2013. augusztus 16.

5. fejezet - Ez meg mi volt?

Kedves olvasók!
Ismét fogalmam sincs, hogy köszönjem meg nektek a sok támogatást! Tényleg elképesztőek vagytok, a díjakkal, kommentekkel, mindennel együtt. Nekem ez rengeteget jelent, inspirál és bevallom, az eddigi történeteim közül talán ez az, amit a legnagyobb lelkesedéssel írok. Ez a lelkesedés pedig csak nagyobb lesz, látva, Ti is szeretitek, amit csinálok. Ezt nem tudom eléggé megköszönni! Nos, a fejezet nem lett se túl hosszú, se túl rövid, elégedett vagyok vele. Próbálom az eddigi úgymond titkos dolgokat hamarosan felfedni. Dalnak egy olyan szerzeményt választottam, amire nemrég bukkantam rá, de első látásra - hallásra - szerelem volt. Gyönyörű, a film is igazán szép, én sírtam rajta. Sokáig nem akarom húzni az időt, remélem, sikerül kihasználni nektek a maradék időt a nyárból, én igyekszem! További szép estét, kellemes olvasást!
Love, Diana


- - - - - - - -
I KNOW YOU CARE
2013. május 30.
Rosszul érzem magam. Egész éjszaka szemhunyásnyit sem aludtam, s most, reggel sem vagyok fényesebben. Csörgő órámra szedem össze magam. Ahogy kinyitom a szemem pislognom kell párat, hogy tisztán lássam, hol is vagyok. A napokban annyiszor ébredtem máshol, vagy mással, hogy már annak is örülök, ha a saját ágyamban találom magam. Persze, erre nem vagyok büszke, de végül is csak Justinnal feküdtem le. Nem mintha ez vigasztalna.
Erőtlenül lököm fel magam mindkét kezemmel az ágyról, de így is rettentően figyelnem kell, hogy el ne essek. Fogalmam sincs, miért van ez velem, miért most érzem csak magam rosszul. Nehéz bevallanom, de érzelmileg rettentően megviseltek a napok. A régi sebeim, a reménytelenség sebei ismét felszakadtak Bieber érkezésével. Talán emiatt érzem magam kimerültnek és ripityává töröttnek, vagy a tudattól, hogy ma kénytelen leszek a nyakláncom után kutatni, miután ismét egy napot a kávézóban tölthetek.

Nem panaszkodom, hiszen rettentően örülök, hogy ismét besegíthetek a kávézóban. Sokszor említem, mennyi mindent kaptam attól a helytől. Ott biztonságban és otthon érzem magam, és ez bizsergető érzet rég kerített hatalmába. Mégis kénytelen vagyok bevallani, miközben dolgozom, kinézek az utcára, és a napsütést látom, hogy hiányzik Stratford. A családom, a megszokott napok, amikor kivételesen egyetértettünk és veszekedés nélkül tudtunk egy légtérben maradni. A karácsony, mikor mindenki összejött, Pattie és Justin is átjött hozzánk és együtt ünnepeltünk. Mielőtt elaludtunk volna a szokásos „Reszkessetek betörők!” maraton után, megittunk egy pohár forrócsokit és a nappaliba készített matracon nyomott el minket az édes álom. Ez hiányzik.

Lassan baktatok a fürdőszobába, megnyitom a hideg vizet, lágyan mosom meg vele arcom minden szegletét. Jól esik a hideg kiábrándító hőmérséklete, picit sikerül felébrednem. Nagy levegőt veszek, mielőtt visszatrappolnék a szobába, közvetlenül a szekrény elé. Magamra kapok gyorsan egy teljesen egyszerű fehér ruhát, sminkelni pedig még eszembe sem jut. A konyhába menetelem közben, és miközben kiveszek egy doboz sört a hűtőből, azon gondolkozom, sírjak-e vagy csak szenvedjek halkan.

Tényleg fogalmam sincs, mi folyik velem, hiszen tegnap minden rendben volt, ma pedig lelki roncsként ébredtem. Egyszerűen nem tudok többet mosolyogni, legalábbis ma úgy érzem. Bár valószínűleg ez csak egy érzelmi gödör, amibe éppen rosszkor kerültem bele. Ezelőtt is voltak ilyenek, de akkor örökösen pozitív voltam, sosem hagytam, hogy az élet ledöntsön a lábamról. Most más, most mintha én hagynám, hogy letaglózzon, egy nagy vihar kíséretében végigsöpörjön rajtam, és szivárvány nélkül elmenjen. Mert ez nem egy kis eső a napsütésben. Ez egy hatalmas, fekete égbolttal, villámokkal és dörgésekkel tarkított vihar, ami évek óta a lelkem mélyén pihent, várva, mikor zúzhat össze.

A lábaim mázsás súlyúak, alig tudom őket mozgatni, ezért a kis távolsággal, ami a lakás és a bolt között van, meggyűlik a bajom. Szokásosan a tengerpart melletti sétányon megyek végig, közben nem magam elé figyelve, hanem a tenger hullámait kémlelve. Kicsit jobb kedvre derít a gyönyörű kilátás, ám ez a hatalmas jókedvem elmúlik, amint belépek a helyiségbe. A napsütés már nem is annyira észlelhető, a hullámok lágy hangja távoli jelenségnek látszik. Mégis valahogy mosolyt erőltetek magamra, ahogy belépek a pultba és köszönök főnökömnek: aki szintén fáradtnak látszik a mai napon. Csütörtök van, hamarosan hétvége, természetes, hogy mindenki fáradt.

A munka oroszlánrésze igazán jól megy, kapok pár dicsérő szót és van, aki ma jön rá arra, hogy újra itt vagyok. Jól esik picit beszélgetni az emberekkel, a visszatérő vendégekkel, mert Ők mindig mosolyt csaltak az arcomra, ahogy most is.

A fehér pohár eltörlése után fáradtan támaszkodok a pultra. Az óra délután négyet mutat, a vendégek kezdenek megfogyatkozni. Brittany is fáradt, és én is, de mindketten tudjuk, hogy bármennyire is szeretnék, nem zárhatjuk be a helyet előbb.

Ismét egy tucat pohár akad kezeim közé. Magamban dúdolgatva, fütyörészve mosogatom őket, ám amikor felnézek, majdnem kiesik az éppen szorgosan mosogatott csésze a kezemből. Bár teljesen nem emlékszem, de ahogy átfut az agyamon az előttem álló srác összes vonásai, a szemei állása, jellegzetes haja, az öltözködése. Emlékszem! Ő ült mellettem, Ő nyomult rám, pont mielőtt előkerült volna a drog. Bevallom, picit ijedt vagyok, hiszen a fiú nem tesz semmi mást, csak a szemembe néz, ami zavar. Pár kínos másodpercre lefagyok, s csak egy képzeletbeli pofon után sikerül felébrednem. Visszatérek a mosogatáshoz, de nem azért, mert inkább mosogatok, hanem mert kínos nekem ez a helyzet. Egyáltalán mit keres Ő itt, amikor a nevére sem emlékszem?

- Grace, rám néznél? – türtőztetnem kell magam, nehogy ismét kiejtsem a csészét a kezemből. Elzárom a vizet, megtörlöm a pulton pihenő konyharuhába a kezem, s úgy teszek, ahogy kért.
- Honnan tudod a nevem? – kérdésem elég hülyén hangzik, amint felteszem rá is jövök, ez egy hatalmas ökörség, hiszen én árultam el neki és egy csoport drogosnak napokkal ezelőtt.
- Szerintem emlékszel arra, honnan tudom a neved – vigyorog sejtelmesen, mire nekem a gyomrom is felfordul. – Te viszont gondolom, nem emlékszel, tekintve, mik történtek – gondolkodóba esek. Állj! Szóval Ő - akinek még mindig nem emlékszem a nevére - tudja, mi történt, ahogy Justin is, viszont senki sem mond semmit. Kezdek komolyan parázni, pedig nem vagyok olyan típus, aki könnyen beijed.
- Nem emlékszem – válaszolom egyszerűen.
- Lil Twist vagyok, hívj csak Twizzy-nek – nyújtja felém hatalmas mancsát, ami szokatlan, tekintve, hogy elég kis termete van. Kezet rázok vele, aztán továbbra is érdeklődve figyelem. – Arra gondoltam, mivel a múltkori buli ilyen jól sült el, most is jöhetnél. Biebs házában leszünk – normál esetben a buli szóra olyan gyorsan zavarnám el innen ezt a gyereket, ahogy csak lehet, de a tény, hogy a buli Justinnál lesz, visszatart Twist elzavarásától.

Gondoljunk csak bele: így bejuthatok Bieber házába feltűnés, kétes alakok és balhé nélkül, elhozom a nyakláncot és le is lépek. Elég egyszerűnek tűnik. Próba szerencse! Ha rajta múlik, úgysem fogja visszaadni addig az ékszert, amíg én nem megyek utána. Nagy levegőt veszek, utoljára átfuttatom a választ az agyamon. Hát jó, egyszer élünk nem?

- Rendben, elmegyek a buliba, de csak ha bejuttatsz – a szívem továbbra is nehéz, s mintha gyorsabban is kezdene verni.
- Alap dolog drágám – kacsint rosszfiúsan, amitől ismét a hányinger kap el – Kilenckor felveszlek itt, öltözz ki – másodpercek alatt távolodó alakját vélem felfedezni, ahogy gyorsan zökkenek ki saját világomból. Miért érzem úgy, hogy nem bízhatok ebben a Twist gyerekben? Sosem a jó emberismerő képességemről voltam híres, az Ő esete különleges. Egyszerűen csak érzem, hogy nem tisztességes a srác, és ez ijesztő. Az is lehet viszont, hogy csak én vagyok túl félős mostanság.

Zárás után szaporán köszönök el, s fáradtan szedem lépteimet hazafele. Mégsem állíthatok oda ebben a ruhában. Kénytelen vagyok ismét magamra ölteni egy feszülős borzalmat, ami kivételesen talán annyira nem is feszül. Jól van Grace, igazán értelmes és okos vagy! Szóval, felveszem az első ruhát, ami kezem közé akad. Egyszerűen kedvem sincs ilyen-olyan rövid borzalmakban tengetni magam, talán ezért is esik a választásom egy felül flitteres, alul sima fekete öltözetre.
Leteszem a hajvasalót a helyére, aztán bicegve toppanok bele fekete magassarkúmba. Mit csinálok én már megint? Valamiért olyan érzésem van, hogy semmi jó sem fog kisülni a ma estéből, mégis belementem.

Szükségem van a nyakláncra, vissza kell kapnom. Az ember ragaszkodik tárgyakhoz, amik jó érzéseket váltanak ki, s számomra eme ékszer ilyen hatással bírt. Egyszerűen ránéztem és boldog voltam – ha teljesen nem is, de az emlékek, amik feltörtek bennem boldoggá tettek.

A másik ok, amiért elfogadtam Twist meghívását az Justin. Sajnos alig vagyok képes tovább tagadni, hogy mit érzek iránta. Közben rettentően fáj, hogy Ő kihasznál engem. Ha nincs is tisztában az érzéseimmel, akkor is. Hihetetlen, hogy mindent félre tudott tenni, s nem a gyereket látja bennem. Mert számomra Ő továbbra is a pici kis Bieber, aki volt. Meg hát az sem egy hétköznapi dolog, hogy a legjobb barátoddal fekszel le, lassan napi szinten.

A csípős levegő csapja meg karomat, amelyre egyszerre libabőrök ülnek ki, az utcákat járva. A kávézó kis utcájában csend van, egy lélek sincs. Az utat mindössze a lámpák fénye világítja be, és azé a fekete autóé, ami a helyiség előtt pihen. Magabiztosnak mutatom magam, s felgyorsítom lépteimet, pedig közel sem vagyok az. Kis idő múlva találkozom Twist pillantásával. Nem szólok hozzá egy szót sem, mikor kinyitja az autó ajtaját, beülök. Hideg tekintettel nézek előre, figyelve, nehogy rá tévedjen a tekintetem. Előre elkönyvelte nálam magát azzal a tapizós akciójára, ami az utolsó emlékeim közé tartozik arról az estéről. Ami talán a legjobban megragadott, és amit sosem fogok tudni kitörölni az elmémből, az a barna szempár, amiben ott és akkor csillogást véltem felfedezni. Ez nem hétköznapi csillogás volt, ez különös. Volt valami furcsa abban, ahogy rám nézett.

Hatalmas ház elé gördülünk be. Ahogy erősen szorítom magamhoz a táskámat, közben pedig tátott szájjal nézek körül, a zenét is hallom. A dallam számomra ismeretlen, ahogyan a társaság többsége is. Rengetegen állnak kint, az ajtónál, a felhajtón, akármerre nézek fiatalokat látok.
Talán Twist nem túl szimpatikus, mégis félve karolok bele, Ő vezet át a tömegen. Közben néha-néha megáll, lepacsizik valakivel, én azonban mögötte kullogva, a földet bámulva igyekszem a lábamon maradni. Belépve a házba hihetetlen látvány fogad: talán szebb is, mint kívülről. Lufik vannak mindenhol, italos pultok, dübörgő zene. Néhol párok csókolóznak nekidőlve a falnak. Összeszorul a gyomrom. Tudomásom sincs, merre tartunk, és csak akkor vagyok hajlandó felnézni, mikor Twist megáll, és ismerős hang üti meg a fülemet.

Arcára emelem pillantásom. Barna tekintete szinte égetően kémlel, akkor is, mikor kézfogással üdvözli a fiút. Elengedem Twist karját, miközben beharapom alsó ajkamat. Kínos csend támad köztünk, hiába üvölt a zene.

- Srácok, szerintem én most megyek, beszélgessetek. A reakciótokból az jött le, van miről – érdeklődve kapom fejemet a távozó Lil után, aki minden erejével azon volt, hogy próbálja túlkiabálni a zenét, több-kevesebb sikerrel. A helyzet egyre kínosabb lesz. Én ezt nem bírom tovább! Egyszerűen gáz, hogy egymás előtt állunk, szótlanul. Amúgy is elég ciki nekem ez az egész helyzet, a történtek miatt pláne.
- Én.. – kezdek bele bizonytalanul, s olyan halkan, hogy valószínűleg meg sem hallja – megyek – mondom határozottabban és hangosabban. Mielőtt megfordulhatnék Justin elkapja a karomat, közel húz magához, és a fülembe suttog.
- Inkább igyunk meg valamit.

Gombóccal a torkomban ugyan, de elfogadom meghívását. Szívem kétszeres tempóra kapcsol, követve Őt a tömegben. Elkeveredve kutatok ismerős alakja után. A sírás kerülget a sok ember között, ám összekulcsolva ujjainkat ragadja meg újra karomat és húz maga után védelmezően.

Egyetlen szót sem szólunk egymáshoz. Egyre kínosabban érzem magam. Elengedem puha kezét, leülök a hihetetlenül nagy és szép konyha székére. Továbbra is szótlanul kortyolok bele a Jack Daniel’s-el teli pohárba. Minden korttyal felszabadulok. Az ötödik pohár után felpattanok, és sietve tűnök el a tömegben. Egy ideig egyedül táncolok, aztán csatlakozik hozzám Twist is. Valahonnan előkerül, pici biztonságérzetet ad. Minden jól alakul, jól érzem magam, sikerül elfelejtenem mindent, mindaddig, amíg fogdosni nem kezd. Vagy az alkohol hatása miatt, vagy mindössze azért, mert kedve van, vezeti kezeit testemre. Hiába tolom el magamtól, újra, s újra visszahúz. Nyakamat kezdi csókolgatni, s mikor rájövök, mi folyik itt, elfog a sírás. Nem enged, erősen szorít, kezei ruhám alatt járnak. Nem tudok semmit sem csinálni, suttogom magam elé halkan azt, hogy ’Segítség!’ – senki sem jön. Sírásom felerősödik, utat enged magának az első könnycsepp.

- Segítség! – motyogom hangosabban, de nem eléggé. Bőszen próbálom kezeit kiszedni ruhámból, mire Ő leszorít, így esélyem sincs menekülni. A hányinger és a szégyenérzet, ami eluralkodott rajtam elmúlik, ahogy valami csoda folytán nem érzem már Őt magamon. Potyogó könnyekkel fordulok hátra. Látom, ahogy valaki kihúzza Őt a tömegből. Alig kapva levegőt a sírástól járom az utat, amin a megmentőm és Twist megy végig, s ami a konyhába vezet.

- Haver, ez meg mi volt? – fogja idegesen kinyújtott pólóját Twist. Félve borulok az ajtónak. Lefagyok.
- Ha még egyszer hozzáérsz Grace-hez, esküszöm, megöllek! Hozzá ne merj érni, megértetted? – összerezzenek hangja hallatán. Bár keveset látok a szememet borító könnyfátyol miatt, azt tökéletesen, ahogy pólójánál fogva felemeli a kis termetű rappert. Izmai tökéletesen kirajzolódnak. Akkor hajlandó letenni, mikor észreveszi, hogy bámulom.
- Értettem – bólogat hevesen a már padlón álló srác, aztán amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan trappol ki mellettem, figyelve, rám ne nézzen.

Bizonytalanul ugyan, de közelebb lépek Justinhoz. Először egy lépéssel, aztán kettővel, aztán hárommal, végül alig választ el tőle valami.

- Ez meg mi volt? – teszem fel ugyanazt a kérdést, amit az előbb hallottam.
- Mire célzol? – az agresszivitás élesebb lesz hangjában, amivel kellően meg is ijeszt – Ahogy láttam, jól elvoltál Twizzy-vel – megvető pillantása lyukat fúr szívembe. Egyszerűen rettentő rossz érzés kap el barna szemeibe bámulva. Tekintete elveszik, ahogy az ajtó nagyot csattan. Letörlöm az első kibuggyant könnycseppemet, és amilyen gyorsan tudok, Justin után szaladok.

Az utcán akadok rá, feje kezeibe van temetve, ahogy a járda szélén ül a már ismert hatalmas Ferrari mellett. Ismét jól szemügyre veszem a kocsit, nyugtázva, mennyire gyönyörű. Kézfejemet lágyan Justin hátára simítom, aki azonnal felkel érintésemre. Szemei továbbra is villámokat szórnak. Ó Justin, csak tudnám, miért vagy már megint ilyen!

- Justin, én ezt nem akartam – magyarázkodásom kissé elavultnak tűnik. Ő is tudja, hogy nem akartam, hallottam, ahogy megfenyegette Twist barátomat, és ráadásul sírni is látott. Akkor meg miért játssza a durcás nagygyereket?
- Persze, ezt még higgyem is el!
- Jó, akkor ne higgy nekem. Én elmegyek, nem akarlak soha többet látni – terjengetek látványosan, amitől valószínűleg úgy festek, mint egy idióta, de máris szedni kezdem a lépteimet befele, ahol a táskám pihen. Egészen addig, amíg egy puha kéz a csuklómra nem téved, visszarántva engem. Mielőtt leüvölthetném a fejét, hogy miért ránt már megint vissza, arcomat kezébe veszi és szó nélkül ajkait számra tapasztja. 

18 megjegyzés:

  1. OMG OMG OMG *-* Justin meg Twist meg Justin áhh és megcsókolta *-* gyorsan kövit :DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nem tudom, mit írhatnék neked, azon kívül, hogy köszönöm! Justin, twist és megint Justin. Volt esemény, nemde? :) Sietek!
      Love, Diana

      Törlés
  2. Ó, mama. Grace szerencsés vagy. Megcsókolta megint. *.* Na de, a rész. CSODÁS, megint!! Imádom. A blogod, mindent. Jaj a következő sokára lesz. :( De megvárom ;) Azt a zenét már hallottam, csak a film címét nem tudom. Elmondod? Megköszönném. :) És nagyon várom a következő részt.
    Love,
    Kriszti♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Hát igen, Grace szerencsés, annyi biztos :D Köszönöm szépen, igazán sokat jelent! Örülök, hogy szereted a blogot, mert rengeteg munkám van benne, bár én annyira azért nem vagyok elégedett az írásaimmal. Annyira nem lesz sokára, hidd el, hamar péntek lesz és akkor jön is a folytatás! A film címe Now Is Good (A Most Jó). Nagyon szomorú, de mindenképpen ajánlom! Sietek a következő résszel :)
      Love, Diana

      Törlés
  3. Drága Shawty ♥!

    Imádtam, nagyon de nagyon ♥ :) Gracie karaktere egyre jobban megtetszik :D Kicsit haragszok most Lil Twist-re, hogy kikezdett Grace-cel :/ De hál' Istennek Justin ott volt és megmentette Twizzy-től Grace-t :DD Mondjuk nem értem, hogy Justin miért akadt ki a lányra, mikor nem is ő volt a hibás, hanem a rapper :"D De ez mondjuk elfelejtődött a csók idejére, úgy érzem :DD

    Tűkön ülve várom a folytatást ♥! További szép estét és kellemes hétvégét kívánok ♥!

    Love Ya,
    Mace

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Mace!♥
      Örülök neki, s nagyon, de nagyon köszönöm! Grace elég érdekes egy karakter, hozzám is közel áll, szerintem szerethető. Az ok, hogy Justin miért akadt ki ennyire legyen titok, majd később ki fog derülni. Nem olyasmi, amire könnyen rá lehet jönni, eléggé ki kell bogozni a szálakat az okig :)
      Igyekszem sietni, s neked is további kellemes hétvégét és nyarat kívánok!♥
      Love, Diana

      Törlés
  4. Drágám!
    Hát fuh....
    Konkrétan ennyi jön ki most a számon. Még is megpróbálok valami érthető kommentet összeszedni....;)
    Nagyon jó lett. Ahogy leíetad az érzéseket amik Gracben kavarognak.., teljesen átjött.
    Aúgy azt hittem, hogy, L.T megerőszakolja....
    Hála Istennek nem mert jött a Hereceg és megmentette:)
    Na csak sikerült! Várom a kövit!
    xxBekkaxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Bekka!♥
      Nagyon-nagyon köszönöm! Rettenetesen örülök, hogy sikerült átadnom Grace érzéseit, ez volt az egyik célom :) A „Herceg”, ez tetszik! Sietek a következővel, örülök, hogy tetszett!
      Love, Diana

      Törlés
  5. Ez aztán a hangulatváltozás...Ilyet...Mint eddig mind, ez is nagyon jó lett!
    Olyan jól írod le a Graceben dúló érzelmeket...És hát ez az utolsó dolog...
    Legyen mér péntek és had tudjam meg, h miért csókolta meg Justin!(bár sejtésem van-de az nem ugyanaz...)
    Puszi,Petra!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm, örülök, hogy tetszett! :D Igyekszem nagyon az érzelmek leírásában, néha vissza kell olvasnom, hogy ne mondjak ellent pár dolognak, de megéri! Hamarosan péntek lesz, és akkor minden kiderül :)
      Love, Diana

      Törlés
  6. jaaaj nagyon jó lett! csak így tovább! ;) nagyon várom a kövi részt :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm, igyekszem így tovább! Sietek a következővel!
      Love, Diana

      Törlés
  7. Drága Diana ♥!

    Ne már!
    Igen, első megjegyzésem a részel kapcsolatban. Megint csodásat alkottál. Grace érzéseit is nagyon jól sikerült leírnod, és átadnod is:) Én konkrétan azt hittem, hogy L.T. megerőszakolja Gracet, de hál' istenek nem. Mert jött a szőke - aki egyébként barna - herceg és megmentette. Perpillanat nem tudom eldönteni, hogy szeretem Justint vagy nem. Mert van amikor kedves - mondanám azt, hogy aranyos, de ebbe a történetben nem hiszem olyan sokszor lenne az - és van amikor bunkó paraszt. Egyébként..csak én vettem észre, hogy Grace a nyaklánca nélkül indult haza felé? Mert Justin nem adta neki vissza az már tuti.

    Izgalommal várom a következő részt! Szép hetet kívánok neked és idő töltést! ♥ Fent van az utolsó részem:)

    Ölel, Abbie Brightmore

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Abbie!♥
      Rettentően köszönöm a csodás szavaidat, nekem ez rengeteget jelent! Nekem ez a barna herceg dolog nagyon tetszik, bele fogom még szőni a történetbe :) Justin ilyen, mindennek oka van, többek közt annak is, miért viselkedik így. Grace pedig vissza fogja kapni a nyakláncot, ne aggódj :D
      Sietek a következő résszel, kellemes hetet neked is és további szép nyarat! Megyek, s olvasom!
      Apropó, válaszoltam az e-mailedre!♥
      Love, Diana

      Törlés
  8. Szia! :)

    Úristen!!! Ez a rész is Csodás lett, mint a többi *-* Grace annyire szerencsés vagy *.* Imádom ahogy Grace érzéseit leírod, jól átadtad :DD Azt hittem hogy Lil megerőszakolja Gracet, de hála Justinnak nem :) Azon eléggé meglepődtem hogy egyszer sem kéri vissza a nyakláncot...
    Olyan messze van még a péntek...Nagyon várom a kövi részt... :)) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm! :) Grace valóban szerencsés, meg kell hagyni! A nyaklánc vissza fog kerülni hozzá, ne aggódj, idő kérdése. Annyira nincs messze, sietek is a folytatással, minél előbb próbálom hozni.
      Love, Diana

      Törlés
  9. Nagyon jo lett... Gyorsan kövit... !!!!!!! :-)

    VálaszTörlés