2013. november 2.

15. fejezet - A szívem ide tartozik

Kedves olvasók!
Megígértem, hogy nem fogok késni, mégis sikerült. A tegnapi napom legnagyobb részét a temetőben töltöttem, sajnos sok családtagunkat látogattuk meg. Tudni kell, hogy a mi családunk egy része körülbelül harminc kilométerrel - és egy országhatárral - arrébb lakik és őket csak ilyenkor tudjuk meglátogatni. A fejezettel készen voltam a hét elején, még sem akartam feltenni, mert időközben javítgattam benne. Szeretném megköszönni az előző fejezethez érkezett 11 kommentet, a pipákat és a díjakat is! Ahogy az előző bejegyzésben is láttátok egy versenyen elég eredményesen szerepeltem, s köszönöm mindenkinek, aki szorított nekem! A fejezetről annyit, hogy ez most picit nyugisabb rész lett, és egyel több szereplő került a történetbe, Ő pedig nem más, mint a drága Pattie. A csatolt dal az All That Matters, mert személy szerint nekem ez a kedvencem az eddig MusicMondays-ből, ez fogott meg a legjobban, s emögött szorosan áll a Heartbreaker. Nem húznám sokáig az időtöket, köszönök mindent, sikerült nagyban feldobnotok a szünetemet. És még annyit, hogy aki nevetni akar így estefelé az nézze meg a Believe Crew "Push It" videóját - garantált a nevetés! További szép estét, sok sikert a következő héthez! Imádlak titeket!
Love, Diana

- - - - - - - -
ALL THAT MATTERS
2013. június 12.
A napfény lágyan melegíti az arcomat. Egyáltalán nem érzem, s nem is hallom a motor zúgását. Lassan pislogok párat. A kép kis lépésekben tisztul ki. Egy tiszta, bárhol felismerhető énekhang üti meg a fülemet. Továbbra is fekve maradok, s figyelem, ahogy Justin halkan, de mégis magabiztosan énekel egy – számomra – ismeretlen dalt, kezében a szöveggel. Legalább ötször kezdi újra, néha át is ír valamit a fehér papíron. A lehető leghalkabban próbál énekelni.
Most jöttem rá, hogy élőben alig hallottam Őt énekelni. Utoljára 13 évesen énekelt előttem, akkor is egy Chris Brown dalt, azzal a kis vékonyka hangjával. Szerettem, ha énekelt, mert akkor igazán boldog volt. Pattie számára is ez volt a fontos, ezért támogatta mindenben, ezért állt ki mellette így: mert azt akarta, hogy Justin boldog legyen és megoszthassa a tehetségét, az elszántságát és a lelkét a dalaiban. Sikerült neki.

Annyi emlékem kötődik Pattie-hez, furcsa is számomra, hogy inkább Ő melengeti meg a szívemet, mintsem a saját szüleim. Tisztelem a szüleimet olyan mértékben, ami egy gyerektől illendő és elvárandó, Ők viszont sosem voltam mellettem. Mindig a tökéletest akarták, azt, hogy orvos vagy ügyvéd legyek, színötös jegyekkel fejezzem be az egyetemet és életem végéig úgymond ’tiszta’ maradjak. Folytonosan arról prédikáltak, mennyire rossz az alkohol és hogy mennyi mindentől vissza fognak engem tartani – pedig anya és apa is sokszor keveredett bajba, hiába áltatták magukat. Tudtam a lelkem mélyén és sokszor sírtam álomba magam, amikor apa részegen kiabált anyuval, aki inkább a munkájába menekült és egy hétig felém se nézett. Azt sem tudom, kitől szenvedtem el a legtöbb sérelmet, csak annyival vagyok tisztában, hogy nekem is volt az a pont, amikor elszakadt a cérna és kénytelen voltam más útra térni, mint amit szerettek volna.

Évek óta nem láttam a saját szüleimet, s erre nem vagyok büszke. Mégis sosem hiányzott az állandó veszekedés, a lenézésük és az, hogy ha valami nem volt tökéletes belém beszélték, hogy nekem semmi se megy. Borzasztó érzés, amikor senkinek sem vagy jó, pláne nem a szüleidnek. Talán nem is kéne feszegetnem ezt a témát, inkább örülök, hogy van mellettem valaki, aki segít és ennek az állandó félelmetes fenyegetéseknek és elrablásoknak is vége van.

Álmosan, kócos hajjal ülök fel és tekerem magam köré jobban a kockás paplant. Az éneklés abbamarad, mindössze egy barna szempár mered rám, aztán egy reklámba illő mosoly csillog a távolban.

- Jó reggelt, álomszuszék – a papír, ami Justin kezében volt a repülő egyik ülésére kerül. Várjunk csak! Mióta vagyok én egy repülőn? Ha jól emlékszem, tegnap este az autóban aludtam el és akkor még Los Angelesben voltunk.
- Jó reggelt. Hogy kerültünk ide? – nézek körbe látványosan, miközben elhelyezkedem a takarómban. Elég nagy ez a repülő, bár ez már meg sem lep.

 Sok dolog változott Bieber körül és ezt ideje lenne megszoknom Néha jobb lenne, ha minden a régi kerékvágásban maradt volna, amikor mindketten Eminem nevével díszített pulcsiban jártunk és egy napot sem töltöttünk el egymás nélkül. Persze, együtt vagyunk, de néha kicsit szokatlan nekem, hogy itt vagyok vele, azzal a Justinnal, aki hihetetlen híres és gazdag. Létezik egyáltalán olyan, akiben ténylegesen megbízhat?

Sokszor elgondolkodom az ilyesmi témákon, főleg amióta ismét az életem része lett. Nem zavarja, hogy folyton a nyomában járnak és kikezdik? Mert mostanában elég sok negatív dolgot adtak le róla. Egyszerűen nem tudom, hogy szeretheti annyira a zenét, hogy ezt mind bevállalta.
Abban biztos vagyok, hogy bennem megbízhat. Sosem érdekelt, hogy mennyi pénze van, milyen körökben mozog. Nem olyan ember vagyok, aki az ilyen anyagiakért bármit megtenne. Undorító kihasználni valakit ilyenekért cserébe. Kicsit sikerült elkalandoznom, s össze-vissza gondolnom mindent, ismét.

- Elaludtál a kocsiban és mivel 35 órát kellett volna vezetnem Stratfordig, inkább a repülőt választottam – néz rám azzal a tudálékos fejével, mint aki mindent tud, komolyan.
- Jól van Mr. Okoska, köszönöm.
- Most nem tudom mit köszönsz, amikor az én érdekeimet néztem – az előbbi okos arckifejezése nagyképűvé válik.
- Ne szórakozz Bieber! Reggel különösen harapós vagyok – biggyesztem le ajkaimat, mint egy gazdátlan kiskutya.
- Jaj, ne legyél már ilyen – ül le mellém. Közelebb húzom magamhoz a takarót, hogy rendesen elférjen. Kezdem megszokni, hogy ilyenkor mindig megcsókol, ám a szokásos csók helyett egy homlokra adott puszi lesz az ajándékom, amely jelen esetben sokkal többet jelent nekem, mint egy csók. Justin kényelmesen elhelyezkedik, lábaimat a takaró alól az ölébe teszi, ezzel elérve, hogy majdnem leessek a földre. Szerencse, hogy időben kapcsolok és kapaszkodom meg a vállába.
- Mikor érünk oda?
- Talán fél óra és ott vagyunk.
- Lassan négy éve, hogy nem jártam Kanadában. Félek – tényleg félek. Félek a szüleim reakciójától, az emberek reakciójától. Nem akarom, hogy azt higgyék, cserbenhagytam őket. Csak a saját utamat akartam járni, s én naiv azt hittem, keresni fognak. Sosem kerestek. Fel sem hívtak, vagy ha jelentkeztek is az egyszer volt, amikor a középiskolában balhéba keveredtem. Ennyi. Olyan, mintha nem is léteznék számukra.

A repülőút kicsivel többre sikeredett, mint fél óra, de összességében teljesen elégedetten szállunk le – na jó, Justin talán kicsit lelkesebb, ez a lelkesedése akkor sem lankad, amikor huszadszorra próbálja betuszkolni a bőröndöket az értünk küldött autó csomagtartójába. Stratfordnak nincs hivatalos repülőtere, ezért kénytelenek voltunk Toronto-ban landolni. Innen, a nagyvárosból három órás autóút következik Stratfordba. Pozitívan tekintek előre.

Azt gondoltam, én leszek, aki nyavalyogni fog, mégis Justin nyavalyog folyton, hogy fáj a segge, elfáradt és aludni akar. Kérdem én: mit csinált egész éjszaka?

Szemem folyamatosan a tájon pihen. Nézem az elsuhanó fákat, a sűrű erdőket, az autókat. Olyan nyugodt itt mindent, olyan természetes. Rég nem éreztem azt, hogy otthon lennék. Los Angelesből hiányzott valami, ami itt, Kanadában meg van. Egyre gyorsabb sebességgel megyünk, köztünk halál csend van. Bieber a vezetésre koncentrál, én a tájat figyelem, közben gondolkozom.

- Gracie, kivennéd a kesztyűtartóból azt az albumot, amire az van ráírva, hogy ’Yours Truly’? – ereszt egy szívdöglesztő félmosolyt a mellettem vezető fiú. Úgy teszek, ahogy kérte, bőszen keresem az albumot. A kesztyűtartó legaljában meg is találom. Kíváncsian várom, milyen dalok vannak rajta. Az első ütemekből felismerem Ariana Grande hangját. Arról értesültem, hogy Ariana Justin menedzserének új pártoltja és egész jó dalai vannak.

Rettenetesen tetszik ez az album, s amikor másodszorra hallgatjuk meg a szövegek nagy részét én is tudom. Bámulatos, hogy meg sem jelent még, de már hallhatom. A vezetőülésben lévő okos kis zenész adja az ütemet, az ujjaival dobol a kormányon, amíg én a hangok kiéneklésével bajlódom, kevés sikerrel. Szeretek énekelni, hiába rendelkezem minimális muzikális tehetséggel és érzékkel. Egyszerűen jó érzés tölt el éneklés közben, hiába tudom, hogy hamis.
Kuncogás hallatszik mellőlem. Abbahagyom a dalolászást, értetlenül, összeráncolt homlokkal meredek a távolba. Most tényleg kiröhögött a hangom miatt?

- Megsértődtél? – látványosan fonom karjaimat össze. Válaszként felhúzom a vállaimat, s mint aki se hall, se lát fordulok a másik irányba. Oké, nem szoktam sértődöttet játszani, de ez rosszul esett. – Grace, ne már. Te nem ilyen vagy.
- Kinevettél – suttogom, kisgyerekhez hasonló félénkséggel.
- Én nem rajtad nevettem. Aranyos voltál, ahogy énekeltél.
- Persze. Meg kicsit hamis is, nem? – abbahagyva a duzzogást helyezkedem vissza a normális helyzetembe.
- Kicsit. De nem ezért szeretlek.
- Mikor érünk már oda? – terelem el a témát. Talán túljátszottam ezt az egészet. Elvégre tisztában vagyok azzal, hogy rosszul éneklek, egy kapcsolatban meg fontos az őszinteség. Teljesen kvittek vagyunk.
- Hamarosan. Ne nyafogj, inkább énekelj tovább – a szarkasztikus hangnemét ellensúlyozza a mosolya, ami folyamatosan az arcán trónol.

A hátralévő időben inkább hallgatom a zenét, minthogy énekeljem. Sokkal jobb, bár ez a csend kettőnk között idegesít. Annyi kérdésem lenne felé, azt sem tudom, hol álljak neki. Kíváncsi vagyok minden apró részletre, az összes szövetkezésre, plusz az is izgat, hogy Justin hogy szerethetett belém. Ez nem volt túl önbizalommal teli, de világéletemben kedveltem Őt, közben azt hittem, neki csak egy barát vagyok a sok közül. Tényleg elképzelni sem tudom, hol lennék most nélküle. Meghallgatott, bízott és hitt bennem.

Amikor a tekintetem először találkozik a kék táblával, amin Stratford neve áll fehér betűkkel, a szívem hatalmasat dobban.
Van egy érzés, amit nem lehet megmagyarázni. Ez az otthon érzése. Azt mondják, az otthonod nem ott van, ahol a házad, hanem ahol a szeretteid. Az egész családom egytől-egyig itt él, ide kötnek az emlékeim. A szívem ide tartozik.
Az autó kerekei felgyorsulnak. Látom, hogy velem ellentétben valaki boldogan tér ide vissza, s nem fél attól, hogy mi lesz ezután. Ott tartok, hogy lassan a könnyeim is folyni kezdenek. Az utcák, az emberek annyi érzelmet csalogattak elő belőlem. Hiányoztak. Lehet, hogy rossz döntést hoztam, amikor eljöttem innen. Magam sem tudom.

A környéken teljes nyugodtság van. Félve szállok ki a járműből. Nem tudom levenni a tekintetem a hatalmas téglaházról. A nagy pillanatomat Bieber hangja szakítja meg. Kezeit térdhajlatomhoz helyezi, így emel a magasba.
- Segítesz kipakolni? – arcunkat nem sok választja el egymástól. Elveszem a csokoládébarna szempárban, a csillogásában, a mérhetetlen szeretetben, ami abban lakozik.
- Hát, meggondolom – kéretem magam, azonban nem sokáig bírom, egy nevetéssel elintézem, hogy abszolút komolytalan legyen a helyzet. A lábam a földre ér, ujjaink összekulcsolódnak. A mostani pakolás sikeresebb, mint a reptéren elszenvedett. Az összes erőmet bevetve szedem ki a legnehezebb bőröndöt. Tényleg, nekem egyáltalán vannak itt cuccaim? A sok ezer bőrönd közül valamelyik csak hozzám tartozik. Remélem.

Bőszen adnám tovább a bőrönd után érkező fekete táskát Justinnak, aki sehol sincs. Amikor megfordulok látom, hogy az ajtóban áll, Pattie-vel társalogva. Lefagyok, amikor mindketten rám néznek. Ledobom a táskát a földre, s mintha az életemért futnák – ezt mostanában sikerült gyakorolnom – úgy közeledem Pattie felé, végül vetem az ölelésébe magam. Eljött az a pont, amikor lehetetlen visszatartani a könnyeimet. Erősen szorítom Őt, sírva. Hiányzott nekem, nagyon. Amikor elválunk egymástól megjelenik előttem könnyes arca.

- Nagyon hiányoztál – nyelem el a szó végét mielőtt ismét sírni kezdenék.
- Te is Gracie. Mindenkinek hiányoztál – törli meg kis kezeivel Pattie az arcomat. Rejtély számomra, hogy egy ilyen pici nőbe hogy szorulhatott ennyi alázat és szeretet. Rettenetesen imádom Pattie-t.
Az üdvözlés után Justin karjaiban találok menedéket. Valahogy ez a találkozás kihozta az eddig rejtett érzelmeimet. A sírásom pakolás közben sem csillapodik, mindössze csak akkor, amikor belépek a házba.
Rengeteg minden változott. Ahogy körbenézek új, sokkal modernebb tárgyak tömkelegét pillantom meg. A helyszín kinézete változott, azonban a belseje nem. Az emlékek nem.

Leveszem a cipőmet, s követném is Pattie alakját, amikor Justin elém áll.
- Anya, menj csak, mi beszélünk – Pattie egy intéssel jelzi, hogy rendben van, nyugodtan beszéljünk – Biztos, hogy jól vagy?
- Teljesen jól vagyok – normális esetben ez egy hatalmas hazugság lenne, de most jól vagyok. Nyugodt vagyok, nem azon töröm a fejem, hogy mikor kap el valaki az utcán vagy mikor visznek el ismét – Justin. Elmesélnéd nekem, hogy mi volt ez az egész? Ami történt velem az több volt, mint ijesztő.
- Nem történt semmi. Vagyis.. – a kérésemtől hirtelen fal fehérré változik az arca. Látom rajta, hogy bizonytalan. Titkol előlem valamit. – Az történt, ami történt. Ne beszéljünk erről. Inkább gyere, anya csinál nekünk reggelit.

Összekulcsolja ujjainkat, amivel picit sikerül megnyugtatnia. Érzékenyen érint ez a téma továbbra is. El akarom felejteni az egészet, mégis kíváncsi vagyok arra, hogy mi is történt. Kik azok az emberek, mi történt azon az estén. Szóval minden érdekel.

Pattie nagyon finom ételt készített. Egy elefánt is lecsúszna a torkomon, annyira éhes vagyok. Az evés lassan telik, mindenki a saját ételével van elfoglalva. Néha-néha kapok pár kérdést, ezekre egyszavas válaszokat adok. Tulajdonképpen fogalmam sincs, hogy is formázzam a szavakat, hogy pontosan tükrözzék azt amit érzek. Egyszerűen jó itt és kész.

A reggeli után felcipeljük a bőröndöket. Ide-oda kapkodva a fejem követem Biebert, amíg ki nem kötünk a régi szobájában. Leteszi a cuccainkat, majd leül az ágyra és úgy figyeli én mihez fogok kezdeni. Először is jelentősen körbenézek, megállapítva: semmi sem változott. A falak sötétkék színűek, az ablakon beszűrődő napfény útjába mindössze egy kisebb függöny áll. A falakon ilyen-olyan poszterek vannak, a legtöbbjük autókat vagy éppen Eminemet ábrázolja. Ő volt a kiskori kedvencünk, folyamatosan az Ő zenéit hallgattuk.

Fáradtan huppanok le az ágyra. A pakolás teljesen lefárasztott, plusz kicsit sem voltam nyugodt az éjjel. Talán ha sikerül kicsit aludnom, akkor este el is mehetünk akár valahova. Bulizni akarok. Szórakozni. Mert azt érzem, hogy szabad vagyok – világ életemben szabad lélek voltam.
Egy könnyed mozdulattal fordulok át a másik oldalamra, közvetlenül Felé.

- Fáradt vagyok – helyezkedem el, hogy kényelmes legyen. Két kar fonódik derekam köré. Fejemet nyakhajlatába hajtom, úgy figyelem minden egyes lélegzetvételét.
- Nyugodtan alhatsz, majd este jöhet a java – szinte látom magam előtt az elégedett, kaján mosolyát.
- Fogd be Bieber – ütök rá egy kicsit a mellkasára – Este bulizni megyünk – jelentem ki magabiztosan. Akármennyire is szeretnék szórakozni és önfeledten táncolni napokon keresztül van bennem egy rossz előérzet. Akárhányszor elfelejtem ami történt ez az előérzet emlékeztet rá. Talán túlreagálom, mint ma olyan sok mindent.
És ha nem?

12 megjegyzés:

  1. Ismét nagyon jó lett a felyezet!!!!! Mikor megláttam hogy kint van a rész ugy örültem mint még soha: :D Amugy hogy lehet az hogy nincs hiba a blogodban?! Minden blogban találtam valami kis hibát de a tiédbe még egy ici pici hibát sem találtam!!! (hála Isten!) Siess a kövi résszel. :) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett! :) Szerintem van hiba a blogomban, nem is egy, de ezeken igyekszem javítani. Vannak olyan napok, hetek, amikor nincs ihletem, de nem akarlak cserbenhagyni Titeket ezért inkább publikálom a fejezetet minthogy szenvedjek vele még pár napot.
      Sietek!
      Love, Diana

      Törlés
  2. Drága Diana!

    Én gondoltam, hogy ma hozod, ami nem baj, hisz tényleg a család az első!:)

    Olyna jó volt olvasni ezt a részt, tudva nem kell papírzsepit készítenem magam mellé,hogy megtöröljem a kezem az izgalmasabb részeknél! Ez persze nem azt jelenti,hogy ez nem lett az, de már kellett egy nyugodtabb,békésebb rész is. Nagyon jól megoldottad, ezt a Stratforba megyünk dolgot.;)

    Grace szülei nekem nagyon furcsák, biztos vagyk benne, hogy még be fognak Justinéknak kerverni.

    Justin viselkedése pedig annnnyira imádnivaló! Oh God....

    Grace-nek általában nem nagyon csalanak az előérzetei, így úgy gondolom a következő rész igazán eseménydús lesz!;)

    Várom a kövi részt, és sok sikert a sulihoz:

    xoxo Bekka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Bekka!
      Próbálok ezesetben időben érkezni, de a család mindennél fontosabb.
      Hát igen, voltak események az utóbbi időben, ideje volt már egy nyugodtabb fejezetnek. A következővel nem vagyok túl elégedett és azzal ismét beindulnak az események. A kezdetek-kezdetén is ilyenre terveztem a blogot: eseménydúsra, hisz úgy is harangoztam be, mint egy történetet amiben nem a szerelem a főszereplő.
      Grace szülei egyenlőre legyenek homályban, nekik is lesz szerepük, hogy pozitív vagy negatív az titok...

      Sietek, sok sikert neked is, holnap már péntek!
      Love, Diana

      Törlés
  3. Drága Shawty ♥!

    Rettentően imádtam a fejezetet, egyszerűen fantasztikusra sikerült... Mint mindig ♥ :) Justin nagyon de nagyon édes, imádom Őt :3 Élvezet arról olvasni, ahogy egymással csipkelődnek Gracie-vel :33 Nagyon jól meg volt fogalmazva az utazás, tökéletesen lett az is :D A legjobban talán Pattie és Gracie találkozása nyerte el a tetszésemet :D Szeretnék egyszer én is egy ilyen ismerőst, aki olyan lehet, mint a saját anyukám :))

    Tűkön ülve várom a folytatást ♥ :) További szép estét és pihenésben gazdag hétvégét kívánok ♥!

    Love Ya,
    Mace

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Shawty!♥
      Jaj, nagyon szépen köszönöm! Justin mikor nem édes és aranyos? Komolyan, ölni tudna a cukiságával. Az biztos, hogy Gracie és Justin szeretnek csipkelődni, nem az a tipikus szerelmespár :)
      Pattie szerintem hihetetlen egy édes nő, engem inspirál a története. Nekem van olyan ismerősöm, aki olyan, mint a második anyukám és hálás is vagyok érte, imádom Őt.

      Sietek! További szép napot és sok kitartást a péntekhez!
      Love, Diana

      Törlés
  4. Drága Diana!
    Ez a fejezet valóban nyugodtabb hangulatúra sikeredett, de nekem nagyon bejött. :) Tetszett benne minden, ahogyan leírtad az utat, a párbeszédeket, és Grace érzéseit. Ebben a fejezetben különösen tetszett a Justin-Grace páros, így ez lett a kedvencem. :)
    Aranyos volt Grace reakciója, amikor meglátta Pattie-t, de közben megsajnáltam, amiért a szülei elhanyagolták - már ha szabad így fogalmaznom.
    Nagyon-nagyon izgatott vagyok a következő fejezet miatt. Legyen szép hétvégéd! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Elodie!
      Ideje volt már egy ilyen fejezetnek, hiszen annyi biztos, hogy nem sok ilyen volt a történet folyamán. Justin és Grace párosa szerintem érdekes, vagyis én így látom :D
      Igyekszem meglepni titeket a folytatással, plusz időben is érkezni. További szép napot és sok sikert a sulihoz!
      Love, Diana

      Törlés
  5. szia! nagyon jó rész lett:) meg tudnád mondani hogy a "szereplők" modult hogyan tudnám én is oda fel tenni?:) előre is köszi a választ!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm, s természetesen igen, meg is mondom neked! :) Az 'Oldalak' résznél a megjelenítésnél a 'Felső lapok'-ra kell kattintani és már készen is van.
      Nincs mit köszönni, szívesen segítettem!
      Love, Diana

      Törlés
  6. Drága Diana!

    Mint mindig most is nagyon jó rész lett.:) Egyszerűen imádom ahogy írsz. Justintól mint mindig most is olvadoztam.:3♡ Egyszerűen imádom ezt a srácot! Arra viszont én is kíváncsi lennék mit nem mondd el Gracenek... Pattiet így ismertem meg ahogy leírtad. Egy jószívű és kicsit alacsony nőnek.:') Grace helyzete teljesen érthető nem könnyű ha a szüleid tojnak a fejedre.:(
    Még mindig nagyon tetszik a rész és várom a következőőt.:)♡

    Lots of love, Zsófi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Zsófi!
      Köszönöm! El sem tudom mondani, mennyit jelent nekem az, hogy szereted az írásomat :) Justin önmagát adta, a kis édes óvodást, aki bár lassan 20 éves lesz - milyen furcsa ez - de még mindig egy kisgyerek szintjén van.
      Legyen titok, mit nem mond el Gracie-nek, majd kiderül ;)
      Igyekszem sietni a következővel!
      Love, Diana

      Törlés