg. Telefonom vad rezgésbe kezd a zsebemben. Szempillantás alatt nyúlok érte s olvasom el a kapott üzenetet.

”Fél tízkor a Bieber ház előtt. Lesz mit megbeszélnünk – B”

Nagyot sóhajtva kapaszkodom meg az asztalban. Szívem határozottan, gyorsan ver, kezeim izzadni kezdenek. Szinte forog velem a szoba, már-már az ájulás szintjén vagyok. Sok dolgot bántam meg eddigi életemben, ám ez a tervem a többinél is őrültebb.

El kell simítanom mindent Brandonnal. Eljutottam arra a pontra, amikor tudni szeretném mi történt velem Los Angelesben. Miért vagyok itt egyáltalán?

Megváltoztam. Sokkal aggódósabb, megfontoltabb lettem, de mellette félősebb is. Annyi, de annyi érzés kavarog bennem a mai napig, hogy fogalmam sincs, hogy cselekedjek. A szívemre hallgassak, ami azt mondja, hagyjam a fenébe az áskálódást vagy az agyamra, amely az apróbb részletekig akar tudni mindent? Nem az intelligenciámról s az okosságomról vagyok híres, ma mégis az eszemre hallgattam. Talán rossz döntés volt, de ha egyszer elkezdtem nem fejezem be addig, amíg nem kapok egy békés, gond nélküli életet.

- Vacsora! – kiabálok elcsukló hangon. Többször nem is kell szólnom, azonnal az asztalnál terem a család apraja-nagyja. Pattie után én is leülök. Látszólag a jó étvágy a jellemző a kis asztal körül, én viszont csak piszkálom az előttem lévő húsdarabot. Párszor bekapok egy darab paradicsomkarikát. Képtelen vagyok enni, semmi sem megy le a torkomon. Ahogy az idő egyre közelebb ér a megbeszélt találkozóhoz, ahogy Justin egyre többször és többször ölel meg úgy leszek rosszabbul.

Amikor a kicsi Jazzy elcsendesedik Jus karjaiban, Erin és Pattie beszélgetnek, lassan sompolygok el az előszobához, veszem fel cipőmet s barátom kabátját. A lehető legcsendesebben nyitom ki az ajtót, ügyelve arra, nehogy nyikorogjon.

A hideg levegő csípi az arcomat. Olyan, mintha ólomsúlyok lennének a szívemen. A ház előtti úton álló fekete autó lámpái világítani kezdenek, ezzel jelezve, menjek oda. Az idegesség négyzetmilliméterenként terjeng szét a testemben. Saját magam akartam ezt, nem kényszerített senki!

Erőteljesen vágom be a jármű ajtaját. Brandon ijesztően kék szemei érdeklődve méregetnek engem.

- Jobb lenne, ha nem itt beszélnénk ezt meg. Bármikor kijöhetnek - bökök fejemmel az épület felé. Brandon kézfejét a kulcsra vezeti, majd elfordítja azt. A Range Rover meglepően hangos morajlással indul el Stratford kis utcájában..

Egy számomra ismerős helyre vezet engem a Los Angeles-i fiú, méghozzá abba a parkba, ahol a délutánt töltöttem. Először mélységesen meglep, aztán nyugtázom magamban, hogy Brandon tulajdonképpen kémkedik utánam. Már ha ettől lehet nyugodt az ember.

A macskaköveken állva, farkasszemet nézve vele húzom össze jobban a rajtam lévő kabátot. Justin illata arra ösztönöz, hogy képzeljem magam a fiú karjaiba. Ő megvéd engem és nem történhet semmi velem – és különben is, ha ezt most elintézem büszke lesz rám.

- Mi történt velem? – hangom megtörten cseng a sötét, elhagyatott parkban. A lámpák fénye oly’ félelmetes módon világítják be a teret, mintha egy horrorfilmben lennék.
- Miért érdekel hirtelen téged? Eddig, hogy szépen fogalmazzak leszartad azt az estét – néz rám fagyosan. Arcizmai megfeszülnek, tökéletes összhangot teremtve tengerkék íriszeivel.
- Eddig is érdekelt, csak nem voltam elég bátor ahhoz, hogy rákérdezzek – válaszolok profi módon kérdésére, s adok magamnak egy képzeletbeli vállveregetést. Talán ez nem is olyan nehéz, mint hittem.
- Azt hittem Bieber elmondta. Annyira nagyszájú a kisgyerek, közben meg nem meri bevallani a barátnőjének mi is történt? Nevetséges – horkan fel gúnyosan. Értetlenül ráncolom homlokom s húzom össze szemöldökeimet.
- Elmondta az igazat.
- Tényleg? Beavatott abba is, hogy évek óta drogot árul? Abba, hogy 16 évesen próbálta a szert először? Na és abba, hogy sokáig szállított annak a bandának, akiknek én is? Gondolom nem – Brandon mosolyra egyre ördögibb lesz, amíg az én lábaim remegni kezdenek. Alig bírok talpon maradni.

Hinnem kéne neki? Túl igaznak tűnnek a felsorolt tények ahhoz, hogy megkérdőjelezzem. Ez választ adna arra, miért éppen engem néztek ki maguknak. Kitisztítana sok koszos részletet. De egyúttal összetörné a szívemet. Tudom, hogy Justin nem tökéletes. Fáj ilyeneket hallani róla.

- Ez mind hazugság – bármennyire is próbálom az igazamat bizonyítani Brandon túl erős. Többet tud, többet lát. Nem adhatom fel. Nem mondhatok le arról az emberről, aki megmentett engem. Egyszerűen nem.
- Nem hiszel nekem? – lép hozzám közelebb. Szívem összefacsarodik felnézve arcára. Kezét zsebébe vezeti, majd óvatosan vesz ki belőle egy aprócska kést. Legszívesebben sírni lenne kedvem, de lélegezni sincs erőm.
- Nem – válaszolom a Himalája méretű gombóccal a torkomban.
- Biztosan? – forgatja meg a penge élét ujja végén – Szóval akkor nem is köpsz, ugye? Mert ha elmondod, mekkora üzlet van ebben a drogvilágban az egyik legnagyobb bandát buktatod le… - valóban eddig eszembe sem jutott, hogy a rendőrséghez forduljak. Azt hittem, egyedül képes leszek megoldani a problémáimat. Tévedtem.
- Nem vagyok olyan, akiből könnyen ki lehet szedni dolgokat – miért nem tudok határozott lenni ilyen helyzetekben? Miért kell ilyen gyengének lennem?
- Sajnálom Collins, de ezután senkinek sem fogsz tudni köpni. Vége van – mire észbe kapok Brandon átszeli a köztünk lévő fél méteres távolságot, s őrjítően lassan húz egy csíkot alhasamba a vékony kis pengével.

A fájdalom figyelmeztetés nélkül éri a testem. Bőröm felszaggatott pontjai égnek, mintha perszelő tűz söpörne végig a seben. Nem tehetek mást, minthogy kezemet a hosszú vágásra kapom. A vércseppek patakként folynak végig alkaromon, amikor újabb és újabb fájdalmas csapások érnek. Nem bírom tovább tartani magam, az első sós könny kifolyik a szememből, végigszántva az arcomat. A kés által okozott szenvedés térdelésre késztet. Egyre több vért vesztek.

Homályosan látom, ahogy Brandon elejti a kést. Alig érzem, amikor felsegít és a nevemet kántálva ültet le a legközelebbi hintára. Vicces. Egy hintában fogok elvérezni. Tenyerével buzgón legyez előttem, miközben telefonján tárcsáz. Igyekszem erősebben szorítani az alhasamon lévő sebeket, azonban egyre kevesebb erő van bennem. Lepereg előttem életem minden pillanata.

Justin utolsó ölelése, barna szemei, jellegzetes illata. Jazzy önfeledt kacaja, Pattie bíztató mosolya és Erin mérhetetlen kedvessége. Anya és apa. Az emberek, akik mellettem álltak. Akik meg akartak menteni ettől a szörnyűségtől, amit életnek hívunk.

Én nem így akarom, hogy vége legyen. Én nem akarom elveszíteni amit most kaptam. Nem haragszom Brandonra, egyszerűen nem akarok meghalni. Nem akarok meghalni, de hiába ismételgetem, szemeim az utolsó elmorzsolt könnycseppem után lecsukódnak. Vége van Gracie. Meghaltál.

26 megjegyzés:

  1. Drága Diana!♥

    Visszatértééél!

    A rész hát....huuu....nem tudok tóbbet mondani!
    Amikor Brandon elmeséli Gracenek a dolgokat...te Uram Atyám!
    És miután megszúrja! Lesokkoltam! Miért ülteti abba a nyomorut hitába?
    Grace megfog halni? Szerintem....nemtudom...olyan bonyolult ez az egész, de a következő rész a mindent eldöntő vagy micsoda....

    Várom az utolsó részt, örülök hogy már kipihented magad:

    xoxo Bekka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Bekka!♥
      Igen, sok kihagyás után végre visszatértem és ennek én örülök a legjobban! :)
      Próbáltam a késés és a vészesen közelgő utolsó lezárás miatt ütős részt alkotni, nem tudom, sikerült-e. Brandon eleinte jó fiú volt, aztán később, a történet alakítása közben döntöttem el, hogy Ő bizony rossz láncszem lesz a továbbiakban.
      Nem mondhatok semmit, legyen titok! Justin szemszögéből lesz a következő rész, abban minden kiderül.

      Sietek és remélem, neked is sikerül néha-néha pihenned a megterhelő iskolai napok mellett!
      Love, Diana

      Törlés
  2. Úristen !!!!! alig várom a folytatást :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nem tudom, hogy ennyire borzalmas vagy jó volt-e a rész, de remélem az utóbbi váltotta ki ezt a reakciót belőled :)
      Sietek!
      Love, Diana

      Törlés
  3. Szia:) nem az a fontos hogy mikor hoztad a részt,hanem hogy végül hoztad.:) azt szerintem mindenki meg tudja érteni hogy szükséged volt egy kis pihenésre. És ez a rész fantasztikus lett<3 ezért megérte várni:) várom a kövit. Puszi neked:*:))
    ~Nikii

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy így látod, mert én mindig bűntudatot érzek amikor kések, hiszen Ti várjátok a részt én pedig nem tudom megírni és ez egyfajta csalódottságot ébreszt bennem. Köszönöm, s tényleg igyekszem időben hozni a következőt!
      Love, Diana

      Törlés
  4. Drága Shawty ♥!

    Elnézésed kérem a kései kommentárért, de belemerültem az Antigoné egy részletének megtanulásába és csak most tudtam ideülni írni :3

    Megérte a várakozást - remélem, kipihented magad :) -, fantasztikus és izgalmas fejezettel sikerült minket, olvasókat meglepned ♥ :D Jazzy iszonyat édesen le lett írva, én is pont ilyennek képzelem el őt :3 A szereplőformázás mint mindig, most is hibátlan :) Brandon egy tahó, remélem, mielőbb eltűnik a színről... Bár, a történteket elnézve... Nem tudom, majd elválik :33 A címből már következtetni kezdtem, hogy nem egy véletlen ujjelvágásról lesz jó... Durva volt a fejezet vége, de tökéletes :DD Remélem, megtudják menteni Gracie-t :33

    Tűkön ülve várom az utolsó fejezetet ♥! További szép estét és sikerekben gazdag hetet kívánok ♥!

    Love Ya,
    Mace

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Mace!♥
      Együtt tudok érezni veled, bár én októberben kivégeztem már az Antigonét, utáltam is rendesen.

      Kipihentem magam, hosszas folyamat volt, de megérte. Talán újult erővel tudok belevágni a tanulásba és úgy mindenbe ezek után :) Jazzy leírásánál gondban voltam, mert nem nagyon tudok kisgyerekeket leírni, aztán hagyatkoztam a fantáziámra – pontosan én is ilyen édesnek képzelem el Őt. Brandonra nem tudok mást mondani, minthogy Brandon, mert rá nincsenek megfelelő szavak. Rosszfiú mindig kell a történetbe.

      Legyen titok, megmentik-e Gracie-t, nem mondhatok semmit!
      Sietek, s további szép estét neked is!♥
      Love, Diana

      Törlés
  5. Ez nagyon de nagyon jó volt!Megérte várni!Alig várom a kövit!
    Mikor rakod fel? :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm szépen és igyekszem sietni! :D Január 30. a következő rész időpontja!
      Love, Diana

      Törlés
  6. Drága Diana!

    Bocsánat hogy az előző részhez nem írtam kommentet szörnyen röstellem!

    A rész: What? I don't understand! Ez mi?:o Hogy lehetsz ennyire jó író? Jazzy édeske megzabálom. Justin jaj annyira aaaaaaa...Brandont utálom de mégis imádom mert egy szuperszexi rossz fiú. Szóval tökéletes. Grace nem halhat meg! Nem nem és nem! Annyira szomorú vagyok hogy nem lesz második évad:( De neked sem lehet időd mindenre szóval elfogadom a döntésed:)

    Összegezve hiperszuperduper rész lett! Izgatottan várom a következőt. Siess<33

    xxxZsófi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Zsófi!
      Semmi baj nem történt, én heteket késtem, teljesen megértem, ha valami fontosabb, mint a blog! :)

      Közel sem vagyok jó író, ennek ellenére köszönöm szépen a dicséretet! Jazzy és Justin is édesek, de hát a Bieberektől mit várjunk?♥ Brandon valóban a rosszfiú, azt, hogy szuperszexi-e döntse el mindenki maga – bár szerintem is erősen súrolja azt a kategóriát.
      Még nem biztos, hogy Grace meghal, minden lehetséges, elvégre ez a Save Me, ahol minden megtörténhet :)
      Sietek!
      Love, Diana

      Törlés
  7. Sziaa:) valamelyik nap végig olvastam a blogod imádtam..:) igaz elkeseredtem mikor megláttam hogy az utolsó részhez ami igazából nem is volt rész értem,és nem volt tovább semmi. Azt hittem abba hagytad az írást a blogot..DE NEEEEEM:) és ennek nagyon örülök ugyanis folyamatos olvasod maradok :) HAMAR kövit:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      örülök, hogy rátaláltál a blogra és annak is, hogy imádtad :) Volt egy kisebb rossz időszakom, amikor valóban megfordult az is a fejemben, hogy abbahagyom a blogot, de most már eszembe sem jutna itt hagyni titeket.
      Sietek!
      Love, Diana

      Törlés
  8. Drága Diana!♥
    Istenem milyen régen írtam neked. Nagyon sajnálom tényleg, csak tudod van amikor a dolgok az ember ellen fordulnak. Mindegy is, az a lényeg, hogy most itt vagyok - vagyis szerintem. És az, hogy késtél a fejezettel egyáltalán nem baj, hisz most már fent van és hihetetlen lett - jó értelemben.:)
    Lehet furcsán fog hangzani, de nekem mindig is a kedvencem volt Brandon. És valahogy én úgy érzem sosem akarta megbántani Gracet, mindössze csak az "ijesztő banda tagot" akarja mutatni, pedig valamennyire még szereti is, barátilag - én így gondolom. És most, hogy leszúrta. Szerintem nem is akart neki ilyen fajta fájdalmat okozni, csak megakarta ijeszteni a késsel. Mert írtad is, hogy utána a nevét kiabálta és próbált neki segíteni. Valljuk be, azért jó ember Brandon. A maga módján biztos.:)
    Azért remélem minden rendben jön Grace, bár lehet nem lenne jó. Ezt úgy értem, hogy azért - szerintem - a Save Me nem egy olyan fajta fanfiction ami happy end-el fejeződik, bár minden rajtad múlik. Ha azt akarod, hogy az legyen akkor annak írod meg, ha nem akkor nem. Én azért örülnék neki ha nem happy end-lene a vége. Tudom elég furcsán hangzik.
    A következő kérdésem nem a bloghoz kapcsolódik, de nagyon érdekel: mit gondolsz erről az egész börtönös dologról, tudod, hogy lecsukták Justint? Én mindennél jobban szeretem Justint, és eléggé meglepett ez a dolog. Nem hittem volna, hogy ez valaha megtörténik. És még pluszba ez az antidepresszáns dolog. Én..nem is tudom mit mondjak rá:'(
    Izgalommal várom a következő részt!

    Love, Louisa♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Louisa!♥
      Teljesen meg tudlak érteni, valami ilyesmi helyzetben vagyok én is hetek óta. Úgy érzem, a dolgok ellenem fordultak és bármilyen pozitív próbálok lenni néha nehezemre esik felkelni reggel. Kitartás, túl fogjuk élni ezt a pár hónapot!
      Örülök, hogy tetszett a fejezet és a hosszú véleményednek is nagyon örültem, köszönöm! :) Brandonnal nekem is hasonló kapcsolatom volt a történet folyamán. Amikor először belépett jófiúnak szántam, aztán valahogy a történet vitte tovább ezt a karaktert. Ő volt az első olyan szereplő, akit a történet alkotott. Valóban van abban valami, hogy szereti Grace-t és barátjának vallja magát, de valamilyen hátsó kényszer visszafogja Őt abban, hogy segítsen Grace-nek. Lásd: bántotta, aztán mégis segített neki, tehát a szíve mélyén érző és lélegző ember :)
      Legyen titok, mi lesz Grace sorsa. Az én fejemben hónapokkal ezelőtt megszületett a végeredmény és ehhez tartom magam száz százalékosan.

      Nagyon meglepett az, ami Justinnal történt Először valójában el sem akartam hinni, azt gondoltam a balhék után kimászik a gödörből. Nagyokat pislogva néztem a hírekben, aztán ahogy egyre többet olvastam kitisztult minden. Bevallom, először mérhetetlenül mérges voltam rá, annak ellenére, hogy sosem találkoztam vele. Tudom, hogy Justin egy jó ember, hatalmas szívvel, csak elvesztette az útját. Rettentően sajnálom, de mi, Belieberek itt vagyunk neki és erősítjük Őt. Remélem magára talál ismét és az a Justin lesz, akit megismertünk.

      Sietek!
      Love, Diana

      Törlés
  9. Kedves Diana!

    Be vallom most meg leptél. De kíváncsian várom az utolsó részt, szeretem az olyan történeteket amit nem végződnek Happy End- el. Sokszor rá mutatnak arra hogy az élet nem olyan mint egy regény, vagy egy film. Egyszerűen elképzelni sem tudom hogy honnan jutnak eszedbe ilyen sztorik, tehetséges vagy. Be vallom a Cause all I need is one love, a kedvenc blogom. Az a blog nagyon jó, hihetetlen hogy milyen jól össze tudtad rakni a dolgokat, és a boldog be fejezés, szintén nagy löketet adott a történetnek. De persze a Save me is ott van az elsők között, meg mutattad hogy tudsz egy kevésbé "mesésebb" történetet össze hozni, és ezért nagy elismerés neked.
    A ki létedet viszont nem szeretnéd fel fedni!? Mert szerintem nagyon sokan kíváncsiak lennének a MŰVÉSZNŐRE hiszen ilyen történetekkel már annak lehet téged nevezni. Sok sikert az utolsó részhez, és szép napot! :) ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Hát ennek nagyon, nagyon örülök! Eddig minden történetem happy end-el zárult, így azokban a végekben vagyok jó és biztos. Szeretnélek meglepni titeket és egy igazán különleges epilógust írni majd, mellette pedig egy mindent tisztázó utolsó fejezetet.
      Egy-egy történet előtt akár hónapokat is tudok agyalni, amíg minden részlet összeáll. A Save Me alapja teljesen spontán jött, egyszerűen olyan hangulatom volt és éreztem, hogy érdemes lesz belekezdeni ebbe az egészbe.
      Az igazság az, hogy nem szeretném felfedni, ki is vagyok valójában. Ennek több személyes oka is van, egyszerűen nem vagyok kész arra, hogy felfedjem a valódi kilétemet. Remélem ez nem tántorít el és továbbra is lelkesen olvasod a történetet :)
      A művésznő megnevezés pedig túlzás, közelében sem vagyok egy tehetséges írónak – sőt, valójában író sem vagyok.
      Köszönöm a dicséreteket, nagyon sietek a folytatással!♥
      Love, Diana

      Törlés
  10. Drága Diana!
    Alig pár napja találtam rá a blogodra és máris a szívembe lopta magát. Ez a második Justinos blog, amit olvasok (az első szintén a tiéd volt, azzal kb. egy hete végeztem) és konkrétan elérted, hogy megszeressem a srácot! Persze eddig sem volt bajom vele, de most valahogy másképpen, pozitívabban állok hozzá és ahhoz, amit csinál.
    A blogra kitérve; fantasztikusan írsz! Tetszik, ahogy fogalmazol, ahogy részletesen leírod mind Grace, mind pedig Justin érzéseit! Teljesen beleélem magam és egy fejezetnél sosem tudom abbahagyni. Nem akarok ömlengeni, de teljesen beleszerettem az irományaidba! Csodálatos író vagy és remélem, még sok ilyen elképesztő történetet olvashatok tőled!♥
    Big hug,
    Aura

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Aura!
      Örülök, hogy rátaláltál a blogra és hogy belopta magát a szívedbe, mert ez az első olyan blogom, ahol száz százalékosan helyt tudok állni és bele tudom tenni magam a történetbe :) Sokan mondták már, hogy megszerették Justint a blog miatt és bevallom, nekem ez volt az egyik célom. Szerintem Justin egy remek ember, aki tehetséges, vicces, aranyos és rendes, semmi okot nem adott arra, hogy több millióan utálják.
      Köszönöm szépen, de lényegesen messze vagyok én a fantasztikustól!♥ Én is remélem, hogy sok történetet írhatok még! :)
      Köszönöm, hogy írtál és a díjat is, ami tőled kaptam!
      Love, Diana

      Törlés
  11. Nagyon jó lett!Mikor jön a kövi?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm szépen, kedden érkezik a folytatás! :)
      Love, Diana

      Törlés
  12. Diana! most írok neked először de úgy érzem muszály írnom nagyon jó volt ez a rész hamar lécci a befejező utolsó részt! Szandi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm, hogy írtál és nagyon örülök hogy tetszett ez a fejezet :) Igyekszem sietni a folytatással.
      Love, Diana

      Törlés
  13. Kedves Diana(:
    Egy hatalmas vallomással tartozom neked. A legeslegelejétől a blogod szerelmese vagyok. Mindennap frissítettem, várva az új részt. Gracie jelleme annyira szimpi:3 Justin meg hát..ő ugyanolyan ahhw:33 Brandon meg egy köcsög.
    A részről :
    Hű, sokk alatt vagyok. Nem erre számítottam. Tudom, mondtad hogy nem lesz egy 'mindennagyonhappy' sztori, de az utolsó pár mondatot könnyes szemekkel olvastam. Nagyon megszerettem Graciet. Brandon meg dögöljön meg hogy leszúrta:( bocsi a káromkodásért. Annyira..ahhj:(( ami még szomorúbbá tett hogy utolsó előtti rész:( egyik szemem sír másik nevet. Mert nagyon megszerettem ezt a történetet. Viszont hogy nemsokára vége..felkavarta számomra a kedélyeket. Úgy megszerettem a blogod. Kíváncsian várom mi lesz a történet vége, ez bizti. Siess!(:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nos, én nagyon, nagyon örülök, hogy az elejétől kezdve olvasod a blogot és természetesen annak is, hogy megszeretted a főszereplőt! :) Én is tartozom egy vallomással, méghozzá be kell vallanom, hogy hónapokat küzdöttem Grace jellemének kialakításával, míg rájöttem, hogy olyan lesz, ahogy a történet hozza - s beismerem, nekem Ő az eddigi karaktereimből az, aki a legjobban a szívemhez nőtt. Justin csak Justin, mindig ezt szoktam mondani, Őt képtelen vagyok rossz emberként elképzelni.

      Próbáltalak meglepni Titeket. A történet legvégén járunk és úgy éreztem, mostanában nagyon ellaposodott minden. És igen, én is sírtam. Sosem sírtam még ezelőtt írás közben, de az utolsó pár mondat írásakor nálam is eltörött a mécses. Nem tudom miért, de a ma felkerülő utolsó fejezetnél pedig szinte már hisztiztem. Nagyon hozzám nőtt ez a történet, kész kínzás elengedni és véget vetni a Save Me-nek.
      Sietek, nagyon köszönöm, hogy írtál!♥
      Love, Diana

      Törlés