2013. augusztus 2.

3. fejezet - Az igazat akarom!

Kedves olvasók!
Már magam sem tudom, mit mondjak, hogy köszönjem meg nektek. Sorjában venné, talán úgy könnyebben megy: szeretném megköszönni a sok-sok díjat, melyekkel elhalmoztatok, az összes kommentet és pipát, bíztató szót, ami az előző fejezetekhez érkezett. Ez még csak a harmadik rész, de már ennyien támogattok, ez hihetetlen! Szó,. mi szó, imádlak titeket és nagyon-nagyon köszönöm! Talán az eddigiek közül ezzel a fejezettel dolgoztam a legtöbbet, ahogyan haladok előre egyre többet írok és dolgozok a fejezeteken. A tartalmáról annyit, hogy ismét szerepel benne Justin, s mivel Ő a főszereplő előreláthatólag sok fejezetben benne lesz, szinte alig lesz olyan, mikor nem fog szerepelni. Egyébként gondolkoztam a részek számán és arra jutottam, hogy lehet, hogy csak 20 fejezetes lesz a történet. De ez még a jövő zenéje! A fejezetre nem raknék 18-as karikát, mert ennél sokkal durvábbak lesznek. Számomra Lana Del Rey dala tökéletesen illett az eseményekhez, amikből ismét nincs hiány, és egy-két titokra is fény derül. Előre is kellemes hétvégét kívánok nektek, kellemes pihenést a nyár utolsó hónapjában, de mindenekelőtt kellemes olvasást!
Love, Diana


- - - - - - - -
BORN TO DIE
2013. május 28.
Nem tudtam megtenni. 
Egyszerűen nem volt bátorságom elmenni Justinhoz és kérdezősködni nála. Pontosan Ő mondta, hogy ne derüljön ki ez a dolog kettőnk közt, s ha rajtam múlik nem is fog. Mégis érdekel, mi történt azon az estén. A napokban találkoztam Brandonnal, aki nem mondott semmit. Szó szerint ki sem nyitotta a száját, aztán mielőtt lelépett volna annyit suttogott a fülembe, hogy „Kérdezd Bieber-t!”.

Ezzel sem kerültem sokkal előbbre, de legalább vele valamelyest sikerül kijönnünk egymással. Nem mondom, hogy olyan jó barátok lettünk, de sok közös témánk van. A hallgatása és a sejtelmes szemei egyszer viszont ki fognak nyírni. Utálom, hogy tudja mi történt, mégsem mondja el. A titokzatosságát, a folytonos célozgatásait. Utálom ezeket.
Három napja nem aludtam. Nem vagyok az a paranoiás típus, mégis minden éjjel a kopogást várom. Megijedtem – enyhe kifejezés, halálfélelmem volt. Hogy van az, hogy senki sem mond semmit? Mintha olyan nagy titok lenne, mi történt azon az estén!

- Kérlek, mondd már el, mi volt! – könyörögve szorongatom Brandon kezét, aki könyörgésem és kérlelésem ellenére is nyugodtan iszogatja a kis pohárba töltött citromos sörét.
- Nem Grace, nem fogom elmondani. Már csak azért sem, mert faggatsz – rám szegezi szikrázóan kék tekintetét, mire én egyszerű kiskutyaszemeket tartalmazó arckifejezésemet vetem be – Ezzel nem fogsz meggyőzni.
- Brandon, nem lehetsz ennyire hülye! Most menjek oda Justinhoz és kérdezzek meg tőle mindent? Tudod, hogy nem lehet, főleg azok után, hogy azt mondta, tartsuk titokban azt, ami történt – kezdek egyre idegesebb lenni, minden kilátást beleértve. Idegesít a sok hallgatás, az a levél és az éjszakai látogatóm. Egyszóval minden. Ráadásul a napokban hirtelen egyre többször kell kisegítenem a kávézónál, aminek ugyan örülök is, meg nem is.
- Szerintem, ami történt azt nem nekem kéne megmagyaráznom. Gondolom nem az éjszaka részleteire vagy kíváncsi, a levélre és a többire pedig én sem tudok magyarázatot – Brandon láthatóan meglepődött mikor elmeséltem neki, mi volt a papírfecnin, amit pár napja átnyújtott nekem. Ő sem tud semmit ezekről a furcsa véletlenekről. Talán igazán nem is ezek zavarnak, mindössze szeretném megtudni az általa említett éjszaka részleteit.

Megfordult már az is a fejemben, hogy vajon milyen lehetett ez neki, vagy nekem. Nem volt-e kínos, hogy a legjobb barátjával létesít éppen szexuális kapcsolatot, vagy annyira be volt rúgva és drogozva, hogy nem is tudta, kivel van?

A távolban Brittany kis alakját pillantom meg, aki most is hatalmas mosollyal az arcán érkezik felénk. Talán sosem mondtam, de mindig irigyeltem. Ő sem Los Angelesből jött, hozzám hasonlóan kanadai volt, de számára a dolgok simán mentek. Ő gyűjtötte a pénzét, míg én elszórtam, Ő dolgozott rendesen, míg én azt is elrontottam a neveletlen fejemmel. Egyszerűen csak úgy tűnik, tökéletes az élete. Olyan, amelyről mások csak álmodoznak. S ez egy szinten boldoggá tesz, hiszen a barátom, másrészről viszont féltékeny is vagyok rá – persze, eme utóbbi tulajdonságomat mindig hátrébb helyezem, ha róla van szó.

- Grace drága, be tudnál egy picit segíteni zárásig? Tényleg nem sokáig kéne, de Anne-nek sürgős teendője akadt – tekintetem a szemben ülő tengerkék szemű srácra téved, aki meggyőzően bólogatva enged utamra. Vállamra teszem táskámat, és mint egy kis csibe, aki éppen a tyúkanyót követi szedem lépteimet Brittany után. Mire megfordulok a szőke fiú hűlt helyét vélem felfedezni az asztalnál.

Magabiztosan lépek be a pult mögé, teszem le a táskámat, és kedvesen állok szóba az éppen ott ülő vendégekkel. Szemem minden percben félig az órán jár. Igen lassan telik az idő, én pontosan tisztában vagyok vele, hogy tízre otthon kell lennem. Kedd van, tehát ismét megtartjuk a már megszokott összeröffenést a szomszédokkal. Direkt nem nevezem őket bevándorlóknak, hiszen tudom, az emberek milyen előítéletesek tudnak lenni. Ők csak a szegény mexikóiakat látják bennük, jobb esetben mindössze köpnek egyet elmenve mellettük, rosszabb esetben azonban szitkozódnak is. Az előítéleteik számomra érthetetlenek, hiszen tudom, ezeknek az embereknek a nagy része dolgozik, pénz keres, s küzd azért, hogy megéljen ebben az országban. Hiszen pontosan ezért érkeztek ide, ezért jöttek a mexikói nyomorvárosokból ide, a napsütéses tengerpartra, hogy jobb életük legyen – nem csak nekik, a családjuknak is.

Miután jól kidühöngöm magam a bevándorlás témájáról, s ezzel együtt sikeresen eltörök két poharat, az első szabad percemben fáradtan támaszkodok a biztonságot nyújtó pultnak. Nyugalmam korántsem tart sokáig, ugyanis szempillantás alatt terem valaki a pultnál.

- Grace Collins itt van? – hangja erősen cseng a kávézó rengetegében. Arca határozott, szélét egy sebhely díszíti. Kissé ijesztő külsejét dominánsabbá teszi a kezén pihenő fekete por, ami minden bizonnyal a túlzott dohányzástól maradt ujjai végén.
- I-igen, miért keresi? – próbálom magabiztosnak mutatni magam, dadogásom azonban elárulja, egyáltalán nem vagyok az. Megijeszt a férfi jelenléte, s valahogy a hangja is ismerős.
Nem, az nem lehet…
- Nem mindegy? Csak keresem!
- Én vagyok az – válaszolok végül, mire vonásai rendeződnek. Megragadja a karomat a fa pulton keresztül, halkan a fülembe suttogja a ’várlak’ szócskát aztán az ajtó felé veszi az irányt. A hideg végigfut a hátamon, felismerve hangját. Ő volt az, Ő volt, aki kopogtatott, aki halálra ijesztett. Na jó, igazán most is megijeszt. A kezem izzad, a szívem a torkomban dobog, a lábaim szinte a földbe gyökereznek, s ólomsúlyként emelem őket. Mielőtt kilépnék a kávézóból, intek egyet Brittany-nek miszerint elmegyek picit levegőzni, pihenni.


Hiába van továbbra is fojtó meleg kint, én fázom. Libabőrök ezrei uralják el testemet, ahogy megpillantok egy hatalmas autót, körülötte rengeteg emberrel. Alig kapok levegőt, az a bizonyos gombóc a torkomban pedig egyre növekszik, s növekszik. Az ijesztő sebhelyes fazonon kívül legalább tíz ugyanilyen fickó áll, némelyikük falnak támasztott motorkerékpárjuk mellett. A látvány nem bíztat, s nem is bizakodom. Száz százalék, hogy itt balhé lesz.

- Hol van a kibaszott áru? – lép közelebb az előbb már megismert sebhelyes arcú. Jóval magasabb nálam, ezért szigorú tekintettel néz le rám. Feje pontosan olyan szögben áll, hogy éppen eltakarja az utca másik oldalán lévő lámpa átszűrődő fényét. A gárdája többi tagja előrelép egyet, Ő viszont hátratett kézzel jelzi, hagyjanak csak.
- Nem tudom, miről beszél – nézek ugyanolyan szúrós tekintettel rá, mint amilyet alkalmaz, ez azonban nem jön be. Erősen megragad a könyökömnél fogva, kezeivel szinte összeroppantja az ott csatlakozó két csontomat.
- Nem hazudj, Te kis kurva! Azonnal áruld el, hol van a drog! – nagyokat pislogok, miközben magamban rakosgatom össze a részleteket. Annyi biztos, hogy ez a pasi ott volt azon az estén, és talán Ő az, akivel az üzletet is kötöttem. A tény, hogy drogról beszél viszont meglep. Hogy adhatnék el valakinek drogot? Nincs is nálam szer, sosem használok magamtól, ráadásul el sem tudnám adni. Józanon kizárt, hogy belementem ebbe. Itt jóval több van, mint én gondolom.
- Mondtam, hogy nem tudom! – emelem fel hangom, ám annyira, hogy bent ne hallják.
- Nem hiszek neked! – szorítja erősebben kezemet. Hallom, ahogy roppan a csontom, majd rettenetes fájdalmat érzek, de nem enged el. Csak szorít, annyira fájdalmasan, hogy a végén kénytelen vagyok megadni magam, s kibuggyan a fájdalomból táplálkozó első könnycseppem.
- Ez fáj.. – nyöszörgöm. Erőm nagy része elszáll, s tudom, hiába kérlelem, mondom neki mennyire fáj, nem fog elengedni. Nem hisz nekem. De én semmit sem tudok azokról a rohadt drogokról! Egyáltalán miért pont nekem kell megint ilyenekbe keveredni?

Az erőm kezd teljesen elhagyni, az ájulás határán hallok, mikor ismerős hang üti meg a fülemet. A könyökömnél szorító éles fájdalom elmúlik. A fejemhez kell kapnom, hogy egyhelyben tudjak maradni, ne a földön kössek ki ájultan. Mielőtt megnézném, ki is sietett a segítségemre, végtagomat vizslatom, amit lilás-kékes foltok borítanak a rettenetes fájdalom mellett.

Reménykedve pillantok fel megmentőmre, akinek arcát ugyan nem látom, hangjáról azonnal megismerem. Nem kis fejtörést okoz jelenléte, hiszen Ő mondta nekem, hogy tartsuk titokban ezt az egészet. S hiába fedi fejét fekete pulóverének kapucnija, így is van esély a felismerésre. Jól esik, jóleső érzés kap el a tudatra, hogy bajban vagyok és Ő megmentett. Biztosan véletlen a jelenléte, igaz? Ez szarkasztikus mondatnak készült, bennem azonban kicsit sem lesz az. Tudom, hogy nem véletlen. Valószínűleg nem ilyen kaliberű kis kávézókba téved be nap, mint nap. S valahogy Brandon kezét is érzem ebben az ügyben, túlságosan sietősen távozott.

- Itt van az áru – keveset látok megmentőm és a sebhelyes féri akciójából, annyit viszont tisztán, ahogy  az átlátszó zacskó és a benne lévő por és tablettatömeg gyengéden csusszan bele támadóm hatalmas, erős kezébe. Valami kis könnyebbség uralkodik el rajtam, habár továbbra is értetlenül állok a történtek felett.
- Legközelebb figyelmeztesd a barátnődet, hogy ne kössön olyan üzletet, amit nem tud teljesíteni – legszívesebben most azonnal leüvölteném a fejét egy ’Nem vagyok a barátnője!’ mondattal, tekintve kezem állapotára inkább csöndben maradok. Szisszeni sem merek a félelemtől, pedig a bennem tomboló fájdalom minden egyes másodpercben erre késztet.

Helyzetemen az sem segít, hogy megmentőm erősen ragadja meg éppen a sérült karomat és húz maga után a sötétbe. Utoljára visszapillantok két szisszenés között. A lámpa fénye üresen világítja be a koszos kis utcarészt, ahol nincs senki.

Mint a kámfor, úgy tűnik el a hatalmas autó, vele együtt a sok-sok emberrel.
Azt hiszem, nem bírom tovább a fájdalmat valami azonban kitart bennem. Valami, amitől továbbra is lépek egyik lábammal a másik elé – egészen addig, míg meg nem állunk egy eldugott sikátorban, jóval messzebb a kávézótól. Kosz van és sötét, néha patkányok apró lábainak futó léptét hallom. Megmentőm leveszi kapucniját, bár keveset látok arcából, egyfajta nyugodtságot érzek.

- Normális vagy Grace? Ezek az emberek meg is ölhettek volna! – suttogja éppen hogy halljam.
- Azt hittem nem érdekel, mi van velem – vetem oda flegmán. Tekintetem találkozik meleg, csokoládébarna szemeivel. Képtelen vagyok haragudni rá, s legbelül, mélyen egyáltalán nem zsörtölődöm, amiért itt van. Sőt, örülök.
- Én azt hittem, ennél hülyébb nem lehetsz. A legjobb barátom vagy, persze hogy érdekel, mi van veled. Szeretlek – villámgyorsan húz magához közelebb, oly’ gyorsan, hogy levegőt is alig kapok. Fejemet vállába fúrom, s nagyokat lélegezve szívom be illatát. Más parfümöt használ. Régen nem ezt használta.
- Miután kiérzelgősködted magad elmondanád, mi folyik velem?
- Hát lefeküdtünk és nagyjából ennyi.
- Jó, addig a részig én is eljutottam. És nem vagyok kíváncsi a perverz megjegyzéseidre. Az igazat akarom Bieber. Mi a franc történik velem? Egyáltalán hogy kerültél Te ide? – kérdések ezrei cikáznak bennem, az idő múlásával egyre több ilyen vetődik fel bennem.

Úgy érzem, a titkok hada most kezdődött csak el. Talán oka van, hogy senki nem mond semmit. Nyomós oka lehet.

- Az emberek mindig az igazságot akarják. Tudni akarják mi miért történik velük, aztán amikor rájönnek csalódottak lesznek. Félni kezdenek önmaguktól. Azt kívánják bárcsak örökké tudatlanok maradtak volna. Az igazság nem mindig nyugtat meg, Gracie.
- Justin, szerinted engem ez érdekel? Rohadtul jól voltam addig, amíg be nem kerültél ismét az életembe. Ez már nem játék – hangom picikét erősebben cseng, mint ezelőtt, amit a sikátor kihaltsága fel is erősít.
- Ne mond, hogy neked olyan rohadt jó volt, amikor nincs munkád, és alig tudod fizetni a lakbéredet. De igen, kurva jól élsz – vágja hozzám a szavakat, majd kapucniját ismét fejére helyezi és elindul a sötétség felé. Mielőtt teljesen elnyelné az éjszaka megállítom.
- Segítened kell. Fáj a karom. Kérlek, gyere haza velem, utána oda mehetsz, ahova akarsz – látom rajta a nemtetszést, ép kezemmel mégis szinte erőszakosan húzom magam után.

A kávézóhoz érve megpillantom Brittany alakját, aki éppen most zárja be a kis helyiséget. Ennyi lenne az idő? Sietve futok oda hozzá, a háttérben hagyva Justin-t, remélve nem megy el. Leszidást várok tőle, ám Brittany csak egy nagy mosolyt küld felém, kezembe nyomja a bent felejtett táskámat és szó nélkül kocsija felé indul. Lenyűgözve nézek utána. Lassan, alig láthatóan megcsóválom fejemet, s Justin felé veszem az irányt.

A fiú időközben tájékoztat, hogy Ő autóval jött, és ha kell elvisz. Udvariasságának eleget teszek és elfogadom az ajánlatát. Fehér autója szokatlan számomra, mintha saját szemem fénye lenne, úgy ülök bele a hatalmas Ferrari bőrülésébe és az út folyamán sem viselkedem másképp. Látom Justin arcán a kis mosolyt, mikor néha-néha rám néz, de idegességet is vélek felfedezni.

Hangosan csörömpölő kulcsom lecsúszik az asztalról. Nagyot sóhajtva veszem fel azt. A szomszédból kitűnően áthallani a zenét. Kedd van és én hiányzom. Egyetlen alkalmat sem hagytam ki, s csak remélni tudom megértő lelkekre fogok találni, mikor magyarázkodásba kezdek.

- Kérsz valamit? – fordulok nyájasan Bieber felé, aki éppen ujjaival a kanapé oldalán játszik.
- Szép lakás – néz körbe látványosan. Válaszát, ami tulajdonképpen nem is válasz nemnek veszem és én is leülök mellé a kicsiny kanapéra.
- Na, elmondod az igazat? – nézek rá érzelemmentesen.
- Elmondom – csusszan hozzám közelebb.

Szaporán veszi a levegőt, ahogy kezei arcomra tévednek, s ajkai erőszakosan kapnak csókom felé. Először gyengéden, aztán harapdálva kér bejutást magának, amit meg is kap. Kezeimmel óvatosan veszem le fekete pulcsiját aztán pólóját. Elveszítve az eszemet harapok ajkába, ahogy türelmetlenül veszem, húzom le nadrágját, miközben Ő még csak a melltartómmal küzd. Csak csókolom és csókolom, de úgy érzem, nem elég belőle, többet akarok. Kell nekem, nem érdekel, hogy a legjobb barátom, egyszerűen szükségem van rá.

- Az igazság.. – kezd bele mondatába, ám mielőtt befejezhetné megszakítom.
- Kuss – parancsolok rá.

Kérésemnek eleget téve harap bele hasamba, amitől egy kisebb nyögés hagyja el a számat. Kézfejével lassan simít végig belső combomon. Mielőtt testünk véglegesen egyesülhetne mélyen néz szemembe. Izzadságtól csillogó homloka hihetetlen látványt nyújt számomra. Egyszerre érzem biztonságban és veszélyben magam.

Érintéseiben egyszerre érzek vágyat, szenvedélyt és gyengédséget. Nem tudom, hogy lehetséges ez. Csak annyit tudok, hogy olyan Ő, mint a drog: ellenállhatatlan. Ez a hasonlat pontos is, hiszen miatta kerültem bajba. De valahogy ezt nem bántam. Bátortalanul, kínzóan húzza le rólam a fekete csipkét, ami testem utolsó fedetlen részét borítja. Türelmetlenségemben tevékenysége közepébe nyúlok, Ő azonban ellök, ezért inkább boxerjétől próbálom megszabadítani.

Kaján mosollyal a száján rúgja le magáról az alsóneműt és egy percet sem hagy nekem. Akaratlanul is érzem, birtokol engem, és ez tetszik. Óvatosan vezeti belém magát, ám amilyen óvatos az elején olyan erőszakos lesz. Hátát karmolászva, alsó ajkamat beharapva próbálok csendben maradni. Hiába szűrődnek át a zajok a szomszédos tetőről, nem szeretném, ha a szomszéd – akivel amúgy sem vagyok jóban – tanúja lenne ennek. Nem bírom tovább, szabad utat engedek nyögéseimnek, durván karmolok bele Justin hátába. Kis szisszenés hagyja el a száját.
- Sajnálom – alig maradt erőmet összeszedve suttogom ezt az egyetlen szót bocsánatként. Justin ajkai kulcscsontomra tévednek, közben csípője kéjes mozgásokat diktál. Az igazat akartam, de kénytelen vagyok bevallani, hogy jóval többet kaptam, mint az igazság. Mégis valami idebent nagyon zavar, ami nem hagy nyugodni egy percre sem. Akármennyire is azt érzem, megvéd, ha esetleg történne valami az a kis gondolat is motoszkál a fejemben, miszerint pont Ő hozza rám a veszélyt.

14 megjegyzés:

  1. uramisten:))
    mondd h azt akarta mondano h :az igazsag az h tetszik neki Grace :DD
    izgalmas lett..nagyon megleptel.:DD
    mar most imadom es varom a folytatast ;)
    siess vele
    puszi:R :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Hát, nem mondhatok semmit, majd idővel kiderül! :) Igyekeztem meglepni titeket, örülök, hogy sikerült, és sietek!
      Love, Diana

      Törlés
  2. Kedves Diana!

    Amikor a sebhelyes arcú pasas megjelent,akkor valahogy sejtettem, hogy Justin is fel fog tűnni. Nekem nagyon tetszett ez a rész is!
    Siess a kövi résszel!
    Puszi,
    Darku


    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Elég kiszámítható vagyok, nemde? Justin sokat fog szerepelni, mivel lehet, hogy kicsit csökkentem a fejezetek számát. És mivel ez egy róla szóló fanfiction :) Sietek, és örülök, hogy tetszett a fejezet!
      Love, Diana

      Törlés
  3. jézusom mostmár végleg nem értem:D
    nagyon jó rész lett de már belezavarodtam:D
    gyorsan a kövit:3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Igyekszem mindent világossá tenni a következőkben, sietek a folytatással!
      Love, Diana

      Törlés
  4. Drága Shawty ♥!

    A gif-t megpillantva rögtön tudtam, hogy imádni fogom a fejezetet és jé, igazam is lett ♥ :) Egyszerűen oda meg vissza voltam, kiégtem...kész :$ A sebhelyesarcú kontra Gracie összetűzés volt talán az egyik! favorit jelenetem :D Azt ne kérdezd, hogy az izgalom miatt vagy Justin miatt-e, de nagyon bejött :) A másik, abszolút kedvencem a szexjelenet volt ♥ :$ Édesem, ez az ÉN világom :D Beharapott alsó ajakkal, s talán ha kétszer pislogtam, úgy olvastam... Nem akartam egy betűt se kihagyni :DD Áh, kész... Meghaltam, majd megpróbálom összekaparni magam a következő fejezetre! :DD

    Tűkön ülve várom a folytatást ♥! További szép estét és jó hétvégét, kellemes pihenést kívánok ♥!

    Love Ya,
    Mace

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Mace!♥
      Sokat gondolkoztam, milyen képet válasszak a fejezethez, s végül örülök, hogy elnyerte a tetszésedet. Nos, a sebhelyesarcú kontra Gracie összetűzést én is izgulva írtam végig, talán nekem is az volt az egyik kedvenc momentumom a fejezetben.
      Hát igen, valahogy előre sejtettem, hogy neked tetszeni fog a fejezet vége ;) Annyit mondok, hogy ezzel még nincs vége az ilyesmi helyzeteknek! Összekaparlak én szívesen, bár szerintem annyira azért nem volt jó, hogy össze kelljen szedni.
      Igyekszem sietni! Neked is további kellemes hétvégét és pihenést kívánok!
      Love, Diana

      Törlés
  5. Kedves Diana!
    Ismét rettenetesen jó fejezetet alkottál, tetszik, ahogy fokozod az izgalmat. Kicsit furcsa nekem Grace és Justin kapcsolata, de úgy érzem, valami ilyesmi a célod...:)
    Grace személyisége is kezd zavarossá válni számomra, ahogy minden dolog, ami történik. Azt hiszem, sikerült kellőképpen összezavarnod, de pont ezért egyre jobban várom a folytatást.:))
    További szép napot! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Rettentően köszönöm a szavaidat, igazán sokat jelentenek! Bevallom, nagyon nem akartam elsietni a dolgokat, és úgy érzem, kicsit hamar vált izgalmassá ez az egész, de örülök, hogy neked tetszik :) Grace és Justin kapcsolatát direkt ilyen furcsára terveztem, ahogyan Grace személyiségét és a történteket is – amik nagyban kihatnak Grace érzéseire. Igyekszem mindent felfedni előbb, vagy utóbb, sietek a következő résszel!
      Love, Diana

      Törlés
  6. OMG!
    Ez állati...Annyira..nem találok szavakat...
    Hogy lehet valaki ilyen tehetséges író?-elmélkedek magamban.
    Nos szerintem ez a kérdés mindent elmond amit gondolok.Mikor lesz már péntek? Én nem birom kivárni!
    Csak egyetlen dolog éltet addig.Az hogy olvashatom a kövi fejezetet.
    Ez most kicsit nyálas lett!-.-"Na nem baj!
    Puszi, Petra!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Én sem találok szavakat, komolyan elpityeregtem magam olvasva a kommentedet! El sem hiszed, mennyit jelent, amit írtál. Köszönöm!♥ Abszolút nem vagyok tehetséget, nem értem, miket beszélsz :D Egyáltalán nem lett nyálas, örülök, hogy várod a folytatást, mert én is várom.
      Sietek vele!
      Love, Diana

      Törlés
  7. Diana!
    Majd megölt a kíváncsiság ,hogy mi lesz, mert nem voltam otthon!
    De! Most! En nagyon jó lett! Fuhh....hát ez eszméletlen lett!
    Kicst durva lett, de nem baj, pont jó ez így!:)
    Grace is kemény dolgokba keveredett....
    Irigyellek a tehetséged miatt!
    Pénteket akarok!
    xxBekkaxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy kíváncsivá tettelek, igyekeztem! :)
      Egyáltalán nem kell irigyelni, hiszen nem vagyok tehetséges, mindössze csak szívvel-lélekkel írok. Péntek van, hamarosan érkezik is a fejezet :D
      Love, Diana

      Törlés