2014. február 9.

20. fejezet - Feladni

Kedves olvasók!
Nem lett nagy durranás. Nem lett eseményekkel teli és boldogságban úszó cukormáz. Ez itt a Save Me utolsó fejezete.
Magam sem tudom, mit kéne most mondanom. Nagyon rövid leszek, mert tervezek majd egy külön bejegyzést minden apró köszönetnyilvánításnak és részletnek, amit meg szeretnék így, a történet végén osztani veletek. Most csak annyit, hogy rengeteget dolgoztam ezzel a fejezettel. Sokszor írtam át, kerestem, hogy mi illene ide és talán nem lett tökéletes, de belőlem kellően előcsalogatta az érzéseket. Elsírtam magam, s sosem történt még ilyen egyetlen fejezetnél sem. Remélem, hogy boldogan olvassátok a történet lezárását, még akkor is, ha sokan nem így képzeltétek el a végét. Köszönöm a sok várakozást és azt, hogy ennyi kedves és biztató kommenttel árasztottatok el engem! További szép estét, jövő héten jelentkezem az epilógussal. Ha bármi kérdés felmerül bennetek nyugodtan tegyétek fel, igyekszem válaszolni rájuk. Köszönök mindent!
Love, Diana

- - - - - - - -
SAY SOMETHING
2013. június 15-16. - Justin Bieber
Reménytelenül temetem fejemet kezembe. Alig bírok egyhelyben ülni, legszívesebben ide-oda járkálnék, ezzel levezetve az idegességemet – de tudom, hogy képtelen lennék felállni, mert a lábaim remegése miatt az első pillanatban összezuhannék.
Négy óra telt el azóta, hogy Gracie-t behozták és azóta ülünk itt, a hideg és egyhangú korházi folyosón. Anya mellettem mered saját maga elé, míg Gracie szülei összeborulva, kézen fogva várják, hogy legyen valami.
Halál csend van. Párszor elsuhan mellettünk egy-egy nővér vagy orvos, de senki sem tud semmit mondani arról, hogy is van Grace. Amint beértünk a kórházba előkészítették és tolták is be a műtőbe, de előtte felkészítettek arra, hogy minimális esélye van a túlélésre.

Hatalmas gombóccal a torkomban tárcsáztam anyát, Grace szüleit és mindenkit, akit fontosnak tartottam. Még aput is idehívtam, Erinnel együtt.
Ideges vagyok, csalódott és rohadtul mérges. Ironikus, hogy Brandon nekem szólt, s azt akarta, hallgassam el ezt az egészet. Abba persze nem gondolt bele, hogy nekem milyen érzés volt végigcipelni a városon a barátnőmet, miközben az autóm anyósülésén feküdt élettelenül, vérben úszva. Halálfélelmem volt, ezt nem szégyellem beismerni.

Talán ez most nem is fontos. Ez most nem Brandonról szól.

Elcsesztem. Valahol nagyon, de nagyon elrontottam ezt az egészet. A fenébe is, én szeretem ezt a lányt, mégis úgy érzem, ha tényleg igazán fontos lenne nekem kimaradt volna az életemből. Nem kellett volna találkoznom vele.
Eddig sem voltam túl büszke arra, ami lett belőlem, de csak néha jutott eszembe, mit is teszek valójában. Elveszett kis popsztár voltam a nagy, hollywoodi világban, aki a beilleszkedés érdekében az egyik legrosszabb eszközhöz folyamodott, a legrosszabb emberek társaságában: elkezdtem drogozni, majd lecsúsztam. Nem hittem volna, hogy ennyire a szakadék szélén álltam mindeddig, most pedig biztos vagyok abban, hogy zuhanórepülésben estem le a szakadékról. Mintha én lennék most odabent a műtőben, értem küzdenének minden másodpercben. Veszett ügynek érzem ezt a végeláthatatlan küzdelmet, magammal és a világgal egyaránt.

Nagy pofonként csapott arcba a valóság, miszerint százszor sebezhetőbb vagyok, mint hittem. Hiába nézek ki jól, énekelek jól és vannak rajongóim, ha belül egy nagy csődtömeg vagyok, aki ha nem lenne a családja már rég feladta volna.

- Önök Miss Collins hozzátartozói? – tekintetem a padlóról lassan az orvosra téved. Kék köpenye és hideg pillantása még elviselhetetlenebbé teszik a helyzetet. Miért látom azt rajta, hogy nyomott és ideges? Az orvosok nem szoktak csak úgy idegesek lenni!
- Igen, mi vagyunk – Gracie anyukája, Anne férjébe kapaszkodva áll fel, könnyekkel az arcán. A gombóc a torkomban egyre nagyobb lesz.
Próbálok arra gondolni, hogy egyrészt fiú vagyok, másrészt pedig én vagyok Justin Bieber, nem sírhatom el magam egy kórház közepén. Olyan lennék, mint egy idióta homokos.

- A műtét meglepően rendben ment – szinte ijesztően egyszerre hagyja el mindannyiunk száját egy megkönnyebbült sóhaj – Grace a körülményekhez képest jól van, de ennek ellenére nem jósolok neki túl sok esélyt. Sajnálom, hogy ilyen őszinte vagyok, de a vágások túl mélyen érintették. Ha fel is épül, sosem lesz képes újra egészséges életet élni. A sok vérveszteség és a belső szervek károsodása miatt kétséges már az is, hogy felébred – néma csendben állva várjuk, hogy az orvos elsuhanjon. Grace szülei leülnek, anya fejét vállamra hajtja, míg ujjainkat összekulcsolja.

A mai napig tisztán emlékszem arra az estére. Olyan, mintha évek teltek volna el, aztán éppen csak egyetlen hónap volt.
Aznap sokat dolgoztam. Scooter állandóan nyaggatott, hogy álljak komolyabban a munkához, vegyem fel az új dalokat nyár végére, mert a turné folytatódik. Nagy nehezen, de kicsikartam két hónap pihenőt, így egész júniust és júliust bulizással terveztem. A pihenőmben nem telt el úgy nap, hogy ne ittam volna magam holtrészegre és találtam volna magam egy totál idegen lány mellett.

Pontosan így történt vele is. Utoljára kicsi tinik voltunk, amikor láttam. Sosem gondoltam volna, hogy újra belép az életemben, ráadásul ilyen helyzetben. Ahogy először ránéztem megismertem. Tudtam, hogy Ő az a pici Gracie, aki mindig olyan szép és aranyos volt, de mellette elég makacs is. Oké, nyálasan hangzik, de hogy valami kevésbé furcsát is mondjak: Grace rendesen beindította a fantáziámat. Rettentő jól nézett ki. Nem volt többé az a kisgyerek, akivel a fél életemet leéltem.

A többi már történelem. Ittam, beleraktam a poharába a drogot és kérnem sem kellett, egyenes út vezetett a hotelszobám ágyáig.

Brandon. Brandont régóta ismertem, párszor láttam már az ilyesfajta bulikon. Május vége körül került be ebbe a bandába. Velük próbáltam először a drogot, aztán 18 évesen nekik szállítottam először. Azt gondoltam, tovább adom az anyagot és kész, de csalódnom kellett. Mindenbe belevontak, s mire rájöttem, hogy sosincs kiszállás, késő volt.
Szóval Brandon lett az új futár ebben a bandában, ahol mindenkit idióta állatnevekkel ruháztak fel, mert az baromira félelmetes. Én már csak ültem, számoltam a pénzt és szívtam az érkezett anyagokat. Teljesen mindegy milyenek voltak, annyira kiütöttem magam, hogy semmi sem számított.

Pár héttel ezelőtt megmondtam nekik, hogy én kiszállok. Nem adok több pénzt, nem fogok drogot csempészni és ribancokkal lenni. Végleg ki akartam jönni a süllyesztőből. Nem jártam sikerrel. Rászálltak Gracie-re, aki semmit sem tudott arról, mekkora üzlet van ezekben az anyagokban. Fogalma sem volt mi folyik körülötte. Az egész az én hibám….

- Ketten bemehetnek – barátnőm szülei továbbra sem ébrednek fel a sokkból, de nekik és nekünk is egyértelmű, hogy Ők mennek be legelőször. Ha később megyek be lehet, hogy Gracie felébred és tudok vele beszélni. Hirtelen annyi mindent elmesélnék neki. Tudatnám vele, miként éltem meg a hírnevet, a sok rajongót. Életem legapróbb részleteibe is beavatnám. Csak egyetlen hangot akarok hallani tőle. Egyetlen mosolyt akarok látni.

A várakozás közben én visszaülök a helyemre, míg anyu lemegy kávéért. Túl hosszú volt ez az este. Öt órája vagyunk bent, Grace szülei pedig hivatalosan is eltűntek. Negyven perce, hogy elhagyták a várótermet.
Egy lélek sem jön errefelé, egyedül ülök a hidegben, kezeimet összekulcsolva s elérve, hogy kevésbé fázzak.

- Itt van a kávéd – a kezembe kerülő pohár melege rövid időn belül átjárja az egész testemet. Fáradtan kortyolok bele az italba, arra várva, anya mondjon valamit. – Rengeteg rajongó van odakint, mindenki azt szeretné tudni, mi történt.
- Anya, ők még azt sem tudják, hogy együtt vagyunk – anya szúrós tekintetével találkozva azonnal megbánom a flegma és bunkó stílusú beszólásomat.

Valójában picit bánt, hogy nem mondhattam el a Beliebereknek, mi is a helyzet. Egyszerűen képtelen lettem volna ugyanazt végigszenvedni, mint Selenával. Elég volt a sok fotósból, kérdezősködő riporterből két évig. Mellesleg Grace sem lett volna elég kitartó ahhoz, hogy eltűrje a médiát.

Egyszer azonban mindenképp kiderült volna mi is van köztünk. Talán ennek most jött el az ideje. Most kell megmutatnom a világnak, hogy nem voltam olyan egyedül az elmúlt hónapokban, mint azt hitték.

- Justin. Majd elmondod nekik, ha minden rendbe jön. Attól még, hogy híres vagy nem kell minden lélegzetedről tudniuk – bár ennyire egyszerűen meg lehetne győzni döntésem helyességéről. Úgy érzem, hazudtam azoknak, akik mindig kiálltak mellettem és emiatt szarul érzem magam.
- De Ők a Beliebereim. Joguk van tudni az ilyeneket.
- A rajongóid a rajongóid. Néha jobb, ha elrejted a világ elől azokat, akiket szeretsz. Grace-nek is sokkal jobb és nyugodtabb élete… - anya nagy szünetet tartva keresi az utolsó szót. Vicces, mert pont hogy nem volt nyugodt élete Grace-nek, miattam – Nyugodtabb élete volt.

Akármennyire akarom felfogni a ’volt’ szócskát, képtelen vagyok rá. Nem adom fel, harcolni fogok érte. Ennyivel nem intézhetik el Gracie-t. Hónapokat szenvedett végig ezelőtt is.

Gondolkodjunk pozitívan. Minden rendben lesz. Nem számít, hány órát kell még a hidegben várnom álmosan, idegesen és fáradtan minden tökéletes lesz. Grace felébred és meggyógyul – erősebb lesz, mint volt. Ami nem öl meg az megerősít, nemde?

A kórterem ajtajának nyikorgása jelzi, hogy végre megtudunk valamit a bent uralkodó állapotokról. Amint kiérnek barátnőm szülei, erőszakosan támadom le őket, időt sem hagyva, hogy reagáljanak vagy mondjanak valamit.

- Hogy van? – pattanok fel helyemről. Anne képtelen legyűrni a torkában lévő gombócot, ezért Oliver válaszol.
- A körülményekhez képest kitart, de rosszul van. Nagyon rosszul van, Justin – helyezi bátorítóan kezét felkaromra. Mintha le akarna nyugtatni. Túl jól ismernek engem, tudják milyen hamar dühös leszek. Főleg kétséges helyzetekben.
- Mi az, hogy rosszul van? Kifejtenéd bővebben vagy itt hagysz egy szó nélkül? – emelem fel hangomat jobban a kelleténél – Tudni akarom mi van a barátnőmmel, a kurva életbe is. Rosszul van. Rosszul van, értem, de nem azt akartad mondani, hogy haldoklik, miközben én itt kint ülök, semmit sem téve? Be akarok menni hozzá, most! – mire minden dühömet kiadom magamból arra leszek figyelmes, hogy a folyosón lévő egy-két ember kitágult szemekkel néz rám, ahogyan az érkező nővér is. Bezzeg ezelőtt senki nem volt itt!

- Nyugodjon le, Mr. Bieber – a kicsi, esetlen nővérke áll elém. Most az következik, hogy kioszt amiért üvöltöttem? Nincs kedvem veszekedni. Legszívesebben szétvernék mindent, amiért senki sem engedi meg, hogy végre bemenjek – Bemehet a barátnőjéhez, amint lenyugszik. Vegyen egy nagy levegőt és mérlegeljen. Most be kell mennem, és kötést kell cserélnem a sebén, de amint kijövök maga bemehet, rendben? – kicsit furcsa, hogy magáz, amikor vagy tíz évvel idősebb nálam. Sokkal könnyebb lett a szívem most, hogy tudom, be fogok menni Gracie-hez, de még így sem tudom félretenni az idegességemet. Mégis miért kell kötést cserélni a sebén? Ha rendesen megműtötték, akkor annak nem kéne véreznie!

Rendben, Bieber. Most jött el az a pillanat, amikor lenyugtatod magad. Normálisan kell viselkednem! Oké. Homályos a helyzet, de át kell látnom rajta. Menni fog, meg fogom csinálni. Csak el kell hinnem, hogy menni fog.
Miért van az, hogy sokkal könnyebb másoknak mondani, hogy küzdjenek és higgyenek, mint saját magadnak?

- Bemehet – összeszedve bátorságomat veszem át a nővér helyét. Csendben, óvatosan csukom be magam után a kórházi szoba ajtaját. Eddig azt éreztem, felkészültem a látványra, de megfordulva kevésbé gondolom ezt. Egyszerűen fáj végignézni rajta. Annyira nyugodt az arca, egyetlen életjelet sem mutat. Kezei lágyan vannak a takaróra helyezve, mindkét kézfejébe csövek és tűk vezetnek.

Leülök. Nagy levegőt veszek. Csak arra hagyatkozom, amit a filmekből tudok: az emberek általában hallják amit mondanak nekik, hiába alszanak. Talán ez itt is bejön.

- Gracie… - lehelek halkan magam elé, miközben lágyan megszorítom barátnőm kezét – Drága Gracie. Fogalmad sincs, mennyire sajnálom. Olyan dolgokat tettem, amik undorítók voltak. A legrosszabb pedig, hogy Te is belekerültél ebbe az ördögi körbe. Az első találkozásunktól kezdve meg akartalak menteni, de aztán rájöttem, hogy Te mentettél meg engem – veszek egy nagy levegőt monológom közepén. Nem fogok sírni, rohadtul nem! – Szóval…csak annyi, hogy kérlek, ne add fel. Itt vagyok. Szeretlek. Veled vagyok. Ne add fel. Kérlek. Nem akarlak elveszíteni – szorítom leheletnyit erősebben kézfejét, bármilyen kis mozzanatban reménykedve.

De semmi sem történik. Ugyanolyan csend van. Gracie hangja, nevetése helyett a gépek csipogása hallatszik. És ez kikészít.

Hosszú-hosszú perceket ülök idebent csendben, annak a lánynak az arcát figyelve, akit a legjobban szeretek. Végül a percek órákká alakulnak és a második itt töltött óra után kénytelen vagyok elhagyni a helyiséget. Nem magam miatt, mert maradtam még volna. Csak a tény, hogy a nővérek és az orvosok folyton ellenőrzik Gracie sebeit és én is úgy jöttem ki, hogy véres volt a takarója, meggátolt ebben.

Ezután, anya tanácsára hazafelé veszem az irányt. Nehézkes az út a kórházból kifele, fotósok és rajongók százai várnak kint. A kórház lenti parkolójában bepattanok az autómba és a lehető leggyorsabban távozom.

A ház teljesen üres. Itt is szembesülnöm kell a halál csenddel, ami az elmúlt nap körülvett. Át kell öltöznöm, meg kell mosakodnom. Össze kell szednem magam.

A zuhanyból kilépve magam köré tekerek egy törölközőt. Telefonom csipogására leszek figyelmes. Vizesen futok végig a hatalmas fürdőszobán és idegesen veszem fel Iphone-omat, aminek kijelzőjén anya neve áll.

Egyetlen mondat elég ahhoz, hogy a méregdrága telefon kiessen a kezemből s én szembesüljek a vizes, megtört tükörképemmel. A csapba kapaszkodva ülök le a kád szélére, közben folyton hallva anya hangját, amint azt kérdezi, ott vagyok-e még.

És akkor, abban a pillanatban jöttem rá, mennyire egyedül vagyok. Rájöttem, hogy nem csak Grace adta fel a harcot az élettel való küzdelem során, hanem én is. De egyszerűen képtelen voltam felfogni a tényt, hogy Gracie elment és sosem jön vissza. Lehetetlen volt, hogy igaz legyen. Tegnap még megöleltem őt és boldog voltam. Bámulatos, hogy az ember mennyi mindent eltűr és amikor azt hiszi, hogy végleg megerősödött akkor adja fel.

Nyálas vagyok, tudom, de az egyetlen dolog, amire képes voltam az az volt, hogy felnéztem az égre, könnyes szemmel és halkan suttogtam két szót.

Szeretlek Gracie.

18 megjegyzés:

  1. Nem, nem és nem! Nem érhet így véget a történet! Sírva fakadtam annyira hitelesen és annyira csodálatosan írtad le ezt az egészet.. Teljesen átéreztem Justin fájdalmát. Szörnyen jó, de egyben szörnyen szomorú rész is. Siess az epilógussal!<3 Gracie nem halhat meg!! Happy End-del kell véget érnie:( Fantasztikus író vagy, imádom a blogodat, és remélem ez után újat kezdesz, mert istenien írsz!
    Xx V.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága V!
      Valóban elég csattanós és ütős lett a történet legvége, de az elejétől kezdve így terveztem, s így is akartam megvalósítani. Nekem is sikerült elsírnom magam, hiszen rettenetesen megszerettem Grace karakterét. Tényleg közel állt hozzám és most olyan, mintha egy kis darab belőlem most eltűnt volna. Nagyon fogok sietni az epilógussal, a szomorú hír viszont az, hogy nem garantálom a Happy End-féle befejezést...
      Tervezek újat kezdeni, teljesen más témában, más körben, de ezt még az idő eldönti.
      Köszönöm, hogy írtál és a dicséreteket is!♥
      Love, Diana

      Törlés
  2. Drága Egyetlen Diana!

    Imádtam! Tökéletes lett, de ez az egész felkavaró! A tudat, hogy ha ennek akár a fele is igaz lenne, ha Justin tényleg ilyen helyztebe kerülne, rémisztő!
    Grace, nem hiszem hogy túl éli, túl sok volt ez neki. Ennek a törtrénetnek a végére nem illene valami rózsaszín maszlag ami a boldogság felhőjén úszik, de úgy sem lenne rossz!
    Nem írok ide monológot, hisz az epilógushoz lesz alkalmam, további szép estét:

    xoxo Bekka♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Bekka!♥
      Köszönöm, rettentően örülök, hogy tetszett a fejezet! :) Valóban igaz, amit írtál. Bele sem tudok gondolni, mi lenne Justinnal ilyen helyzetben. Hiszen mostanság annyian támadják, annyi minden történt vele és egy ilyen szituáció súlya alatt biztosan összeroppanna – na de többet nem is mondok, nem fejtem ki ezt a szálat, mert lesz még jelentősége!
      Ezt a történetet ilyenre terveztem. Kellett a sok, szerelmes, mézes-mázos maszlag után valami új, valami más – és a Save Me-től ezt tökéletesen megkaptam.
      Köszönöm, hogy írtál, további szép napot!
      Love, Diana

      Törlés
  3. Drága Shawty-m, egyetlen Diana-m ♥!

    Váratlanul ért, hogy érkezett a fejezet, de nagyon örültem ♥ :) Izgatottan olvastam a fejezetet, valósággal faltam a sorokat :3 Teljesen átéreztem JuJu idegességét és fájdalmát :/ Nekem sem lenne mindegy, hogy a szerelmemmel a fél várost átutazom, úgy, hogy az ő életért később küzdenek :'( Rendkívül megrázott Bizzle kiborulása, de megértettem... Az utolsó 4 bekezdés volt számomra az a bizonyos i betű pontja... Majdnem elbőgtem magam :'(( Nagyon de nagyon sajnálom Justin-t, együtt érzek vele :// Remélem, azért semmi hülyeséget nem fog csinálni :3

    Tűkön ülve várom az Epilógust ♥! További szép estét és a jövő héthez kitartást ♥!

    Love Ya,
    Mace

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Shawty!♥
      Sajnos ezzel a fejezettel is késtem, de fogalmam sincs, mit tehetnék annak érdekében hogy a blogra legyen időm a tanulás mellett. Ráadásul úgy érzem, egyre többet és többet várnak el tőlem és a többi osztálytársamtól. Mindenkin látszik, hogy teljesen ki van merülve, de a felsőbb évesek szerint ez csak az első évben van így, utána belejövünk :)
      Nekem sikerült pár könnycseppet elmorzsolnom az utolsó sorokat írva. Hihetetlen elképzelni egy ilyen helyzetet, én sem tudom mit tennék, ha ez megtörténne valamelyik családtagommal vagy éppen a szerelmemmel.
      Justin jövője, tettei és további útja az epilógusban fog kiderülni, addig hétpecsétes titok őrzi a folytatást!
      Sietek vele, további szép napot kedves Mace!♥
      Love, Diana

      Törlés
  4. Draga Diána:) mit is mondjak...Imádtam a blogod nagyon..szomorú vagyok 2 dolog miatt..1:ilyen hamar vege lett..2:Gracie meghalt,Justin egyedül maradt....azt hittem Happy End lesz..de nem...! En ettől függetlenül folyamatos olvasod maradtam,es ha ugy gondolod h uj blogot kezdesz en azt is olvasni fogom...csak egy szót mondok! KOSZONOM! Koszonom hogy olvashattam a blogod,hogy olvasod maradhattam! Imádtam a blogod,írásod. Sok sikert kívánok az íráshoz neked a jövőben. Puszi Jenny:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Istenem... A művésznő neve DIANA, nem Diána! -.-

      Törlés
    2. Úristen az az egy "a" betű,bazdmeg...-.-"

      Törlés
    3. Kedves Jenny!
      Egy fejezettel sem terveztem hosszabbra ezt a történetet. Kicsit feleslegesnek tartottam volna negyven fejezetet írni, amikor éppen ennyivel is ki tudtam a Save Me mondanivalóját fejezni :) De én is rettenetesen szomorú vagyok, mert hozzám nőtt a történet és el sem tudom képzelni az életemet nélküle – pedig muszáj lesz, hiszen már csak egyetlen epilógus van hátra és el kell engednem ezt a blogot is.
      Tervezek új történetet, bár még nem tudom mikor, Ti, drága olvasók lesznek az elsők, akik tudni fognak róla.
      Én köszönöm, hogy olvastál és írtál, igazán sokat jelent!

      A név miatt nem kell veszekedni, bár néha engem is zavar egy picikét ha Diana helyett Diána szerepel valahol, de mindenki hibázik, bárkivel előfordulhat :)
      Love, Diana

      Törlés
  5. Kedves drága, egyetlen Diana!
    Te jo ég. Ez..nem találom a szavakat. Olyan szinten meghatott, hogy huu.. Itt zokogok. Annyira igazinak éreztem Graciet. Annyira..nem is tudom. Szivemhez nőtt Gracie, és az egész Save Me. Annyira..nem is tudom. Te jó ég. Oh my fucking god. Nem hiszem el hogy ezt egy blog váltotta ki belőlem. Itt fekszek a pihe puha ágyikómba és tulajdonképpen zokogok, mintha valaki szerettem halt volna meg. Diana köszönöm hogy egy ilyen csodás történetet olvashattam! Köszönök neked mindent! Azt hiszem most megyek és álomba sirom magam.
    Ui. : elnézést a fogalmazásért de tényleg nagyon sokk alatt vagyok

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Pontosan megfogalmaztad azt, amit én éreztem és még ma is érzek a történettel kapcsolatban. Gracie bár kitalált szereplő, mégis a szívemhez nőtt. Úgy éreztem, sok van benne belőlem: bizonytalan, keresi önmagát ésgyakran rossz útra téved. Ahogy egyre több részt írtam világosság vált, hogy nála ’igazabb’ szereplőt még nem alkottam és talán emiatt sírtam én is el magam az utolsó sorok közben.
      Én köszönöm, hogy ilyen csodás olvasók állnak mellettem, mint Te!♥
      Love, Diana

      Törlés
  6. Nagyon jó lett a történet Diana, ez a befejezés tényleg nagyon fel kavaró, de mit is mondjak....talán vmi szinten meg értem hogy miért lett ilyen hirtelen vége. Remélem fogsz még minket boldogítani további történetekkel. Le a kalappal előtted MŰVÉSZNŐ. :) nagyon tehetséges vagy Diana!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm szépen, de még mindig nem tartom magam művésznőnek! :) Azt hiszem hosszú folyamat lesz, amire én is így tudok majd tekinteni magamra. Természetesen írok még történeteket és boldogítani foglak titeket, de remélem, hogy Ti is mellettem fogtok majd állni!♥
      Köszönöm szépen!
      Love, Diana

      Törlés
  7. Drága egyetlen Dianánk!!
    Előszőr is borzasztóan sajnálom,hogy csak most jelentkezem,de nagyon rohanó világban élek én is,és mellesleg nagyon sokat kell tanulnom.Reménykedem benne,hogy megérted.Mindig is jól esett egy nehéz nap után leülni ide,és elovasni az új részeket,vagy csak úgy a régebbi részeket is:))Amit a mai napig így teszek!Rettentően jó érzés volt beleélni magamat a részekbe,egyszerűen jó érzéssel töltöttek el,néha szomorú érzéssel is,de az úgy volt a rendjén.Nagyon szerettem Justint és Graciet is egyaránt.Imádtam az összes fejezetet,energiával töltöttek fel mindig.És ez tényleg így van!Az utolsó fejezet valóban szomorú és megindító volt.De talán ez így van a rendjén.Igy teszi sz utolsó részt még felülmulhatatlanná:)))Köszönök mindent!Nagyon ,NAGYON ügyes vagy!!Büszke lehetsz magadra,amilyen végeredményt elértél,és,ahogyan a sok tanulás és más problémák mellett végre hajtottad a feladatodat:)Én büszke vagyok rád!Mi büszkék vagyunk rád!Én sokat tanultam a részeidből,tőled!(Most olvasom a régebbi blogokat tőled,azok is baromira bejönnek nekem).Nagyon reménykedem benne,hogy még hozol nékünk új blogot.De,ha esetleg valami előbbra van számodra,az is jó,megértem.Csak kérlek ne távozz erről a részlegről,kérlek!Ha,viszont mégis akarsz új blogot rám számithatsz,én fogom olvasni:))Remélem itt ,a szokott oldalon ,egyszer megtalálom:D Sok sikert kívánok a közeljövőben.Erőt!Remélem egyszer valóra válnak az álmaid !!Még egyszer KÖSZI!:)))

    Sok puszi
    Orsi!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Orsi!
      Meg tudom érteni a helyzetedet, én is nagyon rohanok és azt sem tudom, hol áll a fejem. Amire elhatároznám, hogy összeszedem magam jön valami, ami az eddigieknél is jobban lefáraszt és képtelen vagyok kipihenten és száz százalékosan figyelni mindenre.
      Számomra is jó érzés volt egy nyüzsgő nap után leülni és elmerülni a történetben, és szomorúan vettem tudomásul, hogy ennek az érzésnek hamarosan vége lesz, mert a Save Me elérkezett a végponthoz.

      Én nektek, drága olvasóknak szeretném megköszönni, hogy mellettem voltatok és mindig vártátok az új fejezetet, még ha sokszor késtem is vele. Büszke vagyok rátok, nekem kell annak lennem és nem fordítva! Lelkemet-szívemet beleraktam ebbe a történetbe és az utolsó sorokat írva jöttem rá, mennyit is jelentett és mennyire megváltoztatott. Remélem, bennetek is sikerült nyomot hagynom és nem felejtitek el Gracie és Justin történetét :)

      Tervezek új blogot, de majd csak a nyár folyamán. Addig szeretném összeszedni magam. Az pedig, hogy milyen témában lesz, legyen titok :)
      Én köszönöm, sok sikert kívánok neked is az élet minden területén, és köszönöm, hogy mindig számíthattam rád olvasóként!♥
      Love, Diana

      Törlés
  8. Édesem! ♥
    Nem...nem tudok mit mondani. Ég a pofámról a bőr. Ismét elhamyagoltalak. Nem kezdek regényket írni arról, hogy mennyire sajnálom, -hisz úgy is tudod, hogy így van- csak annyit írok, hogy tényleg őszintén remélem, hogy nem utáltál még meg, amiért ennyire elhanyagollak. Velem minden rendben, aput mióta bent van a börtönben egyszer látogattam meg, az sem tartott tovább pár percnél. Azt hiszem, nincs mit mondanunk egymásnak. A nővéremmel nagyon sokat találkozunk, igaz mostanában csak hétvégén, hisz ő Pesten dolgozik, én pedig Szekszárdon lakom. A suliban egy csomót javítottam, úgyhogy nagyon remélem, hogy felvesznek az Egészségügyibe. Az osztályom továbbra is kitagad és bántalmaz, de szerencsére már csak pár hónapig kell ezt elviselnem.

    Meglep, és meg is rendít, hogy ilyen hamar vége lett a történetnek. Megint le vagyok maradva pár résszel, igyekszem pótolni. Remélem majd még több blogban is élvezhetem a tehetségedet;). Mindegy, egyenlőre az elmaradt részeket olvasom majd el.

    Még azt hiszem decemberben elküldtem a dalt, amit felénekeltem, és amit ígértem. Megkaptad, meghallgattad? Ha igen, akkor mi a véleményed róla? (őszintén)
    Szeretlek! ♥
    xx Ani

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drágám!♥
      Egyáltalán nem haragszom, meg tudlak érteni! A Te életedben is összegyűltek a dolgok, teljesen érthető, hogy nem az olvasás és a blog a legfontosabb ebben az időszakban. Örülök, hogy végre jól vagy, remélem, apukád megtanulja a leckét ezek után. Sosem tartottam embernek azokat, akik a saját családjukat bántják, szerintem nem lehet azt tolerálni, ha valaki a szeretteit bántja – akár szavakkal, akár fizikálisan.
      Kívánok neked sok erőt és kitartást! Tudom, hogy nehéz, amikor a közösség, amiben élsz kitagad, de ennél sokkal jobb lesz, higgy nekem. Biztosan fel fognak venni ha javítottál, azután pedig nincs megállás az álmaid eléréséig :) Én már most büszke vagyok rád, mert ezalatt a pár hónap alatt nagyon, de nagyon megszerettelek téged!

      Szeretnék még blogokat írni, de nem tudom pontosan milyen témában és mikor. Mostanában nincs túl sok időm magamra, próbálok minden percet kihasználni.

      Néztem az e-maileket, de sajnos nem láttam közöttük a nevedet, biztosan elküldted? :) Nagyon kíváncsi lennék rá, bár nincs kétségem afelől, hogy csodás hangod van.
      Én is szeretlek, kitartás!♥
      Love, Diana

      Törlés