2013. július 20.

1. fejezet - Ismerős ismeretlen

Kedves olvasók!
Talán azzal kéne kezdenem, hogy ismét megköszönöm a mellettem állóknak, azaz nektek a sok szeretetet! Kicsit előbb hoztam az első fejezetet, mint akartam, de annyira izgatott vagyok miatta, hogy nem voltam képes tovább rejtegetni. Így hát itt is lenne! Nagyon köszönöm mindenkinek, aki akár egy szót is írt nekem, tudatomra adta, hogy milyennek találja eddig a történetet. A prológusban mindössze egy kis rész volt Grace életéből, azonban az első fejezetben sokkal több minden ki fog derülni. Megjelenik egy kulcsfontosságú szereplő Brandon, mellette viszont lesz még pár karaktere a történetnek. Szeretném több szálon futtatni a cselekményeket, tehát Grace-nek sok mindenkihez köze lesz, ahogyan a háta mögött is futni fognak majd a szálak. Még annyit szerettem volna, hogy levettem a fejezetek alól a 'Nem tetszik' gombot, ugyanis valaki ismét elkezdte nyomkodni. Nincs bajom azzal, ha valaki kinyílvánítja a véleményét, hiszen sok szempontból kaptam eddig építő kritikát, amik segítettek az írásban, még sem érzem most úgy, hogy ennél a történetnél így kéne lennie. Természetesen fogadok tanácsokat mindenkitől, de egyre jobban kezdem azt érezni, hogy valaki csak szórakozásból akar engem kikészíteni, ezért inkább nem is figyelek rá. Remélem, ezt meg tudjátok érteni! A Be Alright-nál is hasonló volt a helyzet, ami mellesleg jelenleg szünetel, de már dolgozom a folytatáson, és lesz egy nagy csavar a történetben. Addig is kellemes olvasást kívánnék a Save Me-hez, s további szép hétvégét mindenkinek!
Love, Diana


- - - - - - - -
SLOW DOWN
2013. május 24.
Lágy szellő, szinte égető napsütés, a tenger kellemes, lágy hangja. Ahol laktam, ott az emberek mindössze álmodoztak erről. Kanadában sosem volt meleg, és többször láttuk a havat, mint reggelente a szobánk plafonját. Boldognak kéne lennem? Boldognak kéne lennem! Mégsem vagyok az. Sőt, minden nap minden percében azt kívánom, bárcsak visszamehetnék oda, ahol a társadalom segíti egymást, s ahol még a legzűrösebb lélek is szent békére lel. Amióta Los Angelesben vagyok, az utam lefelé vezet, pedig pont ellenkező cél vezérelt mikor idejöttem. Voltak álmaim, vágyaim, most azonban nagy ürességet érzek.

A kellemesen meleg szellő lágyan kap a hajamban. Minden testrészemet elönti az életérzés, a szabadság érzése. Sajnos mámoros állapotom elmúlik, amint lelépek a part menti sétány kifényezett köveiről. Mostanában ez az egyetlen dolog, ami megnyugvást ad. Ha már nem számíthatok senkire, magamat ne hagyjam cserben!

A kis utca, melyben a megszokott pici kávézó kapott helyet csendes volt. Általában nem sokan koptatták itt az utat, én azonban annál többször. Megpillantva a kávézó üvegajtaját lelassítom lépteimet. Vicces történet, hiszen amióta egy vendég a kevés közül lefejelte az átlátszó nyílászárót mindenki óvatosabban szedi a lépteit előtte.

Mosolyogva libbenek be az üzletbe. A halvány sárga, inkább homok színűre hasonlító falak, a kávé és palacsinta tökéletesen egyesülő illata az otthon érzését jutatja eszembe. Kinézem magamnak az egyik eldugott asztalt, lepakolom a táskámat, s helyet foglalok a műanyag széken.
Érdeklődve veszem a kezembe az étlapot, bár kívülről fújom mi áll benne. Ez a hely, s ennek a helynek az alkalmazottjai voltak azok, akik kezdettől segítettek. Mikor megérkeztem az Angyalok Városába itt kaptam munkát, szállást és barátokat egyben. Egészen addig, amíg pár héttel ezelőtt nem történt egy kicsinek éppen nem nevezhető incidens, ami miatt elbocsátottak. Belátom, talán jobb ez így. Továbbra is van remény, hogy egyszer a régi önmagam leszek, álmokkal, vágyakkal. A remény hal meg utoljára, nem igaz?

Brittany volt ezer éve a hely felszolgálója. Kicsi, szőke lány volt, sápadt, hamvas bőrrel. Arcáról sugárzott a kedvesség, a boldogság. Minden oka meg van rá, hiszen nyáron új állást kezd, eljegyezték és – ahogy mondani szokás – az élete minden területe sínen van.
- Gracie! – pirospozsgás orcáin minden nap meglepődöttség tükröződik, bár feltételezem, számít rá, hogy ismét itt fog találni. – Mit hozhatok? – kezébe veszi fekete tollát és szorgosan várja rendelésemet.
- Egy tejes kávét és egy epres palacsintát kérnék – alig hogy végzek rendelésem leadásával máris szalad a pult mögé és továbbítja kérésemet a már helyettem tevékenykedő Anne-nek.

Nem sokat kell várnom kávém és hőn szeretett palacsintám megérkezéséig, mégis elgondolkozom közben. Furcsa módon kivételesen nem saját magam körül járnak a gondolataim. Tévedésből és hirtelen, pusztán véletlen szalad kezem a nyakamban lógó nyakláncra, s annak szívet ábrázoló medáljára. Nagyot sóhajtva fojtom vissza érzéseimet. A nyaklánc öt éve minden egyes nap a nyakamban lóg, sosem vettem le. Úgy vigyázok rá, mint a szemem fényére és ez valószínűleg furcsán hat annak, aki nem ismeri eme ékszer történetét. De nem is fontos, hogy mindenki ismerje, a lényeg az, hogy én tudok róla. Mások véleményére és nézetére magasról teszek.

Mohón vágom fel az immáron elém tett palacsintát. Néha-néha belekortyolok a kávéba, melynek ismerős, de mégis varázslatos íze magával ragad. Nem sokszor vagyok ilyen költői, de tényleg sehol sem érzem magam otthon, kivéve ezen a helyen. Mindent megadtak nekem és most sem vagyok teljesen, száz százalékig jól, mégis miattuk értelmét látom az életemnek.

Sosem tagadtam le, amiket műveltem, most sem fogom. Ha tudom, távol tartom magamtól a baljós alakokat, csak sajnos nem mindig járok sikerrel. Ez is szerencse kérdése.

Csendes falatozásomat egy ismeretlen fiú zavarja meg. Jellegzetesen szőke haja fel van állítva, bőre napbarnított, szemei kéken csillognak. Kérdés nélkül foglal velem szemben helyet és mint aki jól érzi magát önelégülten kezébe veszi az étlapot, amivel együtt kis híján palacsintám is majdnem röpül.

- Már elnézést, de ki vagy te? – nem tudom, mérges legyek-e a srácra vagy pusztán utáljam ettől a pillanattól fogva. A válasza fogja eldönteni melyik opció lesz.
- Ezt kérdezed? – hamar ítélkeztem, mindkét opcióm bekapcsolt. Általában sem vagyok túl kedves az ismeretlen emberekkel, ennek a srácnak azonban a kinézetében is van valami, ami méterekről is azt üzeni, lenéz téged.  – Brandon vagyok. És te? – hirtelen nyújtja felém kezét, ezzel majdnem leveri a kávémat is. Előbb a palacsinta, majd a kávé. Mérgesen tekintek fel végtagjáról arcára, melyen hatalmas mosoly trónol. 
- Grace – válaszolom egyhangúan, majd kávémba kortyolásommal próbálom mutatni, idegesít a társasága.
- Gyönyörű neved van és Te magad is az vagy – kedves ábrázata helyére felvet egy rosszfiús mosolyt. Értetlenül rázom meg a fejem. – Nincs kedved eljönni velem este valahova? Ismerek egy helyet, totál privát buli lesz, nagy arcokkal – a buli gondolatára összerezzenek. A bennem lévő belső hang nagyon halkan suttog, majd suttogása átveszi testem irányítását.
- Rendben, elmegyek veled – egyezek bele kívül kedvetlenséget mutatva, belül azonban majd’ megőrülve. Zsebéből előhalássza telefonját, én is ugyanígy teszek. Kicseréljük a két készüléket, beírjuk a számunkat s mintha mi sem történt volna visszaadjuk tulajdonosának a telefonokat.

Lebiggyesztett ajkakkal bámulom a fiú, Brandon távozását. Hátizmait és szőke haját tökéletesen kiemeli rajta lévő kék ingje, lépéseit lazán veszi. Mielőtt kilép az ajtón rákacsint az éppen belépő lányra. Tulajdonképpen fogalmam sincs, miért mentem bele ebbe. Hiszen hónapok óta minden porcikám azért küzdött, nehogy esetleg igent mondja egy ilyesfajta ajánlatra. Utólag szégyellem, amiket tettem. Fiatal és tudatlan voltam mikor először ráléptem eme nagyváros járdáira. Mindenben, kivétel nélkül mindenben benne voltam. Van az, mikor elhatározod magadban, hogy leállsz. Soha nem követed el újra ezt a hibát. A terved működik egészen addig, míg a fejedben kavargó gondolatokat fel nem váltja a szenvedély. A vágy, amely vezérel ahhoz, hogy ismét megtedd a dolgokat, amiket legszívesebben elfelejtenél. Van, hogy hónapokig, de van hogy csak hetekig bírod, aztán a tested elzsibbad, megadja magát és visszaesel ebbe az ördögi körbe.

Világ életemben – ahogy mondani szokás – apuci pici lánya voltam. Osztályelsőként és olyan diákként, aki semmi csínyt nem követett el nagy jövőt szántak nekem. Először a szüleim aztán a barátaim is rám erőszakoltak mindent. Elvárták, hogy úgy tanuljak, ahogy nekik tetszik és semmit sem tehettem az engedélyük nélkül. Elviseltem. Egészen addig, míg be nem töltöttem a tizenötödik életévemet. Egyetlen menekülési pontom volt, a legjobb barátom. Ő és az édesanyja adtak nekem menedéket. Nekik tényleg az számított ki is vagyok én, úgy szerettek, ahogy voltam és nem állítottak elém legyőzhetetlen akadályokat. A mi családunk sem volt tökéletes, mégis mindenki elvárta hogy én az legyek. Apa, miközben fél Stratford kocsmakínálatát kiitta és anya miközben körmölte a napi könyvelnivalót. Teljesen mindegy volt a családunkban ki mit tesz. Sosem figyeltek rám igazán, s talán ez az oka annak, hogy ma itt tartok.

Szégyellem magam. Szégyellem azt, ami lettem, mégsem tudom leállítani magam. Erősen szorítom a fém asztal szélét, ismételgetve „Nem megyek el!”. Kinyitom a szemem, s csalódnom kell: ugyanott ülök, ugyanazok az emberek vannak körülöttem és a belül marcangoló érzés sem hagy. Felfoghatom másképp is a dolgokat. Mondjuk, mi történhet? Elmegyek, de nem iszok és nem nyúlok semmi szerhez sem. Mielőtt elszabadulna a pokol, lelépek.

Kezdem kicsit tolerálni, hogy bármerre megyek, abból csak probléma van. Valahogy kiszúrnak maguknak azok, akik rosszak, akik maguk is botrányos életet élnek. Ha belépek egy helyiségben ott biztosan elesik valaki, vagy rosszabb esetben rendőröket kell hívni. Én vagyok az, aki nyugtatja a többieket és nehezen adja be a derekát, mégis aki utoljára marad talpon. Sokáig kerestem a problémák forrását, amiket okoztam, aztán rájöttem, én vagyok az. Én vagyok maga a probléma.

Sikertelen ellenállási akcióm után kedvetlenül tolom el tányéromat magam elől. Villámgyorsan vállamra teszem farmertáskámat és távozom az üzletből. A kinti meleg levegő hirtelen éri arcomat. Jólesik a napsütés minden egyes pillanata. Melegség tölti fel a testemet. Mosolyt erőltetek magamra és veszem az irányt hazafelé.

Hazafelé?! Vicces kifejezés. Van egy nagyon, de nagyon pici lakásom a város szélén, aminek az ablaka egy koszos tetőre néz. Belül egész otthonos, a nap minden szakában fény éri, ezért imádom. Fél éve lakom itt, de nem igazán sikerült tényleg jól éreznem magam benne. Ha lehet inkább elmegyek innen. És a szemben lévő tető..

Nos, annak is külön története van. Tekintve csekély ismeretségi körömet és mivel a legjobb barátomhoz nem fordulhattam berendezkedtem itt. Egy kedd este zenét hallottam a tetőről. Kíváncsian indultam utamra és találtam meg a lépcsőt, mely felvezetett. Tátott szájjal, leeső állal figyeltem aznap este a tetőn táncoló embereket. Őrültségnek hangzik, de csak Ők voltak. Senki más, csak a zene. Ahogy kiismertem ezt a csekély csoportot arról is meggyőződtem, Ők mexikói származásúak. A fél év alatt szerelmes lettem a zenéjükbe és azóta minden kedden kikapcsolok. Lefoglalnak és a zenéjük üteme, a dobok, a különös érzés átveszi az irányítást felettem.

A napom hátralévő része gyorsan repül, nagyjából semmittevéssel töltöm időmet. Időközben telefonom csipogó hangja jelzi érkező üzenetemet, mely a ma reggel megismert fiútól érkezik. A benne lévő információk szerint kilencre a kávézó előtt kell lennem, s ha lehet, öltözzek ki. Vacsorám fogyasztása közben kezd visszatérni életkedvem. Miután belepakolom a tányérokat a mosogatóba kicsiny hálószobám felé indulok. Tanácstalanul ülök le az ágy szélére, mígnem magara öltök egy fekete, pánt nélküli ruhát. Nyakláncomat óvatosan emelem le, csak ameddig átfuttatom párszor a fésűt a hajamon. Utolsó pillantást vetek arcomra a tükörben. Ajkaimra tűzpiros rúzst viszek fel. Saját tekintetem készségesen csillog. Ellépek s utamra indulok.

Nem sokat kell várakoznom a kávézó előtt. Kabátot nem vettem, ezért összehúzom magam a bőrömet érő levegőtől. Hatalmas, fekete autó áll meg a szűk utcában. Lassan lépkedek felé, ügyelve cipőm sarkára. Sosem voltam az a lány, akit érdekel, hogy néz ki, de ez a város és az itt lévő emberek mindent kiöltek belőlem. Darabjaiban sem vagyok ugyanaz, mint voltam, pedig mennyire is szeretnék ismét a gondtalan, jó kis Gracie lenni.
Biztonságban érzem magam bepattanva a hatalmas sportkocsiba. A fiú, aki reggel kék ingben bókolt nekem teljesen máshogy néz ki. Haján tisztán kivehető a hajzselé, öltözéke is sokkal drágább ruhákból áll. Nagyot sóhajtok mielőtt az autó kerekei forogni kezdenek alattunk. Hogy kerültem én egy olyan idegen kocsijába, akiről fogalmam sincs? A nevén kívül jóformán semmit sem tudok róla.

Talán azért mentem bele ebbe az egészbe, mert helyes srácnak tűnt. Ki tudja, milyen üzletei vannak, hiszen nem lehet több tizennyolcnál, de ilyen autója van. Vagy talán a spontaneitás vezérelt mikor kicsúszott az ’igen’ a számon? Nem tudom!

A szórakozóhely, amely előtt megállunk külsejét tekintve is gazdag és elit hely. Óvatosan szállok ki a fekete autóból, segítségemre egy kedves, a klub előtt álldogáló személyzet egyik tagja kel. Küldök felé egy köszönő pillantást. Brandon karon ragad, pont mielőtt bármit is tehetnék. Százdollárosok kötegét nyomja az előbb rajtam segítő ember kezébe. Szemeim kidüllednek. Honnan van ennyi pénze?

A hely belülről sokkal, de sokkal exkluzívabb, mint kívülről. A helyiség tetején forgó diszkógömb különböző színeket varázsol a falakra. Rengetegen vannak a táncparketten, s nem látni mást, csak összesimult fiúkat és lányokat. A zene üteme erőszakosan hatol be fejembe, nem hagyva mást, csak a dübörgést maga után. Brandon észveszejtően gyorsan húz át a termen. Azt sem látom hová lépek, bár a sötétben esélyem sincs látni lábaim irányát. Ahogy félelmem egyre gyarapodik elveszve a tömeg közepén, úgy szorítom erősebben az ismerős ismeretlen fiú kezét, pontosan addig, ameddig saját kézfejem nem téved ezüstláncomra. Félek, ilyenkor pedig a nyakláncomat szorongatom. Évek óta egyszer sem vettem le remélve, újra láthatom a személyt, aki adta nekem. Hiszen továbbra sem csillapodtak felé érzéseim. Számomra jóval több volt, mint egy tiniszerelem. Legjobb barát, lelki társ, ezek a szavak élnek bennem róla, ma.

Utunk egy fehér bőrkanapékkal díszített szobába vezet. Pillanatokon belül kiderül, ez a klub gazdagoknak, híres vendégeinek feltartott helye. Brandon kezénél fogva húz oda az egyik társasághoz. Kinézetükben sem tűnnek jófiúknak, ergo biztosan nem is azok.
Szőke kísérőm kézfogással üdvözli a négy srácot, akiknek mindegyike biztosan kevesebb húsznál és az is tuti, dúsgazdagok.

- Ki a kísérőd ma, Brandon? – az oldalamon ülő srác kezeit combomra vezeti. Összerezzenek.
- Grace. Grace. Tulajdonképpen mi is a vezetékneved?
- Grace Collins – ahogy a combomon lévő kezek feljebb haladnak testemen végigfut a hideg. Hang nélkül ülök arrébb, ezzel abbamarad a testemet uraló gusztustalan érzés.
- Grace, hova mész? Be sem mutatkoztam még! Lil Twist vagyok, de neked csak Lil – kacsint rám a fazon. Pillantásomat Brandonra vezetem, aki látszólag igen jól elvan ezekkel az arcokkal.

Köztem és Lil között csend támad, aztán elővesz egy papírt a zsebéből. Érdeklődve figyelem, ahogy a papírdarabot az asztalra helyezi. Magamban igen közel járok ahhoz, hogy sikítsak. A papírdarabkából tömérdek fehér por hullik az üvegasztalra. Kétségeim nincsenek, pontosan tudom mi az anyag, ami körbejár a kicsiny kis társaságon.

Utolsónak maradni mindig, ismétlem mindig kínos és rossz, ez esetben sem változott a véleményem. Én vagyok az utolsó, de egyben az egyetlen, akinek esze ágában sincs felszippantani az anyagot.

Drogoztam már, sajnos. Nem is egyszer, sőt nem is kétszer. Általában többször elkövetem ugyanazt a hibát, csakhogy meggyőződjem róla, tényleg hiba volt-e. Most viszont érzem és tisztában vagyok vele, hogy ez hiba. Remegve fogom a papírt, amit tuszkolnak ujjaim közé. Szívem hevesen dobog látva az engem figyelők arcát. Arra várnak, szippantsak már a fehér porból. De én ezt nem tehetem.
Szemeim könnybe lábadnak, testem ólomsúlyú lesz. Utolsó lehetőség. Lassítsunk, álljon meg az idő. Lehetetlen, de egyszer, egyetlen egyszer legyen lehetőségem javítani, s nem hibázni.
Közel vagyok ahhoz, hogy kérésüknek eleget téve orromhoz emeljem a papírt.
Hangokat hallok, a társaság feláll, a papír hirtelen esik ki a kezemből. Követve a többiek példáját végigsimítva szoknyámon késztetem állásra magam. Közelebb lépek az érkező két személyhez.

Szívem teljesen lecsillapodik, mígnem tekintetem találkozik az idegen barna szemeivel. Önkéntelenül is nyakláncomhoz kapok, ami neki is feltűnik. Hitetlenkedve lép közelebb hozzám.
- Nem vetted le a nyakláncot? – mosolyodik el, én viszont összetörök lágy vonásait elemezve…

22 megjegyzés:

  1. úúú nagyon jó lett*-*hamar a kövit.:D

    VálaszTörlés
  2. Kedves Diana!
    Ugyan, én még csak nemrég ismertem meg az írásod, teljesen magával ragadott!
    A blog kinézete nagyon tetszik, a fejléc csodálatosan sikerült!
    Grace karaktere kifejezetten tetszik. Hisz, szegény nem akarja ezt csinálni, teljesen jó lelkű ember, mégsem tud a kísértének ellenállni. Kedvesnek is tűnik, szerethető karakter!
    Brandon.. hm, nem tudok mit mondani. Jó fiúnak tűnik, szerintem vele jóba lesz Grace, ugyanakkor mégis az a bulizós típus. Bár kitudja..
    Hálát adtam az égnek, hogy Grace nem tudta befejezni a cselekedetét.. valaki miatt. És hogy ki? Szerintem Justin az.. remélem Ő lesz.
    A csatolt dal kifejezetten illik a részhez!
    Nagyon remélem, hogy Grace le fog szokni ezekről a dolgokról. De ettől lesz érdekes a történet.. legalábbis szerintem.
    Várom már a következő fejezetet!
    Rendszeres olvasód olvasód, Niki!:*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nagyon örülök, hogy így gondolod, s magával ragadott az írásom! Szerintem van még mit fejlődnöm, de nagyon igyekszem. A fejlécet én készítettem, sok munkám volt vele, nagyon szépen köszönöm a dicséretet :) Grace karakteréről több ki fog derülni a folytatás során, úgyhogy róla most nincs mondanivalóm. Brandonnal kapcsolatban is vannak titkok, csak úgy mint Justinnal. Nos, a nyaklánc egy fontos kis szimbóluma a történetnek, erre is csak azt tudom mondani, hogy a folytatás során minden kiderül.
      Köszönöm, hogy írtál és az összes bíztató szót, amit tőled kaptam!
      Love, Diana

      Törlés
  3. Drága Shawty ♥!

    Nem jutok szóhoz, egyszerűen imádtam ♥ :) Imádtam minden egyes szavát, nagyon de nagyon :D Első olvasásra megkedveltem Brandon-t, jó fej srácnak tűnik :D Brittany olyan kis pörgős, vidám csajszi, őt is bírom :)) A fejezet vége volt talán az, ami a legjobban bejött nekem :DD Most jön a kedvenc kérdésem: Itt kell abbahagyni? :D Megöl a kíváncsiság a folytatásig :) :$

    Tűkön ülve várom a folytatást ♥! További szép délutánt, hétvégét és jó pihenést ♥!

    Love Ya,
    Mace

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Mace!♥
      Juj, köszönöm szépen! Muszáj itt abbahagyni, különben nem lenne izgalom a folytatásra. Szerintem a második fejezet elég eseménydús lett, talán ez egy kicsit segít átvészelni a napokat. Igyekszem sietni a folytatással :)
      Love, Diana

      Törlés
  4. Kedves Diana!
    Annyira elképesztő lett az első fejezet, egyszerűen nem találok szavakat! A Prológust olvasva nem tűnt szimpatikusnak Grace, de ez a fejezet nagyon is megkedveltette velem.:) Tetszik, hogy hiszi, hogy egyszer minden rendben lesz.:)
    Kíváncsi vagyok, ki lehet az, akitől a nyakláncot kapta. Valami azt súgja, Justin lesz az, de nem vagyok benne biztos. Mindenesetre reménykedem benne.:))
    Nagyon várom a folytatást, további szép napot! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nagyon szépen köszönöm, mert az igazat megvallva nem hittem volna, hogy ennyire tetszeni fog az első fejezet. Grace talán az eddigi szereplőim közül az, aki a legközelebb áll hozzám – talán azért is mert a Save Me-t ötször akkora lelkesedéssel írom, mint az eddigi blogjaimat. Nem árulhatok el semmit a nyakláncról, jó felé tapogatózol :)
      Igyekszem sietni, s neked is további szép napot!
      Love, Diana

      Törlés
  5. Drága Diana!
    Esznéletlen! Annyira átéreztem amit Grace érez! Olyan jól át tudod adni az olvasónak a lényeget, mint egy fantasztikusan megírt dal, aminek a feléneklője átadja a közönségnek azt mi a dal lényege, és értelme!

    A bevezető is megfogott na ,de ez! Ilyen jól indítani egy blogot.....
    Nagy rajongód vagyok, remélem tudod, vagy legalább érzed a kommenteknől...na mind1 is.
    Várom a kövit!
    xxBekkaxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm! Hogy őszinte legyek régi álmom volt, hogy dalszövegeket írjak, de aztán rájöttem, hogy nincs tehetségem ahhoz. Át tudom érezni, amit mondasz, hiszen számomra is van pár dal, amivel teljesen azonosulni tudok, és hihetetlen, hogy Te ezt érzed a történettel kapcsolatban!
      Nem hiszem, hogy lennének rajongóim, szerintem picit túlzás ez, de nagyon örülök, hogy ennyire szereted, amit írok és teljesen érzem, ezt köszönöm is neked!♥
      Sietek!
      Love, Diana

      Törlés
  6. Kedves Diana!
    Eszmeletlenul tetszik a tortenet, mar most!
    Imadom ahogy fogalmazol! Annyira aterezhetoen irod meg az egeszet hogy az valami elkepezto. ;)
    Mar a bevezetonel tudtam hogy nagyon jo tortenetet fogsz kiadni a kezed alol, es ezt az elso fejezettel is ala tamasztottad.
    Tudtam hogy ezt a blogodat is erdemes lesz olvasnom.
    Nagyon tehetseges vagy, es elmeny olvasni amit irsz.
    Varom a folytatast! :D
    xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm szépen! Minden egyes szavadat köszönöm, mert sokat jelent ilyet olvasni! Igyekszem én is mindig beleélni magam az éppen írt fejezetekbe, s talán ez látszik is. A folytatással igyekszem sietni!
      Love, Diana

      Törlés
  7. Úristen!! El sem tudom mondani, hogy most mit gondolok. Nagyon, de nagyon jól írsz, te lány. :) A megfogalmazásod, a történet menete és maga a történet is hihetetlen jó. Nagyon várom a folytatást, úgy hogy remélem sietsz vele.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Úristen – nekem is ez volt a reakcióm az itt hagyott kis véleményedre! Köszönöm szépen, pedig ez még nagyon az eleje és ennyiből igazán nem sok mindent lehet levonni :) Örülök, hogy tetszik és igyekszem sietni!
      Love, Diana

      Törlés
  8. Drága blogíró barátnőm! ♥

    Csak úgy faltam a szavaidat, közben pedig jól oda figyelve próbáltam elemezni és megismerni a főszereplődet aki nagyon érdekes karakter lett! Gratulálok! A leírásaid gyönyörködtettek és minden maga volt a tökély. :) Izgalmas blog lesz az már biztos, örülök hogy hamarabb hoztad a részt, milyen gyakran lesz?
    Ja és mikor lesz kész a fejlécem mert a hétvége ígérted..és én addig nem tudok részt felrakni amíg nincs kész, ezért lenne sűrgős. :( Remélem hamar küldöd. *-* Előre is köszi!

    Pusz, Dodóka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága blogíró barátnőm!♥
      Köszönöm szépen, tőled igazán nagy elismerés hogy így látod! Grace tényleg érdekes karakter, több szempontból is, hiszen ha jellemeznem kéne, Rá a pozitív, belevaló, őszinte, de ugyanakkor félős személyiség illene. Vagyis számomra ilyen a képe az eddig megírt fejezeteim alapján. Szombatonként tervezem hozni a fejezeteket, de ez nem biztos, hiszen most szombaton sem leszek itthon, ezért szerintem inkább változtatok vagy vasárnapra vagy péntekre.
      Már el is küldtem, remélem tetszik! Az új blogra pedig feliratkoztam és írni is fogok a prológushoz!
      Love, Diana

      Törlés
  9. Szia!
    Most találtam rá az írásodra és nagyon tetszik..
    Remélem a kövi fejezetis ilyen jó lesz.
    Várom izgatottan!^^
    Puszi, Petra!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy tetszik és hogy rátaláltál az írásomra. Igyekszem a következő fejezetet is így megírni, meg az utána lévőket is. A második fejezetben kicsit több esemény lesz, de többet nem mondhatok. Sietek vele!
      Love, Diana

      Törlés
  10. Szia!
    Őszintén megmondom, hogy nem rajongok Justin Bieberért, ezért nem láttam abban nagy jövőt, hogy rendszeres olvasójává váljak a blogodnak, de kellemesen csalódtam. Annyira jól írsz, hogy egyszerűen nem lehet nem figyelmen kívül hagyni és csak úgy arrébb dobni. Ezt muszáj olvasni. Ki tudja, talán még a végén Justint is megszeretteted velem. :) Nagyon tetszik és már várom a következőt! xx
    Meglepi nálam! http://ineedyourlove-1d.blogspot.hu/p/dijak.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Londoner!
      Egyszerűen csak mosolyogtam a hozzászólásodon, hiszen duplán örülök annak, ha valaki nem kedveli Justint, mégis olvas. Sok ilyen emberrel találkoztam az előző blogom, a One Love során is, és – nem akarok nagyképű lenni – hihetetlen érzés, hogy sokan megszerették Őt, csak a blog miatt. Én is azt ajánlom, adj Justinnak egy esélyt, bár én könnyen beszélek, de szerintem nem fogod megbánni! Köszönöm a dicséreteidet, a következő fejezettel pedig igyekszem sietni, valószínűleg kicsit előbb is fogom hozni! Köszönöm a díjat, hamarosan ki is rakom!
      Love, Diana

      Törlés
  11. Szia!Nagyon-nagyon imádom a blogjaidat <3 A Cause al I need is one love-t is olvastam és magával ragadott...Mást sem csináltam, csak olvastam, olvastam, és olvastam.Jól írsz.Ígérd meg, hogy író leszel!Nagyon jó vagy benne...Siess a következő résszel! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nagyon-nagyon köszönöm szépen! :) Nem ígérhetem, hogy író leszek, de a terveim között van! Sietek a második fejezettel, még ma felkerül.
      Love, Diana

      Törlés