2014. augusztus 3.

Életjel - I'm back!

Kedves olvasók!
Hosszú hónapok óta nem jelentkeztem, parányi életjelet sem adtam magamról. Nem várom el, hogy megértsétek, együtt érezzetek velem, de megmagyarázni se tudnám. Egyszerűen túl sok dolog történt velem az elmúlt időszakban, és úgy éreztem, előbb a magánéletemet kell rendbe raknom.
Az igazság az, hogy soha nem éreztem még annyira egyedül magam mint ebben a május-június időszakban. Teljesen elvesztettem magam, alig beszéltem valakivel, eltávolodtam a családomtól. Egyszerűen úgy éreztem, már nincs kedvem élni és gőzerővel próbáltam rendbe hozni az elrontott lépéseimet. Valahogy a körülöttem lévők nem értették még, hogy én is ember vagyok és hibázhatok, egyszerre nekem estek és ez fájt. Szó, mi szó, sokat tanultam ebből, legfőképpen azt, hogy becsüljem meg azokat, akik szeretnek és ezért is szégyellem, hogy veletek nem tettem ezt. Sajnálom, remélem mindenkinek jól telik a nyara, szép lett a bizonyítványa és kicsit jobb időszakon volt túl, mint én. Kíváncsi lennék, mi történt veletek, bárkit szívesen meghallgatok!:)
Emellett összekaptam magam a blogolás terén is, és már születik a Wordömben az új történetem, amiről két információt árulhatok el jelenleg: az egyik, hogy NEM fanfiction lesz, a másik pedig, hogy az I Wanna Be Yours címet kapta. Azt nem tudom, mire várható, de nagyon sietek és ha kell iskolaidőben akár éjfélkor is fogok jönni és publikálni fogom az új fejezeteket, viszont a blog megnyitását augusztusra tervezem, semmiképpen sem szeretném hogy átnyúljon szeptemberre.
Ennyi lett volna a kisebb lelkizésem, rettentően hálás vagyok, amiért továbbra is itt vagytok nekem, de azt is megértem, ha sokan elfelejtettetek, vagy már nem vagytok rám kíváncsiak. További szép nyarat, nagyon sietek az I Wanna Be Yours-szal!
Love, Diana

8 megjegyzés:

  1. Drága, Egyetlen Diana!

    Először mikor megláttam, hogy tettél ki valami újat, frissíteni kezdtem. Nem hittem a szememnek! Annyira örülök neki, hogy újra itt vagy köztünk, már hiányzott az írásod.

    I Wanna Be Yours? Arctic Monkey rajongó vagy, láttam mert én azért utána néztem nemrég, hogy van e valami új irományod és meglepődtem! Én teljesen oda vagyok értük, és mikor megláttam a címet rögtön dúdolni kezdtem és Alex Turner hangja felcsendült fejemben. Nagyon örülök neki! Kiváncsi vagyok mi lesz az új történeted, érdeklődve várom, föleg, hogy AM szám az blog címe. Már most megnyertél magadnak! :*

    Ölel csókol meg mi egyéb:

    Rebeka (Bekka)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Rebeka!
      Én is örülök, hogy itt lehetek köztetek, hiányzott már ez a blog és az olvasók is rettenetesen hiányoztak! Nagyon megszerettem mindenkit az eddig megírt történeteim alatt, különlegesnek érzem, hogy ilyen csodás emberek állnak mögöttem.

      Igen, igen, Arctic Monkeys inspirálta a történetet. Vagyis, jobban mondva az I Wanna Be Yours, mert azt hallgattam, amikor kigondoltam a részleteket és már el sem tudnám képzelni más címmel. Alex Turner hangja nekem is folyamatosan felcsendül a fejemben, ha valaki megemlíti akármelyik dalukat.
      Igyekszem az új történettel, köszönöm a támogatásodat!♥
      Love, Diana

      Törlés
  2. Diana, örülök hogy újra itt vagy! Hidd el, mindenkinek vannak nehéz időszakjai, hinni kell magunkba, és bízni Istenbe hogy át segít ezeken minket. Nagyon sajnálom hogy csalódás ért, de talán így kellet lennie, azért hogy új ember legyél, és megerősödve és feltöltődve tudj visszatérni, mind közénk mind a magán életbe! A Save Me nagyszerű blog volt, sajnálom hogy vége lett :) A Cause all I need is one love. Egyszerűen fantasztikus, nagyon nagy nyomot hagyott bennem.
    Ezek a történetek, téged is tükröznek. Egy jó, talpra esett, és találékony lány vagy. Tisztellek nagyon...


    Légy erős és bízz Istenbe, Ő mindenen át segít. Isten áldjon meg, várom a következő blogot! :)) És sok sikert, és kitartást az életben is, meg tudod csinálni, mert erős vagy, és mert te nem akárki vagy te vagy Diana! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Én is örülök! :) Elhiszem, tudom, hogy másoknak is nehéz néha, de annyira lecsúsztam, hogy most kezdem látni a kiutat ebből az egészből. Nem részletezném, mi volt velem, de valóban megerősödtem és új ember lettem. Talán egy jobb ember is :) Sokat jelent, hogy így vélekedsz a blogokról, szívem-lelkem bennük van.
      Ugyan, semmit se mutattam, amiért tisztelni kéne, de jól esik, hogy ezt mondod!♥

      Próbálok erős lenni és bízni Istenben, a végén minden rendben lesz. Köszönöm a jókívánságokat, remélem, viszontláthatlak majd az I Wanna Be Yours-on és neked is hasonlókat kívánok!
      Love, Diana

      Törlés
  3. Kitartást!

    Az új történetedben a fiú szereplőnket Justinként képzeljük el?
    Egy mezei Justinra gondoltam ezalatt. Semmi hírnév. Csak hogy az ő arcával éljük majd bele magunkat, vagy meglepetés lesz?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm!
      Igazság szerint én nem Justinként képzeltem el Őt, de még bármi előfordulhat. Legyen meglepetés :)
      Love, Diana

      Törlés
  4. Drága Diana!

    Már kezdetektől követem ezt a blogot, csak hát nem nagyon volt időm olvasgatni, a nagy sulis hajtásba. Viszont most újra elolvastam az összes részt, és örömmel láttam, hogy nem kell csalódnom benned. Az előző blogodat is nagyon szerettem, és bevallom ez a blog is már a kedvenceim között van. Imádom azt ahogyan írsz, a leírói részektől kezdve, az érzelmek kifejezésén át, egészen a szereplők közt zajló párbeszédekig, mindent tökéletesen leírsz. Imádom, az írásmódodat, IMÁDOM. Nem tudom neked mekkora nehézséget okoz jelen időben írni, de még ezt is olyan, mintha könnyen megoldanád. Nagyszerű vagy! Én is bele vágtam a fejszémet, egy olyan blogba, amit jelen időben írnék, az az igazság, hogy koránt sem megy zökkenő mentesen. Sőt. Na, most eltértem a tárgytól, de tök mindegy. (xd)
    Imádom a főszereplőket, annyira jól megformáltad mindkettőjüket!♥ Jaj, de sok a szóhasználat, ebben a kommentben. Mindegy, előre bocsi. Nem fecsegek tovább feleslegesen.
    További szép nyarat neked, és kitartás csajszi, légy erős! Várom az új blogodat is!

    Sokszor puszil: Loren♥

    VálaszTörlés
  5. Kedves Diana! Csak most olvastam a blogodat. Konkrétan reggel 7 óta folyamatosan!!! Nagyon meghatott...köszönöm a szép perceket-órákat!!! Büszke vagyok rád! :)

    VálaszTörlés